105 évvel ezelőtt halt meg Ady Endre, az egyetemes magyar irodalom költőóriása, a huszadik század egyik legnagyobb magyar költője, aki a ma emberének is tud újat mondani, mert verseiben ma is velünk van.
Mindössze 41 évet élt, ám gazdag életút és életpálya áll mögötte, amelyről prózai írásai, levelei, cikkei és verseskötetei tanúskodnak. Folyóiratok, lapok szerkesztőjeként és újságíróként prózai stílusa is egyedivé vált. Ránk hagyott költészetéből ismerjük igazán a bánat, a szerelem, a vágyakozás, a harag, a csalódás és a boldogság hangját, de sorai által másképp viszonyulunk a honszeretet érzéséhez is.
A magyar irodalom legfontosabb folyóiratának a Nyugatnak, nemcsak szerkesztője, de szimbóluma is volt.
A Nyugat folyóirat, melynek Ady a szerkesztője volt (Fotó: Wikipédia)
Mivel a Nyugatban nem jelentek meg politikai cikkek, írt más lapokba is (például: Népszava, Világ). Keményen kritizálta a politikai helyzetet. Nem volt ínyére a vezető pártok nacionalizmusa, de bírálta a szociáldemokraták antinacionalizmusát is, látta, mennyire maradt el Magyarország a fejlett országoktól, de rámutatott a nyugati országok fogyatékosságaira is.
Az első világháború kitörését nemzeti tragédiaként élte meg, ez idő alatt nem közölt írásokat, négy év hallgatás után, 1918-ban jelent meg újabb verseskötete A halottak élén címen. A kötetet Hatvany Lajos szerkesztette. Az irodalomtörténet úgy tartja, hogy ezzel a kötettel Ady megkoronázta költészetét.
Az őszirózsás forradalom után megalakult népköztársaság a forradalmi versei miatt megpróbálta kisajátítani, saját költőjének tekinteni. Ady ettől igyekezett elhatárolni magát, noha harcos híve volt a polgári radikalizmusnak.
Már halálos betegen írta utolsó versét, az Üdvözlet a győzőnek címmel:
„Ne tapossatok rajta nagyon, / Ne tiporjatok rajta nagyon, / Vér-vesztes, szegény szép szívünkön, / Ki, íme, száguldani akar.” – kezdi a költeményt, melynek megjelenéséről
Ignotus így vall:
„Tudtam, hogy vége, szorongattam a kezét, éreztem, hogy már a keze is dadog, de bíztam dadogásában. S csakugyan megírta a verset, nem nagyobbat egy névjegynél. S talán nem is többet mondót. De mégis: le tudta adni névjegyét élete munkájánál, szerelme szerencsétlenségénél, s a névjegy is óriás írás, ha óriásnak neve van aláírva.”
Ady Endre temetése, a gyászmenet (Fotó: MNM-Történelmi Fényképtár)
Egészsége rohamosan romlott, s két hét ápolás után, 1919. január 27-én a reggeli órákban távozott az élők sorából a költőóriás.
„Ágya körül nesztelen sürögnek és dolgoznak a halhatatlanság szolgái” – írta évek múltán a csak estefelé érkezett ifjú Zilahy Lajos. Újságírók, rajzolók, fotográfusok igyekeztek a maguk eszközeivel megörökíteni Ady végső perceit.
Kosztolányi Dezső így látta őt:
„Súlyosan és komolyan hever ez a fej a dús és gyönyörű sörénytől övezetten, melyben nincs még ősz hajszál, a sárgásfeketésben is élően, dacosan, forradalmian, egy el nem békülő magyar rebellis nyakasságával. Szinte még mindig villamosság szikrázik a hajából, mely a halál után is él.”
Borbély Sándor (1941-2004) irodalomtörténész így írja le a költő utolsó földi óráit:
„Az egyik ápolónő segítségével Móricz Zsigmond öltöztette fel a halott Adyt sötétszürke ruhájába. Franyó Zoltán, akitől ezt tudjuk, még megjegyezte: „ez volt a hűséges nagy barát utolsó baráti szolgálata”. Ez még magánemberi gesztusa Móricznak, két nap múlva búcsúbeszéde azonban már az egész magyar írótársadalom megbízatása is.”
Ady síremléke, avató ünnepség 1930-ban (Fotó: PIM-Művészeti Tár)
A Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel a költőt. A koporsónál Móricz Zsigmond szólt:
„Embertestvérünk fekszik itt, akinek egész élete abban telt el, hogy ő sírta el a mi bánatunkat, ő átkozta el a mi átkainkat. Ő szerette helyettünk az emberiséget, s ő szenvedett érettünk az emberektől. (…) Embertestvérünk fekszik itt, akinek a lelke tele volt egy életen át részegítő tűzzel, bánatos és mérgezett fájdalommal, jajgató és parancsoló, egeket ostromló viaskodással. Tele volt a lelke küldetéssel, a tömegek lelkét sugározta ki, s az ő hajnali csillagfényénél virradt ránk a magyar jövő legcsodálatosabb, most fakadó, hajnalhasadása…” – mondta búcsúbeszédében Móricz.
A ravatalnál az operaház énekkara énekelt, a református lelkészi búcsúztatót követően Móricz mellett még Babits Mihály, Kunfi Miklós és Jászi Oszkár is mondott ünnepi beszédet.
Közéleti személyek rótták le kegyeletüket, köztük Bródy Sándor, Molnár Ferenc, Krúdy Gyula, Rippl-Rónai József, Ódry Árpád, valamint Berinkey Dénes miniszterelnök, Garami Ernő, Nagy Vince és Szende Pál miniszterek is. Több tízezren álltak a múzeum körül, hogy elkísérjék utolsó útjára a nemzet nagy halottját.
Borbély Sándor a költő temetésére így emlékezett:
„Borús téli délután telepedett a fővárosra. A gyászmenet végighömpölygött a Múzeum körúton, majd végig a Rákóczi úton, a Kerepesi temető felé, valóságos tüntetés volt. A kortársak nagyobb része már tudta: századunk egyik nagy lángelméjét, az európai költészet kiemelkedő alkotóját kísérték utolsó útjára.” – írja.
A magyar irodalomtörténetben Ady egy egész könyvtárra való memoár és értekezés főhőse.
Már életében legendák vették körül alakját, mely halála után sem halványult el.
Ady Endre: Életem nyitott könyve (Fotó: Antikvárius)
„Életem nyitott könyv” – mondta magáról Ady, akinek életében megjelent három rövid életrajzi írása. Életművének egyik jeles ismerője, Kovalovszky Miklós (1910-1997) nyelvész, író szerkesztette össze az Ady életéről szóló kötetet. Az „Ady Endre: Életem nyitott könyve” híven eleveníti meg a zsenit és minden ellentmondásosságában az embert, akinek vergődései, tragikus látomásai, mohó életszomja hatalmas életet és egyetemes életszeretetet sugároz.
Ady a nagy vallomástevők közé tartozik.
Emberi igénye, erkölcsi parancsa és költői programja a lelket lemeztelenítő őszinteség: életét, gondolatait, érzéseit, indulatait és szenvedélyeit éppúgy elénk tárja műveiben, mint emberi gyötrődéseit, írói és politikai harcait. Az olvasó nemcsak eseménytörténetet kap tehát, hanem belső életrajzot, önjellemzést, fejlődésképet, sőt korrajzot is, barátoknak, szerelmeknek, fegyvertársaknak és ellenfeleknek portréival– olvasható az Ady életéről szóló könyv fülszövegén.
Ady Endre halotti maszkja, Érdekes Újság 1919 (Fotó: PIM)
Ady, aki Góg és Magóg fiának vallotta magát, másfél évszázad távlatából is felteszi a kérdést: „Azért vagyunk-e itt, hogy teremtsünk lelkünkkel valamit a lelkünkből, ami olyan, mint a lelkünk? Valamit, ami a mienk, ami nemcsak más, mint – más, de méltó ékessége lehet felemelt fejünknek…”
Forrás: Wikipédia, Borbély Sándor: Így élt Ady Endre, antikvárium.hu
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
