Szűcs Margó lánykorában is és később asszonykorában is hangadó volt a faluban. Szavára hallgattak és követték őt. Az akkori evangélikus elemi iskola tanítójának, Bartal Dezsőnek az ő segítségével könnyebb volt mozgósítani a fiatalságot. Főleg színdarabok szervezésében, de más jellegű ünnepségek szervezésében is elöl járt.
Jó hangú, ügyes mozgású, kemény tartású, okos lány volt. Udvarlója volt, illetve lett volna a faluból is, – bőven. Aztán a sorsa úgy hozta, hogy asszonynak „kivitték a faluból”, jobban mondva más faluból választott magának férjet. Azt, most már nehéz kinyomozni, illetve nem a néprajzos dolga kinyomozni, hogy hogyan került Hosszúszóról Ferdinánd László Tibába udvarlónak. Az esküvőre a háború befejezése után 1948-ban került sor. László a cseh éra alatt állami hivatalnok volt, az maradt 1938 és 1945 után is. Gazdálkodó családban cseperedett fel, így különösebb gond nélkül tudta vállalni nősülés után is a paraszti munkába való besegítést, mert Szűcs János földműves családjába állt vőnek.
Nagyon nehéz idők voltak az 1920-1950-es évek. A települést 1920-ban Csehszlovákiához ítélték/osztották, 1938-ban újra magyarok lettünk, fiataljainkat besorozták a magyar hadseregbe, aztán kivitték őket a frontra, a Don-kanyarhoz. 1945-ben, a háború befejezése után a falut is visszacsatolták Csehszlovákiához, ott meg háborús bűnösök, Magyarországra kitelepítésre, vagy csehországi eltelepítésre szánt, illetve arra kiszemelt hontalan senkik lettünk. A falu ezt is átvészelte, mint ezeréves fennállása alatt sok mindent átvészelt, és megmaradt magyarnak.
Szűcs Jánosék háza Sajótibában (Fotó: Takács András)
Tánctanulás
Margó, kérdem, mikor és hogyan tanult meg táncolni?
– Én csak egyedül tanultam, magánszorgalomból, mert már engem nem adtak tánciskolába.
Hogy lehetett egyedül megtanulni táncolni?
– Nem egyedül gondolom, hanem a nagyobbaktól tanultam. A nővéremtől, a bátyámtól, – táncoltunk otthon.
Mekkora, milyen idős volt ekkoriban?
– Hát mekkora. Hogy egészen visszamenjek, édesapámnak cimbalomja vót. Ő maga csinálta a cimbalmot. Az I. Világháborúban egy grófi kastélyban vótak bekvártélyozva. Már előzőleg valahogy összetörtek bútorok. Ott ő abból egy szekrényből csinált cimbalmot. Cimbalmozott jól. Az egész család olyan muzikálisak vótunk. Ő csak egy közönséges parasztember vót, hat elemit végzett. Amikor cimbalmozott esténként, vót egy ruszin vagy orosz cselédünk, az elmenekült Máramarosról, és az táncolt végtelenül. Talán akkor kezdődött el a tánckedv. Ahogy ő táncolt, kedvet kaptunk a táncra aztán mink is. Akkor daloltunk, anyuka is nagyon jól tudott dalolni. Kedvenc dala volt a „Tibai csárdába ecet ég a lámpába”. Megengedték, mert mint gyerekek besegítettünk a gazdaságba. Libával jártunk, vót tizennyóc–húsz.
Otthon cimbalmozott az édesapja?
– Cimbalmozott igen, és mink meg daloltunk, meg ő is dalolt. Meg anyuka is dalolt, mindnyájan daloltunk.
Hogy került sor táncra?
– Ja, hát akkor került rá sor mikor, mondjuk az orosz táncolt, mink meg utána, mink is, a gyerekek. Próbálgattuk őt utánozni. A Takács házban, ahol most Farkasék laknak, ott vót egy bál. Schnell tanított ottan. Akkor tánciskola volt, ő tanított. Nahát, oda járt az én nővérem Rózsika. Schnell Jóska vót a táncmester. Hát ő tanította a bátyámat, Jánost, meg a nővéremet, a végén volt próbabál. Akkor mentem először bálba, de mint gyerek. Az vót Tibában egy első és utolsó bál az emlékezetemben. Mer’ itt bál nem vót. Nem vót terem se, ez egy olyan kicsike-kis falu.
Ott is cigányzene volt?
– Rendes cigányzene vót, mer az a táncmester, az rendes hívatásos táncmester vót. Pelsőcről járt ide.
A nővérétől, vagy a bátyjától tanult inkább?
– Hát, már amikor ők rendesen táncoltak, tanultak táncot, ezeket a modern táncokat, akkor őtőlük tanultam én odahaza. Fogtuk egymás kezét, oszt amit ők tanultak akkor úgy tanultam én is. De a csárdást, azt csak magunk tanultuk otthon.
Az édesapja szeretett táncolni is?
– Táncolni nem láttam. Nem láttam táncolni. Egyszer talán lagziba. Ő nem vót táncos ember, csak cimbalmozott. De dalolt is. Tangó, valcer, rumba, ezek vótak, amit tanítottak. Angol valcer. (Némit vitázik a férjével a felsorolt táncokról.)
Otthon csak csárdást tanultak?
– Csak. Hát a testvéreimtől tanultam, akik jártak tánciskolába, őtőlük tanultam meg azt a modernebb táncokat.
Nem is járt (egyáltalán) tánciskolába?
– Én nem jártam, mert otthon megtanultam. Valahogy olyan jó érzékem vót, hogy én nem jártam már, csak tőlük tanultam meg.
A vasvárit azt nem?
– Azt nem tudom. Tudtam magyar táncot, mikor iskolába jártónk.
A vasvárit azt nem tánciskolában tanították?
– Nem. Azt iskolába tanította a tanító.
Hogy otthon megtanult táncolni, mikor mehetett bálba?
– Tizenhat éves koromtól mehettem.
Ez meg volt szabva?
– Nem, nem vót olyan nagyon megszabva. Az iskolától függött. Iskolába én nem jártam csak tizennégy éves koromig. Nekem csak nyolc elemim van. Úgyhogy tovább nem jártunk, de aztán mikor a tizenhat évet elértem, már akkor oszt erőszakos vótam. Én is akartam menni a bálba, mert én jobban szerettem a vígságot mindég.
A kisebbek nem jöttek a faluban össze a bálon kívül?
– A faluban csak kimentünk az utcára, mikor elvégeztük a munkánkat estefele oszt akkor
végigdaloltuk a falut, vagy kétszer–háromszor mi a lányok. A fiúk meg jöttek utánunk. Dobálták a fejükre a tapadós keserűlapunak a virágját. Kötekedtek, de táncolni a libáknál, ha libával vótunk ott táncoltunk valamikor. Nem emlékszem szervezett gyermek táncalkalomra.
Nem volt egy citerás ember, ahol…?
– Nem. Nem vót. Itt nem vót Tibában. Furulyázni egyedül a csordás tudott. Ővele nem jártunk úgy össze. Már csak amikor nagyok vótunk, akkor mentünk Lekenyébe, mert színdarabot tanított a tanító.
Azt hol mutatták be?
– Ott Lekenyében.
Ott volt utána mindig a bál is?
– Igen. A kulturban.
Itt Tibában ez az egy bál volt (amiről beszélt)?
– Ez az egyetlen egy bál vót, az én emlékezetembe. Oda udvarolt a táncmester – Dobosék laktak ott – így lett ott a háznál megengedve a tanítás, és így lett ott a bál. Az egyetlen bál. Akkor láttuk az első hosszú báli ruhát a városias hölgyeken, a Schnell rokonokon.
Erre a bálra a táncmester fogadta meg a zenészeket?
– Igen. Ez az ő dolga vót. Pelsőcről hívták őket, mert a táncmester is pelsőci volt, máskor Csoltóról hívtak cigányt. Huszonhárom éves vótam amikor férjhez mentem, de édesanyám nélkül nem vótam bálban.
Lekenyére is elment mindig?
– Lekenyére is jött velünk és velünk jött haza is. De minden szülő, nemcsak az enyém. Minden szülő. Körülülték az asszonyok a teremben a lócákat és a fiúk odajöttek felkérni szépen, és oda vittek vissza.
Lekenyében az evangélikus elemi iskolából néprajzi múzeum lett. (Fotó: Takács András)
Kimuzsikálás
Előfordult-e, hogy a lány, akit kértek nem ment el táncolni?
– Vót úgy.
Aztán mi történt vele?
– Hát kimuzsikáltatták.
Hogy zajlott le egy ilyen?
– Hát úgy, hogyha nem ment a lány vele táncolni, akkor a fiú felment a színpadra, megköszönte, elment a cigányhoz, fizetett száz pengőt, vagy ötven pengőt – ez már a pengős világban vót,– s húzatta a marsot. Akkor vagy a lány, vagy a legény ment ki saját maga. Például, énnekem vót egy ilyen esetem, hogy megharagudtam valamiért, vagy a fiú haragudott meg valamiért, és elment kifizette a száz pengőt. Belehúzta a vonóba oszt – jaj istenem?!… akkor húzatta magának a marsot. A marsot a cigány húzta, ő integetett és elment.
Többféle mars dallam is volt?
Hát ez vót ez a rapp-tara, rapp-ta-ta (Rákóczi induló), ezzel ment ki. Ezt húzatta magának.
Magát nem merte kimuzsikáltatni?
– Na. Hát két fiú, egymástól vittek el táncolni. Most gondolta, hogy már nem megyek el a másikhoz még egyszer, hát én meg elmentem. Csak ő megsértődött és vagány gyerek vót ő – nem akarom megnevezni, mer’ még él – s hogy megmutassa, hogy ő a legény a csárdába, marsot húzatott. Mindenki megállt, hogy mi lesz most, kinek szól a mars? Én is megijedtem, mondom magamban, ha most felszólít, hogy menjek ki, akkor mi lesz? Lett vóna egy nagy verekedés belőle, ő meg meggondolta, hogy ő lesz egy vagány gyerek, ő maga megemelte a kalapját és kiment a mars dallamára.
Más esetre emlékszik, amikor nem magának húzatták a marsot?
– Olyat nem láttam. De vót olyan is, amikor a lányt is kimuzsikáltatták, de én ezt nem láttam, én ezt csak hallottam. (Nem mondja el, hogy ki volt az.) Nem évült el, mert még élünk (nevet), azt nem lehet. Hát istenem, vót ilyesmi is. Hogy kimuzsikáltatták a lányt, de itt nálunk nem történt meg. És mikor nálunk kezdte húzni a marsot, én megijedtem, mert én tudtam, hogy nekünk vót nézeteltérésünk. Vagyis itt van valami galiba, de a fiú vót olyan, igaz, parasztfiú vót, de vót benne annyi jóérzés, hogy ő maga ment ki. Megköszönte a marsot és elment. Nem idevaló vót. Más faluból vót.
Vendégek
Abban a bálban vendégként volt ott?
– Igen. Hát jártak ide, minden felől, sokfelőlről jártak…
Merről jártak?
– Merről? Például így: Melléte, Horka, Pelsőc, Pelsőcardó, Gömörhosszúszó, Csoltó, Beretke, (felsorolja az összes környező községet), sőt még Tornaljáról is jártak a legények ide a bálba.
Mindig egy-egy legény?
– Nem. Többen. Többen. Hát vót olyan is aki maga járt, mondjuk, aki már kiszemelt magának valakit. De, ha csak úgy jöttek mulatni, akkor jöttek többen. Együtt, csoportosan.
Egységes belépődíj volt mindenkinek?
– Igen. Ugyanúgy fizettük mink is, mint a vendégek.
Jöttek lányok is vendégségbe?
– Nem. Csak ha lányhoz, lány barátnőhöz jöttek, de úgy nem jöttek, mint most mennek a lányok, hogy menjünk bálba… csak, ha valakihez – rokon vagy barátnő –, akkor jöttünk, vagy mentünk.
kép
(Folytatjuk)
