A keresztyénség a pünkösd utáni első vasárnapon ünnepli a Szentháromság titkát, az Atya-Fiú-Szentlélek egységének és az egységben hármasságának, három személyi valóságát. Székelyföldön kicsi pünkösdnek is nevezik.
A Szentháromság tanának a létező gyökere, forrása Isten háromságos volta. Ebből táplálkozik, hiszen Isten valósága téridő előtti, teremtés előtti. Már a létbelépés előtt Jézus Krisztus Logoszként, örök Igeként Istennél volt (Ján 1,1-3). Az Újszövetség triádikus, háromsági formulát használ, amikor Máté evangéliuma végén a keresztelési parancsban így fogalmaz: „megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében” (Máté 28,19/b). Később Pál is használja a keresztyén gondolkodás sajátos hármas szerkezetét áldás formájában:
„Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” (2Kor 13,13).
Az is összefügg Isten eredeti hármas voltának megfejthetetlen titoktengerével, hogy Krisztus Urunk mennybevitetése után évszázadokon át hatalmas szellemi energiákat fordított az ó-egyház zsinatokon arra, hogy mind tökéletesebben fogalmazza meg a titokból azt, ami megfogalmazható. Így jöttek létre a triádikus hitvallások, bizonyságot téve az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten sajátos munkájáról, személyéről, egy hitvallásban is együvé fogalmazható valóságáról. Bár a matematikai logikának nem éppen felel meg ez a különös arányosság: 3=1:1=3, azaz a három egyenlő egy, ami arányos az egy egyenlő hárommal. Mégis ami a formális logika szerint abszurd, az a trinitás formális logikát meghaladó lényeglátó ontológiájában igaz tétel, a téridő előtti, majd a teremtésbe lépő Atya alkotó és a Jézus megváltói, s a Lélek életbe léptető, működtető létezésével tapasztalati és szemléleti valóságot fejez ki.
Játék a szavakkal – a forró láva kerülgetése?
Sok évszázad fogalmi pontosításai után a 20. század közepén E. Jüngel protestáns teológus 1978-ban megírta korszakos könyvét Isten a világ titka címmel. Kibővítve: a Szentháromság Isten a világ titka. Túlmutatva a látható, tapasztalati világ természettudományi valóságának ezernyi eredményén, arra a titokra utal, ami analitikus logikával nem fejthető meg, ami a horizontalitás dimenziószegény szemléletével szemben a trinitás (legkevesebb) háromdimenziós szemléletével és hitével kitágítja a tényszerűségek és a kísérletek verifikációján, igazolásán alapuló léttapasztalatot. S belehelyezi a tényszerű factum világot a Szentháromság isteni dimenzió-többletébe, ami csodálatra, szemlélődési gyönyörűségre, hálára késztet és örök távlatok felé vonzza belső tekintetünket. Isten valóban olyan forró, izzó láva, tűz és fényforrás, Akit csak körbedadoghat az emberi elme és szó. A fantasztikus, vonzó, felemelő titokról János ezt jegyzi le:
„Van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem, maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket” (Ján 21,25).
A Szentháromság olyan titok tehát, aminek mélységes alázattal jutunk csak sejtetős közelébe. Ezt tették századokon keresztül eleink, s a 3=1:1=3 titoksejtető logikával elhatárolták a titkot a monoteizmustól, az egy az Isten tanítástól éppúgy, mint a vallási politeizmustól, sokistenhittől.
„Nem arról van szó, hogy keresztyénként hiszünk-e a Szentháromság tanban, hanem arról, hogy háromságosan gondolkodunk, hiszünk-e? A hitvallások hármas egysége szerint valljuk, hisszük az Atya-Fiú-Szentlélek valóságát, mindegyikük külön személyes munkáját, de egybetartozó hatalmas váltságművét is. Így elejét vesszük minden egyoldalúságnak, dimenzióvesztésnek, ami Istenből valamiféle eszmei alapelvet, bálványt vagy talizmánt fabrikálna” (H.G. Fritzsche).
Engedjük annak maradni a Szentháromság valóságát, ami: a világ, az élet és örök élet titka. Augustinus és mások már annyi fogalommal próbálták megragadni ezt a hármas-egy valóságot, s még sem tudták. Imádságában ezt is bevallotta az egyházatya. Micsoda alázat! Hármas formulák voltak nála és másoknál: amans-amatus-amor=az Atya a szerető Isten, a Fiú a szeretett, a Szentlélek a szeretet. Mens-notitia-amor=az Atya az értelem, a Fiú a megismerés, a Szentlélek a szeretet. Volt, aki a Titkot így írta körül: forrás (Atya)- folyam, folyó (Fiú)- tó (Szentlélek). Ismét mások természetismereti hasonlattal éltek: szilárdság (Atya)-folyékonyság (Fiú)-légneműség (Szentlélek).
Átölelő közösség, sanctust kiváltó szín kavalkád – Knox és Sadakane
Végezetre két gyakorlati példa. Knox János, a skótok reformátora a rendi gyűlés előtt, ahová református tanításai megvédésére idézték be, így fogalmazott: „Én Istennel egyedül is többségben vagyok, urak!”. Mert minden hívő, legyen bármilyen egyedüllétben, soha nem magányos! Hárman mindig vele vannak: az Atya, a Fiú és a Lélek. Ez minden helyzetben legalább háromszoros túlerő. Plusz léterő, létezési erő. Olyan léttöbblet, amivel a falakon is át lehet menni, a tűzön és a zúgó folyókon is. Ez a társas tudat a Szentháromság belső szocialitásának, társas titkának a kivetülése az emberre.
Isten nem magányos Isten, eleve hármas társas létben, azaz szociális létformában létezik, s létesít mindent. Az embert is társas isteni létformájában hozta létre, hogy a teremtett világ ne a magány szigete legyen. S az embersors ne robinzonád legyen. A szociábilitás a szentháromságos létnek egyik összetartó ereje.
S hogy a mai szemléleti és titokzendítő látványról se felejtkezzünk el! A Szentháromság képi jelrendszerét festette meg a japán Keiko Sadakane művésznő. Isten szenvedélyes szentségét próbálta kifejezni azzal a halmozottan háromsági jelképfestménnyel, amit templomi ablakrózsába tervezett. A külső, színes kör az Isten háromságos létéből áradó színözönt, a Teremtő fantáziáját próbálja érzékeltetni, amint kiárad a földkerekére. Minden szín, élet a földkereke közepében látható többszörös háromszög ábrázolásból, a feldúsított Szentháromság-valóságból árad. „A háromszögformákat elkezdtem dinamizálni, három háromszöget komponáltam egybe, majd ezeket további háromszögekbe helyeztem el. S akkor ugrott be, hogy valójában egy magasztalást rajzolok meg: sanctus-sanctus-sanctus, amivel az Atya, a Fiú és a Lélek imádandó valóságát festem körül. Megszületett a Szentháromság társas isteni léte, s az emberiségre fényt, értelmet, örömet árasztó titoknak a megjelenítése. A szeretet dinamikája. Az az életerő, ami nélkül nincs keresztyénség” – nyilatkozta a japán festőművésznő.
Tekintetünkkel ezt a planétánkat körformában megjelenítő színpéldázatot pásztázzuk újra és újra, elmélyülten bontsuk részleteire. Számoljuk meg, hány Szentháromság-jel, háromszög és milyen színekben pompázik a Lét, a földi lét közepén. És közben mondjuk magunkban kétszáz éves szép énekünk ezen sorát: „Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Végtelen kegyelem, Három személyben áldott egy Isten!”.
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
