Szerdán este (március 26.) befejeződött a szarvasmarhák leölése a bakai telepen (Dunaszerdahelyi járás), ezután következik a fertőtlenítés – mondta a TASR hírügynökségnek Pivoda Zoltán, a telepet működtető Exata Group vezérigazgatója.
„Az állatok leölése szerdán 18.30-kor fejeződött be, akkor hagyta el a gazdaságot a tetemeket szállító utolsó jármű. Teljes fertőtlenítés következik, és várjuk a hatóságok további utasításait” –
mondta Pivoda.
Hozzátette, most pihenésre van szükségük az alkalmazottaiknak.
„Közülük néhányan hét napig folyamatosan dolgoztak a farmon, mindenki kimerült, és nem csak fizikailag, ezt pszichikailag is nehéz feldolgozni. Senkinek sem kívánom azt, amit átéltünk” –
tette hozzá.
A bakai tehenészetben 1060 tehén, 50 üsző és 220 borjú volt. A járvány kitörése előtt 12 millió liter volt a gazdaság éves tejtermelése. Eddig négy dél-szlovákiai településen, Medvén, Csiliznyáradon, Bakán és Lúcson igazolták a száj- és körömfájást.
A betegség minden bizonnyal Magyarországról terjedt át Szlovákiába. A száj- és körömfájás súlyos, az állatokat érintő, erősen fertőző, lázas, vírusos betegség, amely jelentős gazdasági károkat okoz. A kormány rendkívüli helyzetet hirdetett az ország egész területére.
TASR/Felvidék.ma