A szlovák kormány ma elfogadta a társadalombiztosítási törvény módosítását, amelynek célja, hogy megszüntessen egy régóta fennálló méltánytalanságot azokkal az anyákkal és szülőkkel szemben, akik a gyermekneveléssel töltött idő miatt hátrányt szenvedtek a nyugdíjuk megállapításakor.
A munkaügyi tárca tájékoztatása szerint 2026. január elsejétől a szülési és szülői szabadság időszakát úgy kell figyelembe venni a nyugdíj kiszámításakor, mintha a szülő ebben az időszakban is dolgozott volna.
„Mostantól az ezen időszakot megelőző és követő átlagbért fogják figyelembe venni a gyermekneveléssel töltött évek nyugdíjba történő beszámításakor. Ennek köszönhetően az anyák nagyobb összegű nyugdíjhoz jutnak majd” – közölte a minisztérium.
A változás várhatóan körülbelül 440 ezer jelenlegi nyugdíjast, főként nőket fog pozitívan érinteni.
A módosítás nemcsak a jövendő anyákra, hanem a jelenlegi nyugdíjasokra is vonatkozik. A Szociális Biztosító visszamenőlegesen átszámolja az összes nyugdíjjárulékot, és a különbözetet a törvény hatálybalépésének napjától, azaz 2026. január elsejétől számítva fizeti ki.
A minisztérium konkrét példákat is említ: egy abban az időszakban átlagkeresettel rendelkező kétgyermekes anya évente körülbelül 300 euróval több járulékot kap, az átlagbér másfélszeresét kereső, háromgyermekes anya pedig évi 600 euróval több nyugdíjra számíthat.
A törvénymódosítás egy másik csoportnak – a gondozóknak és személyi asszisztenseknek – is magasabb nyugdíjat biztosít.
Nyugdíjuk összegének kiszámításakor a társadalombiztosítási járulékokat már nem az átlagbér 50 százalékának megfelelő kivetési alapból, hanem a 60 százalékából számítják. Ugyanakkor lehetőség lesz a gondozási tevékenységet munkaviszonnyal vagy más keresőtevékenységgel is kombinálni, ami a jövőbeni nyugdíjak összegére gyakorolt negatív hatást hivatott kiküszöbölni.
A munkaügyi tárca szerint az elfogadott módosításnak köszönhetően sikerült húszévnyi hátrányos megkülönböztetést korrigálni, és javítani több tízezer olyan ember helyzetén, akik életük során a gyermekeiket vagy segítségre szoruló szeretteiket gondozták.
NZS/Felvidék.ma/Pravda.sk