Dalmáciai sorozatunk záró részében Split és Klissza vára után Trogir (magyar történeti nevén Trau) városát mutatjuk be, amely nemcsak az Adria egyik gyöngyszeme, hanem a magyar középkor kiemelkedő jelentőségű helyszíne is volt.
A tatárjárás idején, 1242 tavaszán IV. Béla király és családja itt talált végső menedéket a mongol seregek elől. A szárazföldtől egy keskeny tengerárokkal elválasztott, erődített település védelmét a Subics nemzetség egyik tagja, Stjepko irányította, aki a király oldalán szembeszállt a Kadán kán vezette tatár csapatok követeléseivel. A trauiak nemcsak megtagadták az uralkodó kiadását, hanem hajókat is biztosítottak számára, amelyekkel a közeli szigetekre menekíthette családját és kincstárát.
IV. Béla hűségükért gazdag adományokkal jutalmazta a várost, ami nemcsak Trau felemelkedését, hanem a dalmát városok közötti erőviszonyok átrendeződését is magával hozta.
A település később is megőrizte a Szent Korona iránti hűségét, még a velencei uralom idején sem szakadtak meg magyar kapcsolatai.
Trogir óvárosa ma is őrzi középkori arculatát, amelynek ékköve a Szent Lőrinc-katedrális. Építését a XIII. század elején kezdték meg, részben Árpád-házi adományokból, és portálját Radovan mester 1240-ben faragta ki. A templom később reneszánsz kápolnával bővült, amelyet a híres firenzei szobrász, Niccolò Fiorentino és tanítványa, Giovanni Dalmata díszített – utóbbi Mátyás király udvarában is maradandót alkotott.
A város 1997 óta az UNESCO világörökség része, és méltán számít a dalmát partvidék egyik legértékesebb történelmi városának.
Trau, Spalató és Klissza szerepe vitathatatlan a tatárjárás eseményei során. A városok később is bizonyították a Szent Korona iránti hűségüket és ragaszkodásukat.
Bartalos Nikolas felvételei
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
