Az ebben az évben elindított Magyar7 című hetilap szerdai lapszáma interjút közöl Duray Miklós közíróval, politikussal, a Szövetség a Közös Célokért társulás elnökével. Ebből kínálunk az alábbiakban egy kis ízelítőt…
Húsz éve Mečiar választási törvénye kikényszerítette az akkori elődpártok egyesülését. Ma szintén fennáll a veszélye, hogy a magyarság esetleg parlamenti képviselet nélkül marad. Duray Miklóssal arról beszélgettünk, mennyiben különbözik a húsz évvel ezelőtti megosztottság a maitól.
Inkább az elmúlt 50 évet gondolnám végig, mert már a ’68/69-es években megjelenik ez a fajta megosztottság. Ez nem a felvidéki magyarság különböző gondolkodásmódját tükrözte, hanem azt a törésvonalat, ahol az egyik oldalt a közösségért való elkötelezettség jellemezte, a másik oldalt pedig azok, akik a mindenkori hatalomhoz kívántak kapcsolódni. Jellemzően a prágai tavasz, a demokratizálódás elkötelezettjei voltak. A ’68-ban megnyilvánult megosztottság a későbbiekben megismétlődik. Érdekes, az 1970/80-as években ez a törésvonal eltűnt.
A normalizáció idején aki a hatalomhoz húzott, megtalálta a boldogulását a kommunisták között?
Igen, de létrejött egy ellenállási mozgalom, a jogvédő bizottság, amit érdekes módon magyar részről csak a felvidéki fiatal magyar írók mozgalmához, az Irodiához kapcsolódók utasítottak el. Árnyalt kép, mert például a Csemadok, amely ki volt szolgáltatva, de ugyanakkor a hatalom által el is volt nyomva, az iskolabezárások veszélyére az utolsó pillanatban a jogvédő bizottság mellé állt. Az Irodiások akkor ezt elutasították, és közülük kapott politikai teret 1989/90-ben a Független Magyar Kezdeményezés egyik magja. Az FMK szerencsére nem olyan, mint az SZDSZ, és szerencsére sok tisztességes ember is volt közöttük.
A pártok új korszakában a megosztottság már másként jelentkezik, és nem olyan egyszerűen írható le. Az FMK önálló utat kezdett járni az ő hatalmi kapcsolataiban. Az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) nem feltétlenül az új hatalmi szerkezetbe való kötődésben látta a politikájuk megvalósítását, hanem a közösség képviseletében. Az FMK elutasította a magyar politikai összefogást, az MKDM-et pedig nem a tagjai, hanem a vezetése blokkolta. Az MKDM-re rátelepítettek egy volt kommunista ügynököt, aki főtanácsadóként a kezében tartott néhány befolyásolható embert. Közben megjelent két további formáció, a Magyar Néppárt és az ún. hosszú nevű párt, amit az akkori Mečiar-kormányzat hozott létre, hogy tovább aprózza a magyarok politikai erejét. Előbb-utóbb ki kellett találni, hogyan lehet ezeket a politikai erőket egyesíteni. 1998-ra olyan helyzet állt elő, hogy senki sem mert külön nekivágni a parlamenti választásoknak. Elindult egy egyesítési folyamat, amely sok buktatón keresztül sikerre vezetett, így jött létre a Magyar Koalíció Pártja.
Ön szerint ez a megosztottság, miképp akkor hittük, ideológiák mentén, a liberális-konzervatív törésvonalon húzódott? Esetleg ez még a száz éve tartó népi-urbánus vita volt, vagy már a globalitás-lokalitás vitája?
A Felvidéken népi-urbánus vita nem volt. Nem abban látom a problémát, hogy vannak liberálisok és vannak konzervatívok, mert ez csak rossz politológiai szóhasználat. Liberálisan lehetek nemzeti elkötelezettségű, és konzervatívként lehetek hatalompárti. Az az igazi különbség, hogy ki miképp kötődik a hatalomhoz, miként tudja kifejezni a nemzeti érdekeket. Sajnos a hatalmi pozícióba kerülést sokszor a közösség kárára tudta megvalósítani. Ez az egyik alapja a szembenállásnak. Az akkori pártegyesülés nem mosta el ezeket a különbségeket, de egyéni ambícióival mindenki hátrébb lépett, ám hamar láthatóvá vált, hogy a gazdasági érdekeltség háttérbe fogja szorítani a közösségit. Ez a választások után már ősszel érezhető volt.
De ez a kormányszerepből is adódik…
Mindig az a kérdés, hogy mit miért. A Bugár vezette MKP a gazdasági és egyéni érdekek miatt kötött alkukat, a közösség kárára. A nyolcéves kormányzási időszakban ez volt a legnagyobb feszültség az MKP-ban. Ez a belső megosztottság odáig fajult, hogy 2006-ban a gazdasági lobbi meg akarta szerezni a közlekedési minisztériumot, és ezzel a követeléssel úgy állt elő, hogy nem volt meg a politikai támogatottsága a pártban. Úgy mentek el Ficóval tárgyalni a párt elnökségének tudta nélkül, hogy ezt a követelésként tálalták, amit Fico visszautasított.
Akkor a megosztottság ’98 után is megmaradt, csak az érdekeket sikerült összeterelni egy akolba.
Megvolt, de tény és való, hogy közösségi érdek mentén a nyolc év kormányzás alatt egyetlenegyet tudtunk megvalósítani, és ez a Selye Egyetem megalapítása. A közösségi érdekek érvényesítésének sikertelenségére reagált a választó is. 2006-ban már majdnem 50 ezerrel kevesebb szavazatot kapott az MKP, mint 2002-ben. A választó mintha ráérzett volna arra, hogy az akkori MKP nem képviseli a magyar közösség érdekeit.
A kormányzásban minden párt elhasználódik, annak ellenére, hogy komoly botrányok nem köthetőek az MKP-hoz.
Lehet ezt az elhasználódás számlájára írni, de szembe kell nézni azzal, hogyan nem teljesítette a közösség iránti elkötelezettségét az MKP. Hiába mondták, hogy ez a magyarok pártja, hiszen egyértelműen a gazdasági lobbié volt. Amikor 2009-ben Bugár megalakította a Most-Híd nevű pártot, a gazdasági lobbi tagjai mentek vele, illetve a volt kommunista és gyakorló ügynökök is követték őket….
Az interjú teljes terjedelmében a Magyar7 2018/23 számában olvasható (11-13.oldal).
