A daróc a szűrhöz hasonló kabát, vagy inkább vastag köpeny, gyapjúposztóból. A darócot régen nyakba vetve viselték, és a nyaknál szíjjal erősítették össze. Hogy miért lett számtalan magyar településnek daróc a megnevezése a Kárpát-hazában, azt csak a magyarok Istene tudja, de a lényeg, hogy évekkel ezelőtt elindult egy kezdeményezés Tibolddarócból, hogy keressék meg egymást a Darócok és fűzzék szorosabbra a kapcsolataikat.
A szép kezdeményezés évek óta, mindig más vendéglátó településen vált valóra X. Darócok Találkozója néven. Szép-szomorú történet, hogy a Kárpátalján található Ungdaróc falu utolsó magyar lakosa 2007-ben hunyt el, onnan már esélytelen volt magyar ajkú küldöttséget bevonni a folyamatokba.
(Papp Sándor/Felvidék.ma)
Az idén júliusban a felvidéki Panyidaróc adott otthont a találkozónak, másodszori nekifutásra, mert tavaly a Covid volt az úr, ezért a halasztás mellett döntöttek az önkormányzatok.
Panyidarócon tehát a felvidéki Nagydaróc, az anyaországi Tibolddaróc, Fülpösdaróc, valamint az erdélyi Királydaróc, Pusztadaróc, Bálványosdaróc és Nádasdaróc küldöttségei vettek részt, és részesültek gazdag programban, hiszen az egész környék nevezetességeit bejárták.
A találkozó felemelő pillanatai a kopjafa ünnepélyes felavatásával kezdődtek, amely a krasznahorkaváraljai Ulman istván alkotása, majd pedig a helyi templomban a Szent Korona és a koronázási ékszerek műkőből készült hű másolata előtt tisztelegve zajlott az ünnepi szentmise, hosszú idő után, teljesen terjedelmében magyar nyelven.
(Papp Sándor/Felvidék.ma)
Papp Attila, Panyidaróc polgármestere, – aki a Szent Korona másolatának készítője, – szívhez szóló beszéddel ösztönözte magyar-magyar összefogásra a településeket, így erősítve egymást az elkövetkező időszakban.
A résztvevők abban a reményben búcsúztak Panyidaróctól, hogy jövőre, se járvány, se háború ne gátolja az örömteli egymásra találást.
A lélekemelő találkozó egyetlen foltja, hogy a Szent Korona másolata nem maradhatott a helyi templomban, felsőbb egyházi hatalmasságok rosszallása miatt, de ez már egy másik történet, amely kevésbé lélekemelő és ünnepi.
(Papp Sándor/Felvidék.ma)
