Augusztus első hétvégéjén szervezik meg a Kastélynapokat Barsbaracskán. Az idei esemény kétnapos rendezvénye egyben a Kelecsényi Ráfael-emlékév központi eseménye is lesz.
Mint arról már beszámoltunk, a községi képviselő-testület idénre Kelecsényi Ráfael-emlékévet hirdetett. Idén ünnepeljük ugyanis Kelecsényi Ráfael születésének kétszázadik évfordulóját, a kastélynapokon rá emlékezünk – nyilatkozta a Felvidék.má-nak Wurczer Péter, Barsbaracska polgármestere.
Kelecsényi Ráfael korának egyik legbefolyásosabb nemese volt Bars vármegyében. Ő építtette át a barsbaracskai kastélyt a ma látható formában. A barsbaracskai Kelecsényiekről ITT és ITT írtunk bővebben, a Kelecsényi-kastélyt ITT mutattuk be.
A községben közel két évtizedes múltra tekint vissza a kastélynapok szervezése. A nyári rendezvényt lényegében egy újragondolt falunapként szervezik meg.
Tulajdonképpen Ján Markovics polgármester kezdeményezte a rendszerváltás utáni időszakban. Az idei már a 18. alkalom. Mára már hagyomány a korhű kosztümökben való felvonulás a kastélyhoz. Veteránjárművek szemléjével is készülnek.
Színes és nívós programmal készülnek. Több kiállítás is várja majd a látogatókat. A meghirdetett emlékévhez kapcsolódóan a famíliát bemutató tárlat mellett Novák Mezőlaky Margaréta Mi rejlik a ruha alatt? című tematikus kiállítása is megtekinthető lesz. Kézműves vásár és hagyományos étkek kóstolója szintúgy a program részét képezi. A gyermekeket is színes programokkal várják.
Augusztus 2-án, szombaton ünnepélyes keretek között leleplezik Kelecsényi Ráfael mellszobrát, amely a keszthelyi Túri Török Tibor alkotása.
Az emlékjel állítással kapcsolatban a polgármester kifejtette: a községünk dicső múltjának jeles alakjaként ez által még többekhez eljut Kelecsényi Ráfael története, személyisége. Hiszen fontos, hogy tiszteljük és becsüljük a múltunkat.
A kastélynapok második napján augusztus 3-án a szakmai konferencia, könyvbemutató és operett gála valósul meg. A Kelecsényi Ráfael 200 konferencia keretében három előadást hallhatnak Kelecsényi Ráfaelről, a famíliáról, valamint a család péceli ágáról. Ugyancsak ezen a napon mutatják be Wurczer Péter Kelecsényi Ráfaelről szóló könyvét. A kétnyelvű helytörténeti kiadvány ismerteti a család történetét, családi krónikák és Kelecsényi Izabella naplójának felhasználásával. A vasárnap este Boncsér Gergely, Klein Otokár, Ludovít Ludha és Vadász Dániel Tenorok a női szívekért hangversenyével ér véget a kastély parkjában.
A barsbaracskai kastélynapok igen kedvelt rendezvénye a tágabb régiónak. Főleg az Érsekújvári és Lévai járás településeiről érkeznek érdeklődők a programra.
Az augusztus 2-án és 3-án megvalósuló Kastélynapok programja ITT található.
Pásztor Péter/Felvidék.ma