Látványos robbantással vettek végső búcsút a rimaszombati járásbeli Uzapanyithoz tartozó szemszúrói kataszterben lévő adótoronyok hatalmas acélantenna-rendszerétől.
A tervek szerint szombat este, szeptember 13-án, 18.00 órakor kilenc, egyenként 185 méteres acéloszlopot döntöttek volna le, ám végül csak nyolc omlott össze egyszerre. Egyetlen torony ugyanis állva maradt, méghozzá egy különös közjáték miatt.
Az adóállomás lerobbantása szarvas-áldozattal járt
A kivitelező cég, a Kassán bejegyzett debrődi Detonics S. A. vezetője, Fehér János a robbantást követő sajtótájékoztatón elmondta:
egy szarvasbika, amely a robbanások zajától megriadva átfutott a területen, elszakította két töltet kábeleit, így maradt a helyén a kilencedik torony.
Az eset azonban csupán néhány órával hosszabbította meg az oszlop sorsát.
Ugyanis, mint azt Orosz Örs, a Sine Metu elnöke élő közvítéséből megtudhattuk, a pirotechnikusok még aznap este, 20.00 órakor felrobbantották az utolsó adótornyot is.
Orosz Örs értékmentő körútjai közé sorolta a szemszúrói adóállomás lerobbantását, hogy megörökítse azt.
„Nincs az országban még egy olyan különleges vállalat, mint amilyen a DETONICS a saját ágazatában. Fehér János, egykori kassai iparista, fiaival: Dávid és János mérnökökkel családi vállalkozásként művelik kiemelkedő színvonalon a pirotechnikai ipart. Ha magas épületek likvidálásáról van szó, akkor Szlovákiában ők jelentik a megoldást. Csapatunkkal nyomon követtük a rimaszombati rádióállomás, azaz a Szemszúró melletti Szabad Európa zavaróállomás eltávolítását, mely a keleti blokk jellegzetes mementója” – írta közösségi oldalán Orosz Örs 2025. augusztus 6-án.
A tornyok „leeresztése”, amit már augusztus elején elkezdetek szeptember 13-án teljesedett ki.
Az adóállomás nemcsak technikai létesítmény volt, hanem egy kis közösség élettere, katonai őrzésű stratégiai objektum, mérnöki és fizikai kihívás, valamint a rádióamatőrök egykori fellegvára is.
De ahogyan Fehér János fogalmazott, „ahogyan az élet elkezdődik, úgy végződik, a technológia is ilyen. Szinte naponta születnek tudományosan kifejlesztett sokkal modernebb technológiák. Ennek itt lejárt az ideje, s kénytelenek voltak lebontani. Ezt el kell fogadni mindenkinek.”
Fehér János cégvezető hangsúlyozta, hogy a mostani volt a legnagyobb acélszerkezet-bontás a volt Csehszlovákia területén. Két napig készültek a robbantásra. Elmondta, különlegességként egy L-29 Delfín típusú repülőgép körözött a helyszín felett a bontás idején.
„Ez afféle ajándék volt azoknak, akiknek hiányozni fognak a tornyok. Így akartam megköszönni a régiónak és elbúcsúzni az adóállomástól” – fogalmazott Fehér János.
Az adóállomás rövid története
Az adóállomásról még 2022-be a www.sobotnik.sk regionális hírportál közölt háromrészes összefoglalót. (1. rész, 2. rész, 3. rész).
A Rimaszombat közelében, Uzapanyit mellett épült adóállomás több mint 70 éven át volt a térség meghatározó jelképe. Az 1950-es évek elején állították fel, és hosszú évtizedeken keresztül rövidhullámú adásokat sugárzott, amelyek egészen a 2010-es évekig eljutottak nemcsak Szlovákia-szerte, hanem a szomszédos országokba is. A 80-as évek második felében középhullámú adóval is bővült, amelynek 109 méteres acéloszlopa működött a legtovább. Nappal a Patria, éjjel pedig a Devín műsorát sugározta.
Érdekesség, hogy mindegyik tornyot más-más vállalat építette egyszerre, ami hatalmas költséget jelentett: csak egyetlen torony újrafestése 1,8 millió korona volt.
A toronycsúcsra feljutni komoly fizikai kihívás: átlagosan 30–45 percet vett igénybe, sportembereknek 15 percet. Fentről gyönyörű panoráma tárult a szem elé, ám szeles időben a platform akár két métert is kilengett oldalirányban. Egy alkalmazott állítólag annyira megszokta a magasságot, hogy időnként a torony tetején szundított munkaidőben.
A dolgozók közül sokan rádióamatőrök voltak, saját adó-vevő készülékekkel. Ez a hobbi mára szinte teljesen kihalt: a környéken ma már csak 4–5 aktív amatőr maradt.
Fénykorában az állomás több mint száz embernek adott munkát, és hatalmas területeket látott el műsorjelekkel, de a digitális korszak megjelenésével szerepe fokozatosan háttérbe szorult. A rövidhullámú sugárzás 2011-ben végleg leállt, az üzemeltetés teljesen automatizálttá vált, az egykori nyüzsgő, de a sokáig rejtélyes központból minden alkalmozottnak felmondtak.
Az adóállomás építése tragédiával is járt
Az adóállomás építése nemcsak mérnöki bravúr és regionális jelentőségű beruházás volt, hanem tragédiát is hordozott magában. Ugyanakkor a mindennapokban a tornyok még „biztonságérzetet” is nyújtottak a dolgozóknak a természet erőivel szemben.
A ’70-es és ’80-as évek fordulóján, amikor új rövidhullámú antennatornyokat emeltek, egy baleset két munkás életét követelte. Egy szerelőkosár, amelyben hegesztőfelszereléssel együtt négy dolgozót emeltek a magasba, beakadt a torony szerkezetébe, megcsavarodott, és három ember kizuhant belőle. Ketten azonnal szörnyethaltak, mivel mintegy 110 métert zuhantak a betonra, a harmadik viszont csodával határos módon megmenekült: sikerült belekapaszkodnia a torony szerkezetébe. Később tréfásan mesélte, hogy ha akkor egy fecske repült volna arra, abba is belekapaszkodott volna.
Az állomás dolgozói ugyanakkor úgy emlékeztek, hogy a viharok közepette biztonságban érezték magukat: a hatalmas acéltornyok villámhárítóként védték őket. Bár a villámcsapások gyakoriak voltak, a gondosan földelt szerkezeteknek köszönhetően komoly károk vagy műsorszünetek nem történtek.
Az egykor a környék meghatározó jelképének számító adótorony teljesen eltűnt a térség látképéből. Hogy mi lesz a 160 hektáros hatalmas terület sorsa, egyelőre kérdéses. Felmerült például egy napelempark építése, de mindenekelőtt a teljes körű tereprendezés zajlik majd, amelyet az év végéig szeretnének befejezni.
HE/Felvidék.ma