Idén december 1-jén, a hónap első vasárnapján veszi kezdetét az advent, a karácsonyra való előkészület időszaka. Ezen a napon az adventi koszorún fellobban az első gyertya lángja.
Az advent szó a latin „adventus Domini” kifejezésre utal, ami annyit jelent: az Úr érkezése, az Úr eljövetele.
Szent várakozás ez, amely megelőzi a Messiás, a Megváltó érkezését.
Várakozunk négy héten át azért, hogy karácsony titka megérlelődjön bennünk, hogy méltó módon tudjuk befogadni a kisgyermekként közénk érkező Istent, az Élet Urát.
Annak, hogy a hívő ember a Megváltó születésére emlékezik, egyik külső jele az adventi koszorú, amelynek négy gyertyája az adventi időszak négy vasárnapjára, színei pedig arra utalnak, hogy bár bűnbánati időszakban vagyunk, melyet a lila szín jelez, de van okunk az örvendezésre is, mert az Úr közel van hozzánk. Ezt az úgynevezett örömvasárnapon a rózsaszínű gyertya jelzi. Az adventi időszak liturgikus sajátossága még a hajnalban tartott rorate szentmise, amelynek neve a latin miseének kezdősorából – „Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!” – származik.
„Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit. A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el. Ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden ember meglátja az Isten dicsőségét” – olvashatjuk a Lukács 3,4–6. versében.
Fotó: Pixabay
Pilinszky János a Hitünk titkairól című írásában ezekkel a gondolatokkal üzen az adventról, a várakozás szent idejéről:
„Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.
Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg, nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és jogosabb birtoklás se, mint szeretnünk azt, ami a miénk, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”; lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.
Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől – szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását.
Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.”
Forrás: MKPK Sajtószolgálat, Magyar Kurír
(Berényi Kornélia / Felvidék.ma)
