Nagy örömünkre szolgált, hogy szerény településünk határában egy olyan talentumokkal megáldott ferences szerzetes tartott egyházi alkalmat, mint Böjte Csaba. Bár jómagam a pozbai református gyülekezet gondnoka vagyok, ám a július 19-e előtti hetekben Böjte Csaba látogatása megkerülhetetlen téma volt református híveink körében is. Érdeklődéssel, nagy örömmel, és mi tagadás, izgalommal vártuk mi is a szerzetes érkezését, hiszen tudtuk, hogy Csaba testvér az egész Kárpát-medencében jól ismert, mint a határtalan szeretet, a nemzeti öntudat és a nemzeti összetartozás egyik fő képviselője. Nagy örömünkre szolgált, hogy több mint ezer hívő volt a magyar nyelvű alkalmon.
Igen, fontos kihangsúlyozni, hogy újra magyar nyelven szólt Isten igéje a szentkútpusztai határban! Külön hála és köszönet a szervezőknek, legfőképpen Wurcer Péternek és Hajtman Bélának, aki nem mellesleg a barsbaracskai református egyház kántora, valamint Prekop Margit magyar katolikus asszonytestvérünknek, aki szívén viseli a szentkúti kegyhelyet. Az alkalom lélekben felemelő volt, függetlenül attól, hogy ki milyen felekezethez tartozik.
Dániel Erzsébet július 22-én megjelent cikke, melyben az alkalomról írt, elgondolkodtató… „Pusztulunk, veszünk… széthull nemzetünk…” Igen, sajnos van benne igazság. A kápolna faláról egy felújítás során még évtizedekkel ezelőtt eltávolították az összes hálaadó táblácskát. A „felújítás” után bizony igen kevés magyar nyelvű tábla került meg. Néhány a kápolna mögött erre a célra kialakított falra került fel.
De amíg Isten velünk, ugyan ki ellenünk? Ha a Jóisten ad ilyen „őrállókat”, mint Péter és Béla, nincs veszve minden!
Pozbán sincs veszve minden! Bár a csodatévő kegyhelyről vagyunk híresek, református közösségünk lenn a faluban őrzi még a lángot!
Gyülekezetünk közel 300-as lélekszámmal az egyik legnagyobb közösség a Barsi Református Egyházmegyében. Ezt jórészt annak köszönhetjük, hogy a második világháború után – Istennek hála – minket elkerült a kitelepítés borzalma. Viszont tőlünk keletre, a Garam völgyében található református közösségeket alaposan megtizedelték. Nem Pozbán lettünk többen, hanem ők maradtak kevesen.
Mi viszont még itt vagyunk! Átlagban vasárnapi alkalmainkon 40-50 lélekkel. Szentkút közelsége miatt Pozbán nem épült katolikus templom, így a katolikus hívek is el-eljárogatnak istentiszteleteinkre, nagyobb alkalmainkra.
A kapcsolat kifogástalan, református híveink is szívesen látogatják a felújított búcsújáróhely már-már misztikus környezetét.
A magyar nyelvű alapiskola településünkön sajnos bezárt. Református közösségünk fiataljainknak nemcsak a hitbeli nevelését tarja fontosnak, hanem a nemzeti öntudat, a hagyományőrzés, a hovatartozás eszméjét is igyekszik fenntartani! A templomunk mellett 2017-ben állított kopjafa árnyékában minden évben megemlékezünk a márciusi hősökről. Testvérgyülekezetünk, az anyaországi Nagyigmánd fiataljaival immár több alkalommal is tartottunk közös tanévzárókat, megemlékezéseket. Az egyházi szervezésű rendszeres nyári kirándulásaink rendre az anyaország területére, az ismert, nevezetesebb helyek megismerésére összpontosulnak (Budapest, Eger, Debrecen, Esztergom, stb). Az egyes alkalmakon a környező települések, református gyülekezetek hívei is részt vesznek, így Barsbaracska, Barsbese, Újlót magyarjai együtt áldják az Urat.
Mivel a távolról érkező látogatók, turisták többnyire a Szentkút gyógyforrását keresik, a faluba beérve önkéntelenül a református templomunk felé veszik az irányt. Vannak, akik meglepődnek a református templomon, a fehér falakon, az egyszerű tiszta formákon. Vannak, akik érdeklődve hallgatják egyháztörténeti beszámolómat, Lutheron és Kálvinon át a jelenig. Vannak, akik megkérdezik, hogy mi mikor költöztünk ide Magyarországról…
A félreértések elkerülése végett gyülekezetünk 2017-ben a reformáció 500. évfordulója emlékére egy Kálvin parkot alakított ki a református templom előtt, ahol egy információs táblát is elhelyeztünk magyar, szlovák és angol nyelven. A táblán olvasható szöveg kifejti 500 éves református történelmünket, hovatartozásunkat, és nem utolsósorban a felekezetek közti különbségeket, mellyel sokan nincsenek tisztában.
De a különbségek ellenére sokkal fontosabb az, ami összeköt! Mert egy az Isten, egy a nemzet!
Alázatosan jelentem, hogy a pozbai magyarok nem „szívódtak fel”! Voltunk, vagyunk leszünk! Megfogyva bár, de erős hittel tesszük csendben a dolgunkat. A szürke mindennapok gondjai-bajai között egyházi közös alkalmaink adják az erőt a továbbhaladásra, függetlenül attól, hogy ki milyen felekezethez tartozik!
„Ezért szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15,58)
A szerző pozbai református gondnok, a barsi egyházmegyei világi főjegyzője.
(Mente Róbert/Felvidék.ma)
