„A zene nem magánosok kedvtelése, hanem lelki erőforrás, amelyet minden művelt nemzet igyekszik közkinccsé tenni.” (Kodály Zoltán)
Bizonyára – csakúgy, mint jómagam – sokan voltak, akik a hangversenyre invitáló meghívón lévő cím „A roma művészet felvirágoztatása” olvastán – feltéve magukban a kérdést: vajon majd mit látunk-hallunk? – a szokottnál is kíváncsibban várták a komáromi kamarazenekar nyárzáró hangversenyét.
Jól ismerve a „projekt” megálmodójának, a helyi művészeti alapiskola lelkes, ifjú hegedűtanárának, Kulin Eduárdnak, a zenekar tagjának, egyre eredményesebb, sokrétű tevékenységét, továbbá Medveczky Szabolcs, a zenekar művészeti vezetője, egyben karmestere, minden újdonságra való nyitottságát és Harmat Rudolfnak, a zenekar élete sok éven át szervezőjének fáradhatatlanságát, feltételeztem, hogy ismét valami „csoda” fog történni.
Nem tévedtem: a nagyérdemű végig vastapsolta a rendkívül hangulatos, nemesen szórakoztató estet – a javából való nyári hangversenyt. Már a színre érkező zenekar – azzal is, hogy tagjai a szokástól eltérően nem zenekari formaruhában, hanem ízléses tarka nyári öltözékekben vonultak be a Kultúrpalota patinás dísztermébe, jelezte a szórakoztató szándékot – ahhoz illő atmoszférát teremtett.
A hangverseny nyitószámaként A. Vivaldi: Négy évszak című concertójából Kulin Eduárd stílusos szólójával a Nyár hangzott el. A szólista szép tónusa kiváltképpen a mű tételeinek lassú tempójú szakaszaiban érvényesült: szólt meggyőzően, s volt hatásos.
A hegedűszót énekszó váltotta fel: Molnár Angelika – a Nagytapolcsányi Konzervatórium opera tanszakán végzett, Gútán élő „szabadúszó” – aratott hatalmas sikert G. Puccini: Gianni Schicci című operájából Lauretta áriáját és Vince Zs.-Medveczky Sz.: Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország című dalát énekelve, ritka természetességgel, könnyedén, csodálatosan szépen csengő szoprán hangon.
A remekül gradáló műsorba kellemes színfoltként simult bele C. Gardel: Por una Cabera című kompozíciója, Eduard Kulin és Mátesz Éva színvonalas hegedűszólójával. Majd ismét Molnár Angelika énekelt, Lehár F.: Giuditta című operettjének, az Oly forró ajkamról… „slágerét” adta elő, újfent nagy sikerrel. Az ifjú énekesnőt hallgatva, mindvégig a „mester” – Kodály Zoltán kinyilatkoztatása járt az eszemben, miszerint: „Az emberi hang… a legszebb hangszer.”
Az éneket hangszeres muzsika váltotta fel, újabb meglepetés következett. Miroslav Rác – aki szintén a Nagytapolcsányi Konzervatóriumban tanult zongorázni –, akit társai egyszerűen „univerzális zenésznek” tartanak, mert a zene minden ágazatát műveli, most a Svätý Bože című dzsessz felé hajló, kellemesen hangzó saját szerzeményét adta elő, a zenekar nagyszerű kíséretével.
A modern zenét, a szó legszorosabb értelmében klasszikus zene követte. A nagyszombati Miloš Biháry, a Pozsonyi Konzervatórium ötödéves növendéke W. A. Mozart: c-moll, K 491 zongoraversenyének első tételét játszotta, fölényes magabiztossággal; de a műhöz és a zenésztársakhoz illő alázattal – mintha naponta együtt muzsikálnának – maximálisan együttműködve a zenekarral és a karmesterrel.
A vastaps ezúttal sem maradt el, és azalatt is szólt, míg az esten való közreműködését befejező zenekar kivonult a teremből. Zenekarunk ezen a hangversenyen is bizonyított: Medveczky Szabolcs keze alatt szépen, tisztán muzsikáló valódi együttessé kovácsolódott össze; méltán érdemelte ki az elismerő sok tapsot.
Mozart akkor írt versenyműveket, amikor zongorajátékával el akarta kápráztatni polgárokból és főurakból álló, „műkedvelő” közönségét. Mint azt 1782 decemberében apjához írt levelében olvashatjuk: „A versenyművek valamilyen középmegoldást jelentenek a túl nehéz s a túl könnyű között … esetenként még a komolyabb műértők is élvezetet találhatnak bennük.” Az elhangzott mű viszont azok közül való „…amelyek már levetettek magukról minden szórakoztató jelleget…” – írja a zenetudomány.
A következő műsorszám C. Velasquez: Besame Mucho című dalának – Kulin E. (hegedű) M. Rác (zongora), M. Taraj (basszusgitár), M. Skácel (dob) formáció előadásával a klasszikus zenét a dallamos dzsessz váltotta fel. J. Kozma Autumn Leaves (Hulló falevél…) című örökzöldje volt a következő műsorszám, amelyet a Miloš Biháry and Jazz Funk Brothers trió szólaltatott meg.
Ez az együttes, amely a 2013 Nové tváre slovenského džezu (A szlovák dzsessz-zene új arcai) elnevezésű verseny egyik felfedezettje, díjazottja volt; 2014-ben pedig a Pozsonyi Dzsessz-napokon az Ifjú Zenekarok Pódiumának.
A hangverseny záróakkordjaként a Gelem gelem (Gypsy Hymn) zendült fel a Miroslav Rác, Miloš Biháry, Eduard Kulin, Marek Taraj, Michal Skácel – „ad hoc” dzsessz-kvintett előadásában. A témát a hegedű mutatta be – feltételezhető, hogy a himnusznak van szövege is, kár, hogy nem énekelték el – majd, csak úgy, mint az előző két dal megszólaltatásakor is, bravúrosabbnál bravúrosabb improvizációkat hallhatott az ifjú zenészek tudását csodáló, muzsikálásukat láthatóan élvező publikum. Ezúton is köszönjük és gratulálunk!
A szervezők és a szereplők viszont ezúton is köszönik Stubendek László polgármester úrnak, hogy jelenlétével megtisztelte ezt a rendezvényt is. Sokak véleménye: csakúgy, mint a zenekar előbbi műsorainak többsége, ez a hangverseny is sikert arathatna bárhol az országban, de határain túl is: mindenütt, ahol igény van a nemesebb zenére, a nemesebb szórakoztatásra. A zenekar örömmel venné a meghívást!
