A Szlovák Televízió Do kríža elnevezésű vitaprogramjában, 2023. április 5-én Esterházy János életművének értékelése volt a téma magyar, lengyel és szlovák szemszögből.
A TV program, amely bizonyos értelemben tabudöntésnek is nevezhető, hiszen a szlovák médianyilvánosság részére első alkalommal biztosított lehetőséget a magyar mártírpolitikus életének viszonylag korrekt értékelésére, nem maradt visszhangtalanul. A Hlavné Správy című internetes lap április 14-i számában „a nemzet történésze”, Anton Hrnko sietett rekontrázni a minden botrányos felhangtól mentes televíziós beszélgetést.
Boldoggá lesz-e avatva Jozef Tiso? címmel megjelenő írása mesteri példája annak, hogyan lehet diszkreditálni egy kényelmetlen személyiséget és eltussolni egy kellemetlen ügyet. Esterházyval e legújabb taktikai alapján nem kell mást tenni, mint egy kalapba rakni őt Jozef Tisóval…
Számos ténybeli hibát is tartalmazó írásában Hrnko úr mindenek előtt mantraként ismételgeti a régi vádakat, miszerint: Esterházy képviselőként hűséget ígért a köztársaság iránt, majd a magyar kormány ügynökeként végrehajtotta annak utasításait, például azzal, hogy pártja egyesült a Magyar Nemzeti Párttal, Budapest utasítására hozzájárult Csehszlovákia szétveréséhez, a bécsi döntéshez, majd „az elcsatolt területen” a szlovák lakosság elleni terrorhoz. Személyesen fogadta Horthyt Kassán, ahol az óvároson kívül nem is éltek magyarok stb., stb….
Egy szót sem olvashatunk arról, hogy Esterházy saját népének, a felvidéki magyarságnak a védelmére is felesküdött, hogy Csehszlovákiát nem ő, hanem a szlovák és német politikusok szedték szét, hogy Esterházy a szlovákok védelmében is szót emelt Kassán stb. Nem, mindez nem érdekli Anton Hrnkót.
Számára az a fontos, hogy megállapítsa: „a politikai hűtlenség, az eskü megszegése, a szlovák honfitársai elnyomásához való hozzájárulás” nem jogosítja fel Esterházyt a boldoggá avatásra.
Mindehhez még hozzáteszi Esterházy sokat emlegetett „antiszemitizmusát” s immár kész is a leltár ahhoz, hogy megállapítsa: Esterházynak (szlovák politikusi kortársaival együtt) nincs joga arra, hogy „bárki szentet faragjon belőle.”
Ezt követően nem tesz mást, mint felmenti Jozef Tisót szinte valamennyi vele kapcsolatos vád alól.
Állítja, hogy Szlovákia első elnöke csupán néhány zsidóellenes intézkedésért vonható felelősségre, mivel nem ő kezdeményezte és hajtotta végre a zsidók deportálását, nem írta alá a zsidó kódexet stb. Politikailag legfeljebb azért vonható felelősségre, hogy későn avatkozott be a folyamatba (értsd ez alatt a zsidó lakosság deportálásának folyamatát).
Ezek után nem csoda, ha azzal a meghökkentő megállapítással rukkol elő, hogy
„amennyiben a boldoggá avatásról van szó, akkor vagy mindkettőjüket boldoggá kell avatni, vagy egyiküket sem.”
Mi több, szakavatott boldoggá avatási szakértőként előrukkolva, mindehhez hozzáteszi azt is, hogy: „amennyiben a mély hitről van szó, akkor leginkább Vojtech Tuka szolgál rá a boldoggá avatásra, aki minden reggel gyónni és áldozni ment.”
Az írás műfaját tekintve e ponton már végképp nem tudjuk, hogy bohózattal vagy komolyan vehető eszmefuttatással van-e dolgunk.
Ami mindennek ellenére e sorok megírására késztetett, az az a tény volt, hogy Anton Hrnko sorai több meghökkentő állítást is tartalmaznak. Például amikor azt írja, hogy
„Tisót és Esterházyt háborús bűnössé nyilvánítani színtiszta nemzeti mazochizmust jelent”.
Gondolom, ez alatt a szlovák nemzeti mazochizmust kell értenünk, mert magyar részről eddig senki nem nyilvánította háborús bűnössé Esterházyt.
Majd továbbmenve, a két szóban lévő személyiség, azaz Tiso és Esterházy vonatkozásában Hrnko úr hiteles történelmi kutatást sürget, s nem „a múltbeli tézisek általános frázisok ismételgetését, amelyek által cseh soviniszták és szlovák bolsevikok döntöttek rólunk”. Ezek szerint saját tézisei, melyek Esterházy János vonatkozásában teljes mértékben megegyeznek a „múltbeli általános tézisek emlegetésével” szintén a cseh soviniszták és a szlovák bolsevikok számlájára írhatóak?
De a legmeglepőbb állítással a szlovák népbírósági ítéletek kapcsán áll elő Hrnko barátunk, amikor azt állítja Tisóról, hogy vele kapcsolatban:
„Folyamatosan ismétlődnek a nemzeti bírósági (retribúciós) ítéletének állításai, amelynek azonban nem a Szlovák Köztársaság első elnöke tetteinek objektív értékelése, hanem annak ‘elítélése és kivégzése’ volt a feladata. … A szövetséges hatóságok következtetéseinek értelmében Jozef Tiso nem volt háborús bűnös és egyetlen olyan bírósági pernek az eredményét sem lehet komolyan venni, melynek előre eldöntött végkimenetele van. Még ha az áldozat nem is volt teljesen ártatlan, egy olyan manipulált per eredményét, amely az elítélt kivégzésével ér véget, nem lehet másnak nevezni, mint bírósági gyilkosságnak” (azaz justizmordnak-szerz).
Nos, nem tudom, tisztában van-e Hrnko úr azzal, hogy Jozef Tisót és Esterházy Jánost ugyanaz a szlovák nemzeti bíróság ítélte halálra.
A Jozef Tiso elleni pernek az az Igor Daxner volt a bírósági elnöke, aki az Esterházy elleni halálos ítélet indoklásaként csak annyit volt hajlandó foghegyről odavetni, hogy „Hiszen ő egy magyar!”
Ha Hrnko úr ezzel tisztában van, akkor mindannak, amit Tiso elnök elítélése kapcsán állít, igaznak kell lennie Esterházy János esetében is.
Évek, évtizedek óta várunk arra, hogy szlovák részről valaki végre ki merje mondani, ezeket az állításokat. S íme, ezt most Anton Hrnko megtette. Állításának némi szépséghibája ugyan az, hogy a nemzeti bírósági ítéletekre vonatkozó következtetéseit nem Esterházy, hanem Tiso elítélése kapcsán vonta le. De ismételten le kell szögeznünk, ha mindez, amit leírt, igaz Jozef Tiso esetében, akkor duplán igaznak kell lennie Esterházy Jánosra vonatkozóan is.
Ez esetben nincs más hátra, mint mi is levonjuk a magunk logikus következtetéseit, vagyis azt, hogy Anton Hrnko ezen kijelentéseivel semmisnek nyilvánította az Esterházy Jánost elítélő szlovák nemzeti bírósági ítéletet, s ezzel, summa summarum rehabilitálta is őt. Legalábbis egy újságcikk erejéig. A többit majd meglátjuk…
Molnár Imre/Felvidék.ma
