A tunéziai Sousse több évezredes történelmét híven mutatja be a város Archeológiai Múzeuma. A kiállításon ezúttal a zenei tárgyú mozaikokat jártam körül. Megcsodáltam Apollónt, a zene és a költészet istenét és Eratót, a szerelmi és erotikus költészet támogatóját, lanttal a kezükben. A másik alkotáson Orpheus lírájával szelídíti az alvilág istenét, bájos nimfák fuvolaszóra ropják a táncot, s Ámor sem habozik hangszert ragadni. Az ókori zenéből sajnos vissza kellett térni a jelenbe, s ez némi megalkuvással járt.
A csendháborítás ismeretlen fogalom Tunéziában, a szállodában egész nap szól a zene, s aki este tíz után aludni készül, annak le kell mondani lusta szándékáról. A perspektíva azért megvan, tizenegy felé már elmerülhet álmaiba. Az erkélyen üldögélve és olvasgatva hallgattam az ordító zenét. A választékot igen szegényesnek találtam, a válogató nagyon sokat ismételt. A slágerek között igen sok volt a francia dal. Természetesen az 1998-as Párizsi Labdarúgó-világbajnokság hivatalos dalát, az Élet kupáját gyakran játszották, s a remek szerzemény itt is melengette a szíveket. Legtöbbször az Ottawan 1981-as slágere, a Baby hands up csendült fel, ami érthető, hiszen jól meg lehet vele mozgatni a társaságot.
A végén a Csiripelő madarak francia változatától kiütést kaptunk, amint felhangzott, zártunk ajtót, ablakot. Nagyon népszerű e vidéken az olasz partizán „himnusz” a Bella ciao, nem véletlen, hogy az Európában menedéket keresők is kórusban éneklik a kikötésre váró hajókon.
Minden estnek volt tematikája. A brazil műsorban az animátoroké volt a főszerep: akrobatikus tudásukról adtak számot, utána a szambába mindenkit bevontak, fiatal, s idős együtt járta. Másnap két maskara vezette a táncot, az előadás igen változatos volt. Délszláv kólóra, japán dallamokra mozdultak a lábak. Gyerekek is szép számban vettek részt a buliban, sokszor tovább bírták a szüléiknél. A tematikus műsorok csúcsa természetesen a tunéziai est volt. Népi hangszereken szólt az élő zene, a táncba is sokan bekapcsolódtak.
Templomi énekkar (Fotó: Csermák Zoltán)
Egy más jellegű zenei élményben is lehetett részem: a délutáni uzsonnát egy hegedűs tette még szebbé. Változatos repertoárral állt a közönség elé, a hegedű-szalonirodalom legszebb alkotásaiból válogatott. Örömmel hallgattam Sosztakovics 2. Jazz szvitjéből a keringőt, s akkor hagytam ott a művészt, mikor rázendített a már említett partizán nótára.
Nemcsak lelki, hanem zenei élményt is jelentett a Sousse-ban hallgatott mise.
A katedrálist jelenleg tatarozzák, így a közösségi teremben tartották a szertartást. A kórus zöme fekete fiatalokból állt, lelkesen és tiszta hanggal szolgálták az Urat. A Glóriánál már szinte táncra is perdültek, az Alleluja előadásakor is folyamatos mozgásban voltak. A mise után megszólítottam a zenei vezetőjüket, egy Christian Numbi nevű kongói fiatalembert: „A legtöbb itt éneklő fiatal Burkina Fasóból, Elefántcsontpartról, Kongóból érkezett, itt tanul. Jómagam kongói vagyok, s elektromérnöknek készülök. Dalaink részben a Taizé-i, részben az Emmánuel Közösség dallamkörére épülnek. Az áldozás előtti tradicionális egyházi ének Guineából származott.”
Dr. Csermák Zoltán/Felvidék.ma
