A MAZSIHISZ január 22-én tette közzé a gyászhírt, hogy életének 97. évében dr. Lebovits Imre holokauszttúlélő megtért Teremtőjéhez. Életútja a 20. századi magyar zsidóság tragédiájának és az emberi helytállás erejének megrendítő tanúsága.
„Édesanyját és a tiszafüredi rokonokat Auschwitzban pusztították el, édesapja munkaszolgálatosként vesztette életét. Ő maga, 15 évesen, önként munkaszolgálatra jelentkezve élte túl a deportálást. Imre bácsi a munkaszolgálatos századdal a Felvidéktől a keleti frontig, majd a Kárpátoktól vissza, a nyugati határ felé menetelt. 1944 embertelen telén a Fertő-tó mentén vasútépítésre kényszerítették. A hideg és az éhezés mellett tífuszjárvány tizedelte társait; ő maga is megbetegedett, és csak a gondviselésnek és az emberségnek köszönhette, hogy túlélte. A szovjet csapatok közeledtével gyalogmenetben hajtották tovább Mauthausen felé – ahol 16 évesen, a tábor felszabadításakor nyerte vissza szabadságát.
A háború után gépészmérnöki diplomát szerzett, majd 43 éven át dolgozott a Műszaki Egyetemen. Nemcsak túlélő volt, hanem emlékező és emlékeztető is: 2007-ben megjelent kötetében (Zsidótörvények – Zsidómentők) megmentőjének, vitéz Horváth Kálmán századosnak és más embermentőknek állított emléket.”
Közéjük tartozott gróf Esterházy János is, akiről Imre bácsi a Felvidek.má-nak adott interjújában így nyilatkozott:
„Egyértelmű, hogy sorsközösségünk van gróf Esterházy Jánossal. A legnagyobb szeretettel gondolok rá, újra és újra megpróbálom az ügyét győzelemre vinni. Jó lenne, ha a magyar kormány is többet tenne. Értem, hogy nem akarnak háborúzni Szlovákiával, de a szlovák kormánynak végre szembe kell néznie azzal az igazsággal, hogy egy ártatlan embert, aki az embertársait mentette – nemcsak zsidókat, de segítette a cseheket és szlovákokat is – egyszerűen megölték. Mert ez az igazság. Úgy járt, mint sok zsidó, akit elvittek a lágerbe, elvittek Auschwitzba. Őt is elvitték Oroszország északi részére. A nagyságát mutatja, hogy ott is vallotta, ha a Jóisten ezt akarja, akkor tudomásul kell venni. Ez a meggyőződésem, hogy olyan nagy emelkedettséget mutat, ami embernél ritkán tapasztalható. Nagyon szeretném, miután 92 éves vagyok, hogy gróf Esterházy János rehabilitálva legyen és a Jad Vasem is befogadja. Saját feladatomnak tartom ma is, amelyet próbálok azokkal együtt elvégezni, akik Esterházy János ügyéért tevékenykednek. Nagy dolog, hogy legalább a temetése megtörténhetett, remélem, ezzel elindult valami.”
2011 szeptemberében nyílt levelet intézett az akkori szlovák elnökhöz, Ivan Gašparovičhoz, aki háborús bűnösnek merte nevezni Esterházyt, melyben az Esterházy embermentő tevékenységére vonatkozó tényeket és adatok felsorolva tiltakozott a szlovák elnök gyalázatos kijelentése ellen, ami semmilyen vonatkozásban nem felel meg a valóságnak.
Imre bácsi Esterházy János iránti eltökéltségét az is erősítette, hogy személyesen kutatta fel a Pozsonyban élő, izraelita vallású özvegyasszony, Klenner Nagy Ferencné megmentésének történetét, akit leányával együtt Esterházy János mentett meg Szlovákiában a deportálástól. Ő maga erre így emlékezett vissza:
„Megtudtam, hogy a szlovákiai zsidóüldözések kezdetekor az özvegyasszony édeslányával, Magdolnával együtt elment gróf Esterházy Jánoshoz, elmondták milyen szörnyű a helyzet, és segítséget, menedéket kértek. Ő azonnal szerzett útlevelet és átmentette őket Magyarországra (pedig korábban semmilyen kapcsolatban nem voltak egymással). Lakást biztosított nekik, és elintézte, hogy az özvegy leányát felvegyék a mosoni mezőgazdasági akadémiára. Nekem sikerült a mezőgazdasági miniszter urat megkérnem, hogy a mosonmagyaróvári akadémiát utasítsa, nézzék meg pontosan, hogy is történt az eset. Kiderült, hogy a derék asszony lányának a nevét megtalálták az akadémia hallgatóinak névsorában, mi több, el is végezte a mosoni mezőgazdasági akadémiát. Mindenféle pályázat és egyéb nélkül, csak Esterházy János támogatásának köszönhetően, ami példátlan volt abban időben, hiszen a zsidók ki voltak zárva az egyetemről. A miniszter úr, áldassék a neve, rendkívüli módon támogatta a felvetésemet, neki köszönhetően megkaptuk az esetre vonatkozó részletes dokumentációt, s benne az okmányt, ami tanúsítja, hogyan történt itt meg az életmentés.”
Imre bácsi, amíg egészsége engedte, aktívan támogatta Esterházy János rehabilitálásának ügyét. Gyűjtötte a rá vonatkozó dokumentumokat, konferenciákon szólalt fel, nagyköveteket keresett meg, leveleket és cikkeket írt ez ügyben. Elzarándokolt Alsóbodokra is, hogy személyesen rója le tiszteletét Esterházy János iránt, annak temetése után. Levelezés útján kapcsolatot tartott fenn Esterházy Alice asszonnyal, Esterházy János leányával, aki többször is hálával és nagyrabecsüléssel nyilatkozott Imre bácsi fáradhatatlan, az igazság felderítése érdekében végzett tevékenységéről. Gašparovič elnöknek írott nyílt levelét ezekkel a szavakkal fejezte be:
„Tisztelt Elnök Úr! Remélem, soraimat mérlegelve támogatni fogja, hogy legalább haló porában igazságos elégtételt kapjon gróf Esterházy János. Esterházy jó keresztény, humanista ember volt, aki szembeszállt a náci eszmékkel a Tiso-rezsim alatt és emberek ezreit mentette meg. Ezt mondja Önnek egy zsidó deportált, akinek családjából csak néhányan maradtak életben.”
Dr. Lebovits Imre életútja a veszteség, a kitartás és a felelősségvállalás példája. Emléke legyen áldott; történetének továbbadása közös kötelességünk. A MAZSIHISZ közösségeivel együtt az Esterházy János Zarándokközpont is osztozik a gyászban, és főhajtással búcsúzunk attól az embertől, aki a legnagyobb sötétségben is megőrizte emberségét – és akinek tanúságtétele ma is iránytű lehet mindannyiunknak. Emlékéből és emlékeiből fakadjon áldás!
EJZK/Felvidék.ma
