Végre megtudhatjuk, mi az igazság erről a nemzeti konzultációról Magyarországon, a SME megírta. Pontosabban Soros elvtárs mondta meg, s ő csak tudja, mit mondott, dehogy kételkednénk benne. Igaz, kissé másképp magyarázta legutóbbi nyilatkozatában, mit mondott, de hát azok a régebbi fölvételek, úgy látszik, nem egészen pontosak, vagyis utólag némi módosításra volt szükség.
A SME cikkéből az is kiderül, hogy a Sorost szapuló magyarországi diktatúra mennyire hamis képet fest az emberszerető spekuláns bácsiról. Csak éppen nem magyarázza, mi olyan jó az ő tevékenységében, s egyáltalán, miért gondolja végtelen jóságában, hogy szabadalma van arra, hogy minket boldoggá tegyen. Meg aztán honnan tudja, mitől érzik majd jól magukat az emberek errefelé Európában, Magyarországot és Szlovákiát beleértve?
Ráadásul az sem derül ki a cikkből, miért olyan jó, ha olyan szél fúj Brüsszelből, mint annak idején Moszkvából. Lényeges különbséget nehéz volna ugyanis fölfedezni: mindegyik a magáét mondta/mondja, éspedig ellentmondást nem tűrően. A hasonlóság – mit is mondok: egyezés! – abban a csekély részletben is megvan, hogy ezeknek a szocialista gyepűre tartozó országoknak a polgárai nem választották meg annak idején a Szovjetunió kommunista pártjának központi bizottságát, csakúgy, mint a brüsszeli, önmagukat tévedhetetlen demokrata szerepében láttató diktátorokat sem. A különbség csupán abban észlelhető, hogy mi itt tudjuk, mert tapasztaltuk, milyen, ha parancsszél fúj Moszkvából. Azok ott, Brüsszelben meg nemigen tudják azt, inkább jótékonykodásnak tekintik.
Nem mellékes az sem, ahogy a szlovák-magyar meg nem értést érzékenyen támogató cikk a dolgokat „igazságosan helyre teszi” (nehogy már pozitív hír jelenjen meg Magyarországról): egy Magyarországon élő szlovák nő mondja el, miféle csúnya dolog ez a nemzeti konzultáció, amit ezek a diktatórikus magyarok csinálnak, mindenkit megtévesztve (értsd: csúsztatva, hazudozva). Mert ugye, miféle demokrácia az, ha megkérdezik a népet, mit gondol erről-arról, most nevezetesen a Soros-tervről, amely állítólag nem létezik, merthogy már átnevezték. Ilyen kérdést föltenni egyértelmű diktatúra, az csak világos.
A szlovák olvasó persze nem tudja, hogy az érvelés, amit ennek a magyarországi szlovák nőnek a szájába adnak, egy az egyben ugyanaz, amit a magyarországi törpe pártocskák és különböző izgága, önmagukat ellenzéknek tartó emberkék mindenfajta érvelést mellőzve szajkóznak. Ugyanis sajnálatos módon az a helyzet, hogy a Sorosnak tulajdonított állítások bizonyíthatók, az ellenzék viszont kizárólag tagadásból él, mindennemű pozitív alternatíva nélkül.
A lényeg persze a migráció körül forog – s arról a tőlünk nyugatabbra élő lakosok is másképpen vélekednek, s ezért mást is mondanak, mint a neoliberális sajtó meg a nyugati politikusok zöme. De ezek természetesen rasszisták, populisták, antidemokraták, mi több: fasiszták. Szlovákia polgára, aki magyarul is tud és a magyarországi híreket is nyomon követi, meg tudja ítélni, mennyi félrebeszélés van e témában, s hogy igazából nem egyszerűen emberségről van szó, ami szerint akkor vagyunk jófiúk, ha segítünk a szegény menekülteken, hanem sokkal többről.
Egyrészt maga ez a kiindulópont hamis (csak az ide özönlők töredéke nevezhető háborús menekültnek), másrészt az is kiderült már, hogy olyan hal ez, amely nagyon bűzlik a sok pénztől. S habár az is kiderült, a multikulti nem működik, továbbra is csúnya nacionalista az, aki inkább a nemzeti nyelvet, kultúrát, hagyományt őrizné, a bevándorlók pátyolgatása helyett. Ezzel szemben, miként a cikkből is érezhető, nyilván sokkal szebb volna, ha rendesen összekeverednénk, mindnyájan a közös angol nyelvet használnánk, egyelőre legalább, míg a kínait nem fogjuk…
Addig viszont nyissunk ajtót, tárjuk ki mindenki előtt, válogatás nélkül, jöjjenek csak népes kíséretben a sorosok. Bizonyára sikerül elspekulálniuk szerény bankbetétünket is, hogy legyen miért megdicsérni őket. A bombakészítőket viszont ne lássuk, azok úgyis csak kivételek, a háborúban sokkal többen haltak meg, mint most ezekben a merényletekben. Végül is béke van, ugyebár, háború nincsen, dehogy. Háború csak akkor lesz, ha majd Brüsszelben a tévedhetetlenek megmondják. Addig viszont Orbán a diktátor, a magyarok és a hozzájuk hasonló „vénégyek” a fekete bárány. Na, és szabadság mindenekelőtt, dicsértessék a neoliberalizmus mai brüsszeli verziója.