A tegnap, húsvéthétfő reggelén bekövetkezett szomorú esemény kapcsán (elhunyt Ferenc pápa) portálunk megszólított néhány felvidéki lelkiatyát, akik értékelték a Szentatya tizenkét évig tartó pápaságát és röviden kifejtették a véleményüket arról, hogy az elhunyt pápa működése milyen hatással bírt a nagybetűs Egyházra.
Az alábbiakban Mons. Kiss Róbert kanonok, komáromi esperesplébános, a Nagyszombati Főegyházmegye általános helynökének Ferenc pápával kapcsolatos gondolait adjuk közre.
Mély megrendüléssel és hálás szívvel emlékezem Ferenc pápára – Krisztus alázatos szolgájára, az Evangélium bátor tanújára.
Halálhíre mélyen megérintette szívemet – nemcsak mint katolikus papot, hanem mint embert, aki tanúja lehetett annak a jézusi lelkületnek, amely egész szolgálatát és életútját áthatotta. Olyan egyházfő távozott közülünk, aki szavakkal és tettekkel, mozdulataival és csendjeivel egyaránt Isten szeretetének üzenetét közvetítette ebben a sebzett világban.
Személyisége különleges volt: egyszerre közvetlen és mély, kedves és határozott, szelíd és szenvedélyes. Egyszerűsége nem puszta gesztus, hanem belső tartásból fakadó evangéliumi erő volt.
Meg tudta hallgatni az embert, együtt tudott érezni a szenvedővel, és bátorítani tudta azt is, aki kételkedett.
Már megválasztása is előképe volt pápasága szellemiségének: az első jezsuita, az első latin-amerikai egyházfő, az első, aki Assisi Szent Ferenc nevét vette fel. A szegények, a béke és a teremtett világ iránti elköteleződés vált szolgálata vezérfonalává. Egyházát „mezőkórházzá” akarta formálni – olyan hellyé, ahol a sebzett emberek gyógyulást találhatnak.
Pápaságát misszióként élte meg: elment a nyomornegyedekbe, a menekültek közé, a börtönökbe, a hajléktalanok mellé – mindazokhoz, akikben Krisztus szenvedő arca tükröződött vissza.
Nem elégedett meg a szavakkal: példát mutatott.
Különösen érzékenyen szólt a fiatalokhoz. Bátorította őket, hogy ne féljenek az elköteleződéstől, ne éljenek „kanapén”, és ne váljanak közömbössé. Hitte, hogy a fiatalok képesek jobbá tenni a világot – ha meghallják Isten hívását, és válaszolnak rá. Az idősekhez és a betegekhez is mindig különleges gyengédséggel fordult. Hangsúlyozta, hogy az élet minden szakasza méltóságteljes és értékes – s hogy az időskor nem teher, hanem áldás lehet az Egyház és a társadalom számára.
Mi, felvidéki magyar katolikusok különösen hálás szívvel gondolunk rá.
Kisebbségi helyzetünkben, ahol gyakran peremre szorítva érezzük magunkat, ő figyelt ránk. Tudta, hogy az Egyház szíve ott dobog, ahol a hit próbára van téve. Beszédeiben bátorított bennünket, hogy legyünk hűségesek hitünkhöz, kultúránkhoz, anyanyelvünkhöz – és mindezt az Egyház egységében éljük meg, annak gazdagító részeként.
Fotó: HA/Felvidék.ma archív
Számunkra különösen meghatározó élmény volt, hogy személyesen is találkozhattunk vele. Részt vettünk a csíksomlyói szentmiséjén, jelen voltunk a 2021-es budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén, amelyet ő celebrált. Néhány nappal később Sasváron is hallhattuk őt – a Szűzanya példájára hívott bennünket egyszerűségre, nyitottságra és engedelmességre.
Ezek azok az erények, amelyek megtartották Közép-Európa keresztény népeit.
A 2023-as budapesti látogatása alkalmával ismét együtt ünnepelhettünk vele a szentmisén, ahol újra megerősítette: az Eucharisztia nem csupán szertartás, hanem az Egyház éltető forrása, amelyből közösségeink és népeink is erőt meríthetnek a mindennapok küzdelmeihez.
Ferenc pápa öröksége nemcsak dokumentumokban él tovább, hanem azokban a mozdulatokban, gesztusokban és tekintetekben is, amelyekkel emberek millióinak adott reményt és bátorítást.
Megtanított bennünket arra, hogy az Egyháznak mindig az Evangéliumból kell kiindulnia, és hogy merjünk kicsik lenni Isten előtt – mert „az alázatos szív az, amely leginkább hasonlít Jézuséra”.
Nem véletlen, hogy éppen a Szentévben, húsvéthétfőn tért vissza a mennyei Atyához. A feltámadás örömének ünnepén, amikor az Egyház az élet győzelmét hirdeti, ő is belépett az örök Húsvét fényébe.
Egy olyan pápa, aki egész életében az irgalomról, az újrakezdésről és az élet szentségéről tanított, most átlépett az örök élet küszöbén.
A Szentév és a Húsvét méltó keretet ad e kivételes életútnak – a bűnbánat, a kiengesztelődés és az Istenbe vetett remény útjának.
Az Úr fogadja őt örök dicsőségébe – abba az Országba, amelyről oly sokat beszélt, és amelynek ízét és fényét már földi életében is képes volt felragyogtatni számunkra.
Mons. Kiss Róbert általános helynök, komáromi esperesplébános
BN/Felvidék.ma
