„Dél-Tirol élő bizonyítéka annak, amit mindig hangoztatunk: a kisebbségek nem vesznek el semmit a többségtől. Épp ellenkezőleg: kulturális, nyelvi és gazdasági szempontból gazdagítják Európát, az államot és a régiót. A dél-tiroli modell érdemes arra, hogy másolják és a helyi viszonyokhoz alkalmazzák. Az én régiómban, Erdélyben és Székelyföldön minden bizonnyal nagy örömmel fogadnánk” – köszöntötte Vincze Loránt európai parlamenti képviselő, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnöke a FUEN 69. Kongresszusának résztvevőit csütörtökön a dél-tiroli Bolzanóban (Bozen).
Vincze Loránt utolsó, harmadik hároméves mandátumának végéhez ért a 118 tagszervezetet számláló kisebbségi ernyőszervezet élén. A leköszönő elnök kifejtette: bár idén júniusban az Európai Bíróság döntésével nem happy enddel ért véget a Minority SafePack története, visszatekintve a másfél évtizede elindított kezdeményezés eredményeire, egyértelműen megérte belevágni.
„Az európai szintű szolidaritás, a polgároktól és a döntéshozóktól kapott támogatás, az, hogy ismertté tettük az őshonos kisebbségi közösségek ügyét – önmagában győzelem. Európában ma már nem lehet a kisebbségek védelméről beszélni a Minority SafePack és a FUEN említése nélkül – mert mi voltunk azok, akik a kisebbségek védelmét feltettük az európai napirendre”
– fogalmazott.
A szervezet elnöke felhívta a figyelmet, hogy európai szinten nem javult, sőt, sok esetben romlott a kisebbségek helyzete, ezért a munkát új eszközökkel, de folytatni kell. A FUEN javasolja az Európai Kisebbségi Tanács létrehozását – egy olyan platformot, amely összehozza a kisebbségek védelmét szolgáló európai eszköztár fejlesztésén dolgozó szervezeteket, politikusokat és intézményeket. A hálózat új irányt adna a kisebbségi jogokért folytatott küzdelemnek.
Egyetlen tanácsként Vincze azt fogalmazta meg a FUEN következő elnökének, hogy soha ne engedje, hogy ideológiai vagy megosztó kérdések helyet kapjanak a szervezeten belül.
„Számtalan más fórum létezik a politikai vitákra – de az ilyen vitáknak nincs helye egy olyan szervezetben, amely azokért küzd, akiknek kevés jut, akiket nem ismernek el, és akiket nem támogatnak. Itt mindenkinek helye van – és mindenkire szükség van –, aki egy olyan Európáért dolgozik, amelyben minden hagyományos kisebbséget és nyelvi csoportot értékelnek, védenek, és amelyben szabadon hozhatnak saját döntéseket az őket érintő kérdésekben”
– fogalmazott.
Az európai nemzetiségek legnagyobb éves seregszemléje, a FUEN Kongresszus október 23–26. között zajlik a dél-tiroli Bolzano (németül Bozen, ladinul Bulsan) városában. A szervezet közgyűlése itt választ új elnököt és elnökséget. Az elnöki tisztségért három jelölt indul: Schubert Olívia magyarországi németként, akinek jelöltségét a magyar és magyarországi szervezetek támogatják, valamint Jens A. Christiansen németországi dán és Gösta Toft dániai német jelölt. Alelnökjelölt többek között Tárnok Balázs a felvidéki Magyar Szövetség és a Magyar Közösségek Munkacsoport részéről.
Sajtóközlemény/Felvidék.ma