Miközben sok politikus tagadja, a Magyar Szövetség elnöke állítja: a 104/1945-ös határozat alapján ma is zajlanak elkobzások. Szerinte a kérdés nem történelem, hanem jelen idejű jogsértés – és ideje, hogy erről nyíltan beszéljen a szlovák politika.
Miután két ellenzéki szlovák párt magyar nemzetiségű politikusai elfogadták a Magyar Szövetség meghívását, szakmai egyeztetés zajlott a Beneš-dekrétumok jelenlegi alkalmazásáról. A találkozó után Gubík László pártelnököt kérdeztük arról, hogyan látja a helyzetet.
A találkozón a Progresszív Szlovákia és a Szlovákia Mozgalom magyar nemzetiségű politikusai vettek részt. Mit üzen ez önnek?
Azt, hogy ők már elég bátrak és elég érettek ahhoz, hogy szakmai alapon beszéljünk erről a kérdésről. A többiek részéről a távolmaradás azt jelzi, hogy még nem állnak készen erre a párbeszédre.
A Beneš-dekrétumok ügye – amelyet évtizedek óta a szlovák és a cseh közélet „történelmi kérdésként” kezel – az elmúlt hetekben újra a politikai viták élvonalába került. A konfliktus látszólag régi, valójában azonban egy nagyon is jelen idejű jogalkalmazási gyakorlat miatt robbant ki. Más-más hangsúllyal, de a szlovák pártok mindegyike reagált a témára az elmúlt hetekben, sőt a kormány meg is erősítette az érinthetetlenségüket és jellemzően tabuként kezelik, arra helyezve a hangsúlyt, hogy a dekrétumok valójában nem is tartoznak a jelenlegi gyakorlati problémák közé.
Ha valamit alkalmaznak, az hatályos. Ha nem lenne hatályos, akkor nem lehetne alkalmazni. A mai vagyonelkobzási eljárások jogalapja a 104/1945-ös parlamenti határozat – ez alapján adja ki a Szlovák Földalap az elkobzási határozatokat. Tehát a jog ma is működésben van, és nem igaz az az állítás, hogy pusztán történelmi dokumentumokról beszélünk. 2019 óta olyan módon alkalmazzák, amely magántulajdont sért és vagyoni kárt okoz. Ez tény. Könnyebb azonban a valós kérdésekről elterelni a figyelmet, és a vitát történelmi síkra terelni – államiságra, határokra hivatkozva –, mint kimondani: ez egy jelen idejű, gyakorlati jogi probléma. Mi épp ezért hívtuk meg a szlovák pártok képviselőit, hogy bemutassuk a problémát, és közösen gondolkodjunk a megoldáson. Parlamenten kívüli pártként ez a mozgásterünk: a nyilvános vita elősegítése. Aki eljön, az szembenéz a valósággal. Aki nem, az vagy fél, vagy érdekelt a hisztérikus reakciók fenntartásában.
Viliam Karas a KDH alelnöke azzal bagatellizálta a problémát, hogy ő 25 éve vagyonjogi ügyekkel foglalkozik és a tulajdonjogi bizonyítás gyakran a történelmi jogrendszerekig nyúlik vissza. A tényleges gondok szerinte a Szlovák Földalap működéséből fakadnak: nem megfelelő, nem jóhiszemű eljárásokból, késlekedésekből vagy hibákból.
A mi jogi szakértőnk, Bugár Viktor is hosszú évek óta foglalkozik ezzel a témával, és tételesen levezette a visszaéléseket. A Szlovák Földalap kimutatásaiból az is egyértelműen látszik, hogy hol vannak az érintett földek: nem Kelet-Szlovákiában vagy a déli régiókban, hanem Pozsony környékén, a legértékesebb területeken. Ez nem mellékes körülmény. Mi egyértelmű és konkrét javaslatot fogalmaztunk meg: a 104/1945-ös parlamenti határozat alkalmazhatóságát és hatályosságát meg kell szüntetni. Jogalap híján a Földalap nem tudná folytatni ezeket a gyakorlatokat. A Progresszív Szlovákia hasonló irányba gondolkodik, szerintük a ’45–’89 közötti konfiskációs döntések hatályosságát kellene felfüggeszteni. Ez a koncepció még alakul – Grendel Gábort láthatóan érdekelte a véleményünk, kifejezetten tájékozódni jött: meg akarta érteni, mi a javaslatunk, és továbbítja a pártja felé.
Szeretném felidézni, hogy 2007-ben – amikor Szlovákiában megerősítették a Beneš-dekrétumok érinthetetlenségét – a magyar külügyminisztérium berendelte Budapestre a pozsonyi nagykövetet. Most, az újabb megerősítés után viszont Szijjártó Péter nem tett ilyen diplomáciai lépést. Mit gondol erről az eltérésről, és arról az állításáról, hogy csak olyan ügyeket szabad megnyitni, amelyeket le is lehet zárni?
Nem az én tisztem értékelni a magyar külpolitika mozgásterét. Nem látok rá, mikor milyen diplomáciai eszközök állnak rendelkezésre, és azokat mikor tudják alkalmazni. Magyarországnak megvannak a saját prioritásai, saját külpolitikai stratégiája. Nekünk itt, idehaza az a feladatunk, hogy szakértői alapon feltárjuk a problémát, és a lehető legvilágosabb megoldási javaslatot tegyük le az asztalra. A külpolitikai lépések meghozatala nem a mi kezünkben van, a külpolitikát nem tudjuk befolyásolni. Nekünk az a feladatunk, hogy idehaza, szakmai és felelős módon tárjuk fel a problémát, és olyan megoldást javasoljunk, amely megszünteti a jogalapot a további visszaélésekhez.
Fiala-Butora János jogász, több sértett jogi képviselője azt mondta, olyan ez, mintha háború alatti zsidótörvények alapján koboznának el ma ingatlanokat. Mit gondol erről a párhuzamról?
Ez egy erős hasonlat, de tartalmilag sajnos helytálló. Olyan helyzetre mutat rá, mintha valakinek a nagyapjától 1942–44 között eljárási hiba miatt nem koboznák el a vagyonát, de az unokától ma, generációkkal később mégis megtennék. A jogi visszásság egyértelmű, de fontos az erkölcsi dimenzió is: vállalja-e bárki a szlovák politikában, hogy egy jogilag és erkölcsileg is tarthatatlan gyakorlatot tartson fenn? Erről szól az egész vita. Hogy a parlamenti pártok végül mit lépnek, az rajtuk múlik – de ma már mindenki tisztán látja, ki hajlandó párbeszédre, és ki ragaszkodik a féligazságokhoz és a hisztériához.
Szalai Erika/Felvidék.ma
