A sajótibai Ferdinánd Lászlóné, született Szűcs Margitot (1926) és férjét 1990 októberében a sajótibai báli szokásokról faggattam.
A lányok „őrzése”
Az, hogy a lányt az anyja, vagy a lány már asszony nővére, esetleg az anya által felkért nőrokon, keresztanya, nagynéni elkísérte a bálba, ott tartózkodott vele egész idő alatt, és onnan hazakísérte, nagyon szigorú szabály volt a falu társadalmában. Kísérő nélkül a lány nem mehetett bálba. Ha mégis előfordult, akkor a lányt, az anyát és az egész családot megszólták.
Az eset intő rossz példaként hosszú ideig megmaradt a falutársadalom köztudatában. Ez a „szokás”, úgy is mondhatnánk, hogy falusi etikett csak a II. világháború idejében kezdett a falvakban is fellazulni (a városokban korábban), és mára már teljesen mellőzötté vált. Ennek a társadalmi szokástörvénynek a betartására Sajótibában, és az egész Sajó völgyében is nagyon odafigyeltek, de az egész magyar nyelvterületen egységesen szigorúan vett társadalmi elvárás volt.
Báli belépődíj
A lányoknak is ugyanannyi volt a belépődíj?
– Annyi.
És az anyáknak, akik kísérték a lányaikat?
– Az anyáknak is ugyanannyi vót.
Pedig azok csak ültek…
– De a zenét ők is hallgatták, ha nem is táncoltak. Egyforma vót. Ha már komoly udvarlója vót a lánynak, akkor a fiú fizetett be.
Akkor befizette az anyját is?
– Az anyját is befizette. Ha vót pénze. De ha nem vót pénze, mert olyasmi is vót, akkor a lány odaadta a fiúnak a pénzt, hogy ne maradjon szégyenben a fiú. Már az ő édesanyja előtt se, meg senki előtt. Ilyesmi is vót. Meg olyasmi is vót, hogy a fiúnak nem vót pénze, hiába udvarolt a lánynak, nem jött be akkor vele, mert nem tudott befizetni. Majd bejött egyedül. Olyan is vót.
Mikor egy-egy tánc lejárt és visszakísérték a helyükre, mi történt akkor?
– Szépen odaandalogtunk a szülőkhöz, és megköszöntük. De ha tovább akart velem táncolni, akkor vót, hogy megálltunk a terem közepén, de nem nagyon sokan merészelték azt megtenni, mert úgy illett, hogy mindenkit helyre kísérjenek. Az már egy kicsit olyan felemelő vót, hogy újra az kérte fel.
Megszólták a lányt, ha nem ment az anyjához?
– Nemhogy megszólták, hanem a lánynak egy kicsit olyan megtisztelő vót, ha még egyszer felkérte ugyanaz a legény. Meg lehet, hogy a szülőnek nem tetszett vóna, hogy soká ott ácsorognak. Az is előfordult, hogy odaintettek anyukáék, hogy „gyere üjj le”, ha nem tetszett nekik a legény, akivel táncoltam. Ilyesmi is vót.
A zenészeket kik rendezték?
– Ferdinánd László, a férj: Mindig vót valamilyen egyesület: tűzoltók, sportegyesület, azok rendezték a bált. Leginkább a régi időkbe a tűzoltóság, mert az vót a legerősebb szervezet. Azután később már jött a sportszervezet. Ez már a háború után kezdődött. Már a tűzoltóság kiszorult. Aztán jött a Csemadok. A háború előtt összejöttek a legények, az idősebbek, akik már kiszolgált katonák vótak, összejöttek hárman-négyen, oszt ugye azok megfogadták a cigányt, kibérelték a kultúrházat meg szekeret fogadtak, szekéren jártak a cigányért. A cimbalmot kellett hozni, meg a bőgőt, és vacsorát kellett nekik adni.
Innen ismét a feleség folytatja: Azt vittőnk, vagy kolbászt is vittőnk, szalonnát is vittőnk, ha kellett.
Az óvodások tánca 2009-ben. (Fotó: Takács András/Felvidék.ma)
A cigányoknak?
– Férj: Igen vacsora, meg éjfélkor még egy liter pálinka. És akkor vót szalonna. Gyakran a szomszédasszonnyal főzettem nekik a tál sztrapacskát. Ették a cigányok.
Cigánybíróról hallottak?
– Férj: Ja, az a rendezőségbűl vót. Mert rendezőség vót, legalább négy-öt tag. A rendezőségbűl ketten szedték a pénzt, a belépődíjat, a három ember meg tartotta a rendet. Esetleg, ha verekedés van, kidobják a verekedőket. Mert ugye azelőtt megtörtént, hogy udvarolt a lánynak, de másik is akart, és ezen ugye mindég vót valami nézeteltérés. És hát sokszor berúgtak, meg az is megtörtént, hogy elment a cigányhoz, oszt húzatta. Akkor meg ment a másik, ő meg mást akart, és ezen sokszor összevesztek.
– Feleség: Vót úgy, hogy egy lányt, ha elvitt egy fiú, osztán olyan lány vót, hogy többen akartak vele szórakozni, a cigány kapott 3–4 fizetést. Egymásra licitáltak. Alig fizetett az egyik, azelőtt az volt a szokás, hogy a gavallérabb legények behúzták a vonóba a pénzt, hogy lássák, hogy ők fizettek. Na, akkor ment a másik, az megint belehúzta a vonóba, no oszt ilyesmibű vót a verekedés.
Másutt pont erre volt jó a cigánybíró, hogy csak rajta keresztül lehetett rendelni.
– Feleség: Itt nálunk nem vót, csak akkor lépett közbe a rendezőség, ha már verekedni akartak.
– Férj: Ez vót nálunk igen. Vót, hogy én is vótam a zenével megbízott és aszontam, hogy most nem lehet, ha lejátszotta azt, amit ő rendelt és kifizetett, majd te következel utána. Ebből sokszor verekedés lett. Úgyhogy sokszor majdnem hemperegtem a verekedésbe. No, de ez régebbi történet, az újabb időkben ilyesmi már nem történik meg.
A zenészek fuvarozását hogyan oldották meg?
– Aki mondjuk kocsis, fuvaros vót, megfogadták, és a belépődíjból, ami bejött, megfizették neki a fuvardíjat. És amikor beért a faluba, már délután, mikor a bál vót, mán négy órára, ilyentájban már a cigányok ott vótak. Oszt a falu végén megállt a kocsis a cigányokkal, és akkor a zenekart beindították…
Leszálltak a kocsiról?
– Nem szálltak le. A kocsin maradtak, muzsikáltak, és úgy jöttek be a faluba muzsikálva, hogy hallja mindenki, hogy megjöttek a muzsikusok, itt vannak, megérkeztek. Na, oszt akkor ugye már bementek a kocsmába, mert ugye falun csak az vót, nem vendéglő és már ottan játszott a két cigány, vagy három. A legények, meg az emberek is aztán ott daloltak. Mindaddig ott mulattak, amíg nem kezdődött meg a bál. Hét-nyóc-kilenckor, mikor na, hát az idő milyen vót.
Meddig tartottak általában a bálok?
– Reggel ötig.
Lekenye főutcája, háttérben a két templom. (Fotó: Takács András/Felvidék.ma)
Erre kellett külön engedélyt kérni?
– Kellett engedély, igen. Kellett kérni a jegyzőségen azelőtt, és attól függött megint, hogy milyen vót az a jegyző, forgalmi adót kellett fizetni. De hát sokszor, rendszerint suba alatt elment a dolog. Mert, ha mondjuk csináltuk a tűzoltóknak, akkor az a pénz náluk maradt. Régi pénzben, az első Csehszlovákia alatt négy-öt-hatszáz korona tiszta jövedelem is vót. Már a cigányon kívül, mert a teremért nem fizettünk, azé nem kellett fizetni. Meg a fuvart, amit kifizettek. Meg esetleg a rendezőségnek, meg a zenészeknek az az egy-egy liter pálinka.
A maradék pénzzel hogyan számolt el a rendezőség?
– Az attól függ, hogy ha az egylet csinálta, mondjuk a tűzoltóság, ment a tűzoltókasszába.
Ha nem a tűzoltók csinálták, hanem néhány legény?
– Akkor másnap, vagy mikor összejött a legénység, mulattak rajta. Elmulatták. Az is vót. De ezért a jegyzőség aztán közbelépett.
Nem engedték, hogy elmulassák a bevételt?
– Igen, utasítottak, hogy be kell adni valamilyen egyletnek vagy kasszába tenni. Hát ez régen vót.
Tibában cigányzenekar nem volt?
– Nem. Itt nem vót, itt cigányok nem vótak. Ott Hosszúszón, ahol laktam, nem vót csak egy cigánycsalád. Az is rendes pásztor, kisbíró vót, éjjeliőr. Zenészcigányok nem vótak. Azok Pelsőcön vótak a mi környékünkön, meg Csoltón, Beretkén is. De a jó zenészek Pelsőcön vótak. Lagzikba is csak cigányzene vót.
Lakodalmakban kinek a dolga volt megfogadni a zenészt, az örömapának kellett intéznie?
– Feleség: Igen. Eljöttek a cigányok, ahol megtudták, hogy lakodalom lesz. Eljöttek kínálkozni. Két-három banda is vót, hogy gyött, innen is, onnan is. Hát abból éltek.
Amikor 5–600 korona volt a bevétel?
– Hát ez még kint Hosszúszón vót.
Mennyi volt akkor a belépő?
– Öt korona.
Mennyit kaptak a zenészek?
– Az megént attól függött, hogy milyen vót a zenész. Száz korona? Százötven korona? Annyit kapott a banda.
Feleség: Meg kalapoltak. Meg vót engedve nekik kétszer kalapolni. És még osztán, aki húzatott, abból is volt pénz, az is az övék lett. Mert, ha azt mondta, hogy nekem ezt a nótát, ezt a csárdást, hát, akkor ugye fizetett. És vót úgy, hogy licitáltak a legények: adok tíz koronát, én húszat! Nekem húzd! És a cigány várt addig, míg ők egymás között versenyeztek.
Előbb volt róla szó, hogy volt-e cigánybíró?
– Feleség: Ezt a bandának meg lehetett csinálni, ez meg vót engedve.
A tíz meg a húsz korona is a cigányé lett?
– Feleség: Nem, nem! Ők csak egymás közt virtuskodtak. És amelyik aztán azt mondta, hogy én adok harminc koronát, a másik már azt mondta, hogy nem adok, akkor tessék, te húzasd. Akkor neki oda kellett adni a cigánynak a harminc koronát és ő húzatott.
