Március 23-án, vasárnap a kárpátaljai Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet szervezésében közel 50 fős csapattal Ung-vidékre látogattak a Kárpátaljai Magyar Líceum nagydobronyi és kisgejőci oktatási helyszíneinek diákjai. A Borsi Kastélyba – II. Rákóczi Ferenc 349. születésnapi ünnepségére – utazó tanulók és kísérőik látogatásuk alkalmával először Ung-vidékre érkeztek.
A történelmi Kisszelmenc-Nagyszelmenc határon keresztül érkező látogatók elsőként Dobóruszka községet és annak nevezetességét, Dobó István végső nyughelyét tekintették meg a Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus templomban, majd Nagykaposra érkeztek, a helyi Magyar Közösségi Házba, hogy ott részletesebben is megismerkedjenek Ung-vidék magyarságának értékeivel.
Az intézmény munkatársai nagy örömmel fogadták a diákokat, akik érdeklődve barangolták be a házat: megismerkedtek a ház történetével, tevékenységeivel, megtekintették az intézményben lévő egyedülálló 1956-os interaktív emlékszobát, a térség jeles személyeit bemutató Erdélyi János Emlékmúzeumot és a határon túli magyar irodalmi alkotásokat is őrző regionális Mécs László Könyvtárat.
Látogatásuk alkalmával Mécs László papköltőről is megemlékeztek. A megemlékezés keretében egy diák Mécs-verset szavalt, majd a Kárpátaljai Magyar Líceum, a Pro Cultura Subcarpathica és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskola nevében koszorúkat helyeztek el az intézmény udvarán található Mécs László szobornál.
Az Ung-vidéki helyszínek megtekintése után folytatták tovább útjukat Borsiba.
A diákok számára ez a körutazás rettentő nagy élményt jelentett, hiszen sokan közülük most először jártak a Felvidéken és térségünkben.
VE/Felvidék.ma