Az egypárti diktatúra lebontásának idején, 1989. december 16-án a demokrácia hívei a környezetvédelem nevében és a tömeggyűlés erejében bízva a csallóközi Bősre érkeztek. A rendszerváltó Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN), a Független Magyar Kezdeményezés (FMK) mozgalom és a Természet- és Tájvédők Szlovákiai Szövetségének dunaszerdahelyi járási szervezete felhívására jöttek. A tájpusztítás ellen tiltakoztak, és hangot adtak a hatalmas víztömeget mozgató erőmű miatti félelmeiknek. A környezetvédő magyarok és szlovákok bánata ugyanaz volt: megkérdezésük nélkül indították el a Csallóközt romboló állami beruházást.
Ilyen tüntetésre a Duna (b)ősi partján korábban még nem volt példa. A transzparenseket magasra tartók hittek abban, hogy a több ezer zsibbadt vágyból végül lesz egy erős akarat, és leállítják a kommunista vezetők természetátalakító munkáját.
Diplomaták Bősön
A rendszerváltás egyik legjelentősebb csallóközi eseményét, a bősi nagygyűlést megelőzően, a Pozsonyban székelő bolgár, kubai, keletnémet, lengyel, osztrák főkonzult, valamint a magyar és a szovjet konzult november közepén fogadták a bősi építkezésen.
Céljuk „a jelentős mű” meglátogatása és a helyszíni informálódás volt, mivel az erőmű befejezése körül folyó vita felkeltette országaik érdeklődését.
Kuba pozsonyi főkonzulja szerint „szerettük volna saját szemünkkel is látni az építkezést s megismerkedni a csehszlovák kormánynak a vízmű további sorsát érintő véleményével”. A rangos vendégek tájékoztatását a szlovák kormánymegbízott munkatársai és a Hydrostav cég bősi üzemének igazgatója végezte.
Állj, szocialista „vízisárkány”!
„Az erdő már nem bizonyíthat. Megette a „vízisárkány”. A Duna egész csehszlovákiai szakaszán. Helyén holdbéli táj, gyógyíthatatlan seb húzódik.” (Hét, 1990. január)
Azon a szombaton Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának napilapja, az Új Szó is a folytatni vagy nem folytatni dilemmáját tárta az olvasói elé. A szerkesztőség szerint az egyoldalú tájékoztatás miatt korábban úgy tűnt, hogy a csehszlovák szakemberek és az egész közvélemény egyértelműen az erőmű mellett foglalt állást. „Ez az egységes álláspont csak látszólagos volt” – olvasható a lap Stop a pótmegoldásoknak című cikkében.
Ebben a lapszámban tárult a nagyközönség elé a magyar kormánybiztos álláspontja az építkezés felfüggesztéséről, amely a cenzúra miatt nyáron még nem jelenhetett meg.
„Szeretném hangsúlyozni, mi nem a „szúnyogok sorsáért” (…) aggódunk, (…) hanem az emberért. (…) A jövő nemzedékéért is felelősek vagyunk” – magyarázta a magyar állam döntését.
Itt kapott kiemelt helyet a bakai napközi kisdiákjainak levele, amelyben a leállítást kérték a vízerőmű építőitől.
A VPN dunaszerdahelyi csoportja és az FMK közös nyilatkozatban tiltakozott a bősi vízerőmű építésének folytatása ellen. Követelték a szövetségi kormánytól, hogy azonnali hatállyal függessze fel a munkálatokat.
A kivitelezést folytatni, felfüggeszteni vagy leállítani – 1989 végén ezek voltak a közvéleményt foglalkoztató kérdéskör válaszai.
A nép hangja parancs
„A sárkánynak általában több feje van. A magyarországi környezetvédőknek már sikerült „levágni” néhány lángot fújó fejet. Most közülük többet is üdvözölhettünk Bősön.” (Hét, 1990. január)
A sajtó több mint kétezer fős tömegről adott hírt. A résztvevők elsősorban helyi és környékbeli lakók voltak, ám érkeztek szép számmal az ország távolabbi részeiből és külföldről is. A csehszlovák kormánynak címzett legfontosabb követelésként az építkezés felfüggesztését nevezték meg. Elhangzott még egy független nemzetközi szakértőbizottság összeállításának terve, és a nyilvánosság objektív tájékoztatásának igénye. A jelenlévők ragaszkodtak ahhoz is, hogy ezentúl a döntéseknél mérlegeljék az érintett területek lakosságának szempontjait.
„A heves, időnként szenvedélyes vitában” az SZSZK új kormányának megjelent tagjai ígéretet tettek a bősi építkezés felfüggesztésére, valamint arra, hogy a beruházásról tárgyalásokat kezdeményeznek a magyar féllel.
A jelenlévők megnyugtatása érdekében kijelentették: a jövőben figyelembe veszik a Csallóköz lakosainak véleményét és jogos követeléseit, mivel számukra a nép hangja parancs.
Az egybegyűltek előtt többen is mikrofont ragadtak: a Bodaki és a Vajkai Helyi Nemzeti Bizottság elnöke a lakosság aggodalmait foglalta össze. A rögtönzött szónoki emelvényként szolgáló asztalról egy erdész az ártéri erdő helyzetét ismertette. A hazai környezetvédők mellett a Duna Kör tagja, egy pozsonyi színész és a bősi születésű képzőművész is felszólalt. „A bakai napközis gyerekek nevelőnője, aki nebulóinak a vízlépcső építőihez írt levelét olvasta fel és egy kassai főiskolás beszéde sokaknak könnyeket csalt a szemébe”.
A csehszlovák tömegtájékoztatási eszközök nem tulajdonítottak nagy jelentőséget a bősi nagygyűlésnek.
Budapesten a bősi tüntetésről
„Ezen a szombat délelőttön végre megtört a hallgatás fala.” (Hét, 1990. január)
A Magyar Hírlap Ma Bősnél tüntetnek a vízlépcső ellen című cikkében hívta fel a figyelmet az eseményre. A legfontosabb követelésként az építés azonnali felfüggesztését emelték ki. Ezt megelőzően a környék lakói aggasztónak találták, hogy a tudományos vizsgálatok egymásnak ellentmondanak, és valószínűnek tartották, hogy a Csallóközt ökológiai katasztrófa sújtja majd.
A Magyar Nemzet a megújulásért harcoló erők által szervezett vízlépcsőellenes tüntetésről írt. A magyarországi olvasóiknak kijelentették, hogy a demokratizálódás nyomán végre szabadon véleményt nyilváníthattak Csehszlovákiában azok, akik kezdettől fogva ellenezték a gigantomán bős-nagymarosi vízerőmű megépítését. Meglátásuk szerint az új szlovák kormány jelét adta annak, hogy az építkezést illetően is szakítani fognak elődeik neosztálinista politikájával. Időközben ugyanis az illetékes szakminiszter leállította a Duna csehszlovák területen való áttöltésének (az ún. pótmegoldásnak) az előkészítő munkálatait.
A demokrácia győzelme
„A demokratizálási folyamat itt is elindult, de a sárkány még mindig nagyon erős.” (Hét, 1990. január)
A bősi tüntetés kapcsán a győri kiadású Kisalföld a demokrácia győzelméről szólt. Pár héttel korábban még főbenjáró bűnnek számított volna a Csallóközben megrendezett nagyszabású demonstráció. Ehhez hasonlót a magyarországi oldalon Dunakiliti addig a napig még nem élhetett meg. A lap tudósítója a koordinációs bizottságot is megszólaltatta. A nyilatkozók egyike történelmi napnak nevezte december 16-át, hiszen végre mindenki ki merte mondani – a szlovákok is –, hogy semmi szükség a vízlépcsőre.
Az újságíró szerint a kisemberek már radikálisabban fogalmaztak a Csallóközben, mivel „őrültségnek tartják a vízlépcső építését”. Ennek legegyértelműbben akkor adtak hangot, amikor a tüntetésen kifütyülték az erőmű mellett agitáló szónokokat.
Az FMK részéről úgy tájékoztatták a sajtót, hogy az erőmű ellen már 3–4 ezer aláírást is gyűjtöttek, és az akciót Dunaszerdahely környékéről egész Szlovákiára szeretnék kiterjeszteni.
„Ne bősítsétek tovább a természetet!”
„Úgy látom, még sokszor ki kell mennünk az utcára tüntetni…” (Hét, 1990. január)
A Bősre érkező tömegben látható transzparensek egyikén volt az alcímben olvasható felszólítás. A bősítés, vagyis a csallóközi tájrombolás valóban nem volt érdeke a környező falvak lakóinak, mint ahogyan az erőműépítés miatt kialakult negatív hírnév sem. Mert az erőmű szükségessége vagy haszontalansága lehetne akár még ma is egy szakmai fórum témája, ám az vitán felül áll, hogy a bősi vízerőmű kivitelezésének kikényszerítése a politikusi arrogancia mintapéldája.
Ugyanis a helyszín kiválasztásáról, ezáltal a csallóköziek jövőjéről valóban az elvtársak döntöttek önkényesen, ám az 1989-es bársonyos után választott demokraták szintén fütyültek a helyiek sorsára. A bősítés tehát így vált a rendszereken átívelő hatalmi gőg szimbólumává. Egy dologra azonban büszkék lehetnek a december 16-i tüntetők: eltérő anyanyelvük ellenére, együtt adtak hangot a véleményüknek.
A szombati bősi nagygyűlést követő héten az egyik budapesti politikai napilap Mégsem terelik el a Dunát címmel írt a magyar–csehszlovák tárgyalások sikeréről (Magyar Hírlap, 1989. december 22.) Ezzel a döntéssel ideig-óráig teljesült a tüntetők egyik követelése. A bősi vízerőmű miatt még jó néhány demonstráció követte egymást, mivel a cseh/szlovák hatalom később mégis a saját belátása szerint cselekedett „Bős ügyében”. Ez azonban már a demokrácia első erőpróbájának tekinthető december 16-i forradalmi nagygyűlés sikerét utólag nem tudta alámosni.
Felhasznált irodalom:
Popély Árpád–Simon Attila: A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989–1992), Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2009; Szlovákiai Magyar Adatbank; kortársak beszámolói és adatközlései; különböző újságok híradásai (1989. november – 1990. január):Új Szó, Vasárnapi Új Szó, Hét, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszabadság, Kisalföld; Szabad Kapacitás, A Független Magyar Kezdeményezés tájékoztatója, 1989/3.
(Darnai Zsolt/Felvidék.ma)