Virágvasárnappal kezdetét vette a nagyhét és a húsvéti szent három nap ideje, latinul: sacrum triduum paschale, vagyis nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat, amikor Jézus kínszenvedésére, kereszthalálára és feltámadásara emlékezünk.
A nagycsütörtök – egyes tájegységeken zöldcsütörtök névvel illetik – Krisztus utolsó vacsoráját, elfogatását és szenvedéseinek kezdetét idézi, és a katolikus egyházban az oltáriszentség szerzésének és a papság alapításának emléknapjaként tartják számon.
Ezen a napon, a délelőtt folyamán hagyományosan olajszentelési szentmisét vagy más néven krizmaszentelési szentmisét tartanak a főpásztorok a papság tagjaival együtt az egyházmegyék székesegyházaiban.
Ekkor szentelik meg a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a krizmát, mely olivaolaj és balzsam megszentelt keveréke.
A szentmisén az evangélium elhangzása után újítja meg a papság a szenteléskor tett ígéreteit, kifejezve ezáltal közösségét a főpásztorral és az egyházzal.
Az eucharistia alapítása (Fotó: Fortepan)
Az esti liturgia az utolsó vacsorát, Jézus elárultatását és elfogatását tárja elénk, mely a szenvedéstörténet kezdete. Az utolsó vacsora az első szentmise, és az Oltáriszentség alapításának az ünnepe, arra a parancsra emlékezünk, melyet Jézus hagyott ránk:
„szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket”.
A jézusi tanításnak a szolidaritásra és az összetartásra vonatkozó üzenete ma is időszerű.
Az ószövetségi olvasmány (Kiv. 12,1–8.11–14) felidézi az egyiptomi kivonulás éjszakáját. A zsidó pészah, a húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe. A szentlecke (1Kor 11,23–26) az utolsó vacsora termét jeleníti meg, ahogy Jézus a tanítványainak ezt mondja: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem…”
Jézus saját testét és vérét hagyja ránk, hogy lelkünket táplálja, vére által megszabaduljunk a bűntől és az örök haláltól.
Az utolsó vacsora terme napjainkban (Fotó: Fortepan)
A nagycsütörtöki evangélium (Jn 13,1–15) a lábmosás szertartását tárja elénk, azt a jelképes cselekedetet, ahogyan Jézus, az Úr és Mester, a legalantasabb munkát vállalva mosta meg a tanítványok lábát. Ez a cselekedet örök időkre szóló példaadás, hogyan kell egymást alázatos szívvel szolgálni. A nyilvános szentmisén az evangélium elhangzása után ennek emlékére a püspök vagy a pap megmossa az arra kiválasztott emberek lábát.
Az esti szentmise elején a jelképek az utolsó vacsora örömének hangulatát idézik. A liturgia színe fehér – ezért van a pap fehér miseruhában –, az öröm hangjaként szól a mise elején az orgona, és virág díszíti az oltárt.
A „Dicsőség”-re minden templomban megszólalnak a harangok, a csengők, az orgona, majd a „Glória” után elnémulnak nagyszombat estig.
A mély gyász jeléül ezután csak a kereplők szólnak. A harangok „Rómába mennek” és megjelennek a szomorúság, a fájdalom jelei is. Megrázó ellentét, ahogy Jézust azon az estén árulják el, amelyen szeretetének legnagyobb jelét adja.
El Greco: Agónia a Getsemáné-kertben (Fotó: Wikipédia)
A szentmise részeként az áldozás után az Oltáriszentséget a pap a templomon át elviszi őrzése helyére, egy mellékoltárhoz vagy egy kápolna tabernákulumába. Ez a cselekedet Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezi. Ezután történik az oltárfosztás, amikor is eltávolítanak az oltárról minden díszt, beleértve az oltárterítőt is, emlékeztetve minket Jézus elfogatására és a passió kezdetére.
Nagycsütörtök misztériumában egymással szemben áll az eucharisztikus ajándék legmagasztosabb szeretete, valamint az elárultatás fájdalma.
Az utolsó vacsora után Jézus apostolaival az Olajfák hegyére ment.
A Getsemáné olajfái napjainkban (Fotó: Wikipédia)
Imádság közben szenvedett és gyötrődött, kérte apostolait, hogy imádkozzanak vele, de azok elaludtak. „Egy órát sem tudtatok virrasztani velem?” – kérdezte tőlük.
Erre gondolunk, amikor a szentségi Jézust a főoltárról a mellékoltárra kísérjük, s amikor a mise után szentségimádást végzünk. „Legalább egy órát” szeretnénk virrasztani Vele.
Elkezdődik a nagycsütörtöki virrasztás az értünk vérrel verejtékező Jézussal.
A szertartás végén a csend jelzi a Jézus szenvedésével együttérző fájdalmat.
Forrás: Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, Magyar Kurír
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
