Június 30-án Nagycétényben a Manócska Óvoda udvarán gyülekezett az emlékező közönség, mely a Nagycétényből 1944-ben elhurcolt zsidóság emléktáblájának leleplezésére érkezett.
Az emléktábla avatásán részt vett Erős Gábor országgyűlési képviselő, Horváth Zoltán István kanonok, esperes, Kiss-Maly László esztergom-szentgyörgymezői plébános, Nagycétény szülötte, Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, Mészáros Ferenc, Nagycétény polgármestere és Ladányi Lajos, az óvoda alapító-fenntartója és a Zoboralji Kulturális és Információs Központ igazgatója.
Az avatás megnyitóján Éder Mária, az óvoda igazgatónője üdvözölte az emlékező közönséget, majd felkérte Ladányi Lajost, hogy mondja el beszédét.
(Fotó:
Ladányi Lajos beszédében kiemelte:
„Ha odafigyelünk a történelemre és tanulunk belőle, megértjük, hogy csak akkor leszünk képesek az idegengyűlő és kirekesztő nézeteket megfékezni, ha a társadalom minden csoportja, beleértve a politikai vezetőket is, civil bátorságról téve tanúbizonyságot, nem engedi politikai szintre emelni a gyűlöletkeltést.“
Beszéde után felolvasta Potok Katalinnak, a nyitrai zsidó hitközség képviselőjének levelét. „Mi, a nyitrai zsidó hitközség tagjai meg vagyunk hatva, hogy emlékművet állítanak a Nagycétényben a negyvenes években lakó zsidó polgártársaiknak, akiket a háborús időkben megfosztottak jogaiktól, mindenüktől, deportálták, és végül a hírhedt koncentrációs táborokban meggyilkolták őket. Nem voltak bűnösök. Az egyetlen bűnük az volt, hogy zsidó szülőktől születtek és az ősrégi hagyományok szerint akartak élni. Itt Nagycétényben húszan voltak“ – osztotta meg levelében érzéseit Potok Katalin.
Ladányi Lajos, a Manócska óvoda alapítója (Fotó: Jancsó Badacs Károly/Felvidék.ma)
Az óvodások énekes előadása következett, akik ünnepélyessé tették az avatás programját.
Majd Kis-Maly László atya osztotta meg az egybegyűltekkel, miért is gyűltek össze ennyien ezen a napon.
„Édesanyám nekünk otthon erről nem mesélt, csak nekem, a legkisebb fiának mondta el egyszer gyermekkori titkát, amikor olyan 10–12 éves lehettem. Jasna Gorába, a lengyelországi Fekete Madonnához zarándokoltunk el, és hazafelé meglátogattuk az auschwitzi haláltábort. Ott osztotta meg velem történetét, ami nagyon mélyen a szívembe vésődött. Édesanyám megesketett, hogy ezt még a testvéreimnek sem mondhatom el. Idővel felnőttem, pap lettem. Édesanyánk 70 évesen, 2007-ben meghalt, én pedig 2017-ben eljutottam a Szentföldre, ahol meglátogattam a Yad Vashem múzeumot is, ahol a holokauszt emlékére ég az örök tűz. Ott értettem meg, hogy milyen keserű titkot hordozok a szívemben, édesanyánk és az ő gyermekkori zsidó származású barátnőjének, Elinek az emlékét. Még akkor, ott fogalmazódott meg bennem, hogy valamit tennem kell azért, hogy fennmaradjon az emlékük történelmi falunkban, s mindez immár márványba is foglalva hasonló üzenetként emlékeztet, ahogy a Yad Vashem örök tüze is azokra, akik a haláltáborokban vesztették életüket.
Kis-Maly László (Fotó: Jancsó Badacs Károly/Felvidék.ma)
Nagycétény polgármestere, Mészáros Ferenc beszédében szintén méltatta az emléktábla állításának gondolatát, megvalósítását. Elmondta, hogy szülei is tisztelettel emlékeztek a nagycétényi zsidó közösségre, akik a falu értékes és megbecsült polgárai voltak és tragikus sorsukat a mai és a jövő nemzedékeknek sem szabad feledniük.
Utána Horváth Zoltán István pronotárius kanonok, esperesplébános tartotta meg beszédét. Elmondta, hogy nem csupán hivatali kötelességből vesz részt az avatáson, de mint Kis-Maly László atya és a Maly család barátja, gyóntatópapja is. Ismerve László atya édesanyjának történetét és László atya szándékát az emléktábla felállítására, örömmel fogadta a felkérést, mivel maga is Budapesten, a Terézvárosban a keresztény zsidó társasággal együtt igyekszik a keresztények és zsidók közötti párbeszédet és az emlékezés alkalmait megörökíteni.
Horváth Zoltán István kanonok (Fotó: Jancsó Badacs Károly/Felvidék.ma)
Éder Mária igazgató az emléktábla leleplezése előtt szólva elmondta:
„Semmilyen halott nem maradhat temetetlenül! A mai napon a mi feladatunk a temetés, bár tudjuk, hogy a nagycétényi zsidóságnak már nem lehet sírja. Az ézsaiási parancs azonban azt mondja, hogy mindenkinek legyen neve és mindenkinek legyen emléke. Mindenkinek jár ez, de sajnos ez nem mindig lehetséges, éppen ezért a mai emlékezés, az emléktábla leleplezése is egyfajta temetés lesz. Szembenézés a tettekkel, szembenézés a múlttal.“
Majd felkérte Kis-Maly László atyát és Horváth Zoltán István kanonok urat az emléktábla leleplezésére, miközben John Williams zeneszerző Schindler listája című dala hangzott el.
Mészáros Ferenc, Nagycétény polgármestere (Fotó: Jancsó Badacs Károly/Felvidék.ma)
A leleplezés után Maly László szólt az egybegyűltekhez: „Még 1944-ben a nagycétényi falusi utcában búsan sóhajtozik a szél, hiszen akkor húsz zsidó polgárt visznek el innét az auschwitzi haláltáborba. A falu népe a rossz hírt fél továbbadni. Kapuk aljából száll a kétségbeesett ima föl, az Isten trónjára – Uram, adj nekik erőt, hogy ezt is ki tudják bírni! S lám ekkor, valaki leugrik a lovas kocsiról és ott, az árokparton egymásba karol két jó barátnő – búcsúzóul. Mari és Eli. Ők akkor, édesanyám, Mari 9 éves, Eli a zsidó kislány 10 éves. A viszontlátás szavai már nem erőlködnek ki ajkukon, mert ami ezután jő, az sajnos ne lehessen igaz. Ám a búcsúzás gyötrelmes percét megállítani még a statárium sem tudja… és sír, sír a szél, a nép, meg a kakastollas csendőr is, és sírnak utánuk az üresen maradt házaik, boltjaik, sír a falu, minden könnytől nedves és a szekéren ülő elűzöttek, kiűzöttek, deportáltak szemükkel még egyszer mindent végigsimogatnak. Hiszen eddig itt övék volt minden és ez most nekik, csak nekik kedves. És közben a kakastollas csendőr felordít. Gyerünk, mozgás, mert lövök! S ez a szó a két barátnő lelkébe, szívébe már örökre bevésődik. S csak ennyit mondanak még – Isten veled! Mozgás! Szekérre föl, hamar, hamar! Indulás. Ekkor Eli belekapaszkodik az édesanyja kezébe és fölpattan a szekérre. Még visszatekint utoljára Marika barátnőjére. De Marika tekintete hiába várja haza, vissza, soha őt, őket már nem látja. Ó Uram, adj nekik erőt, hogy ezt ki tudják bírni!”
Erős Gábor országgyűlési képviselő (Fotó: Jancsó Badacs Károly/Felvidék.ma)
Erős Gábor országgyűlési képviselő beszédében a Felvidékhez fűződő viszonyáról és Kis-Maly László atyához fűződő őszinte barátságáról szólt, akit még esztergomi önkormányzati képviselőként ismerhetett meg. Akkor ismerte meg László atya szándékát az emléktáblával kapcsolatban. Beszédében kiemelte: „S lehet, hogy ma itt forróság van, lehet hogy itt szenvedünk most sokan a melegtől, de ez a szenvedés mind-mind eltörpül azon szenvedések mellett, amit annak idején ezek az elhurcolt emberek átéltek és úgy gondolom, hogy tartozunk annyi tisztelettel irántuk, hogy ezt most mi átvészeljük.“
Az emléktábla avatása Kis-Maly László atya szavaival zárult, aki megköszönte az óvodának, hogy területén e táblát felállíthatták, itt, ahol László atya szavai szerint a magyar jövő zálogát nevelik.
(Fotó: Jancsó Badacs Károly/Felvidék.ma)
Végezetül a jelenlévők az emlékezés egy-egy kövét helyezték el az emléktábla előtt.
(Jancsó Badacs Károly/Felvidék.ma)
