Akár még örülhetnénk is, hogy az Európai Unióban 2011-ben egymást váltva két visegrádi ország elnököl majd, Magyarország és Lengyelország. Akár a saját közös hasznára is fordíthatná az unió a tényt, hogy kevésbé elkényeztetett országok koordinálják a nem kevés megoldandó problémát egy éven át, s így talán egy-két olyan lépésre is sor kerülhetne, amit a több jóhoz szokott államok nehezen tennének meg.
Nekünk, kelet-közép-európaiaknak vannak olyan tapasztalataink, amilyenekkel a régi tagállamok nem bírnak. Megjártuk a visszautat egy kvázi-szocialista egyenlősditől a kapitalizmus felé, annak minden buktatójával, bajával, keserűségével együtt.
Téma, tennivaló akadna rengeteg. Meg kell erősíteni az eurót, az unió gazdaságát és versenyképességét, olyan körülmények között, amikor a 2008-ban kirobbant pénzügyi világválságot még le sem gyűrtük, mert továbbra is bizonytalan minden, s csak az akkori nagy visszaeséshez képest van némi gazdasági növekedés. Közben „begyűrűzött” a klímaválság is, hatalmas természeti katasztrófákkal szembesülünk naponta, kopogtat az élelmiszer-válság, hiszen az árutőzsdéken nincs elég gabona, búza, rizs, drága a cukor, kevés a kávé…
Mi, a még mindig újnak nevezett tagállamok tudjuk, hogy nem fogjuk megúszni, bármilyen nehéz lesz is, szembe kell néznünk a valósággal. A közös, nagy Európa most mégis perlekedő kisállammá zsugorodott. A média-nagyhatalom miatt.
Az Európai Parlamentben megint hangossá váltak a frakcióközi viták, a magyarországi médiaalkotmány ürügyén. Nagy gondjaink mellékvágányra kerültek, a szabadságjogok, a sajtószabadság féltése lett újra a fő téma. A szocialista frakció új erőre kapott: a jobboldali, néppárti-konzervatív Magyarország erős emberét és erős kormányát támadja, mert hirtelen felfedezte azokat az értékeket, amelyekről olyan könnyen feledkezett meg, amikor saját párttársa, Robert Fico szocialistái voltak hatalmon Szlovákiában és európai sikeremberként lehetett rá hivatkozni. Akkor nem számított, hogy egy szélsőségesen nacionalista párttal kötött koalíciót és kormányzott együtt. Korábban, amikor az osztrák néppárt kényszerült ilyen koalícióra, a szocialisták jóvoltából ugyanilyen hangos volt az unió, mint most Magyarország médiatörvénye miatt. Amikor Robert Fico parlamenti többsége ugyanilyen médiatörvényt vitt keresztül saját döntő fölénye birtokában Szlovákiában, a néppárti bírálatokat elutasították liberális és szocialista képviselőtársaink. Foglalkozott ugyan a helyzettel a világsajtó, de ekkora felzúdulást nem gerjesztett a „túloldal”. A konzervatív és néppárti európai politikusok is elmondták ugyan, hogy Európa értékközösség, és a polgári értékek megőrzése fontosabb dolog, mint a közös piac és a közös fizetőeszköz, hogy az EU-n belüli kritika nem felségsértés, hanem polgári kötelesség, ezért a pártpolitikai taktikázás helyett nevükön kell nevezni az EU-ban és a tagállamokban jelentkező problémákat, nemzetre és párthovatartozásra való tekintet nélkül, különben odaveszik Európa szavahihetőség, de eredményt nem értek el. Akkor a liberális és szocialista frakció elintézte annyival, hogy minden szabályozás felzúdulást vált ki.
Maga a közös sajtó- és médiaszabályozási folyamat is erőteljes bírálatot kapott annak idején. De megszületett. 1984-től fokozatosan a 2007-es nagy médiakódexig, amely a gyermekek jogainak és az emberi méltóság védelme értelmében már a tartalomhordozókra, az internetes tartalmakra, sőt a számítógépes játékokra is kiterjedt. A 2007 végén elfogadott irányelv a digitális korszak kihívásainak megfelelően korszerűsíti a műsorszórásra vonatkozó uniós szabályokat, valamint az európai tévénézők jogi védelmének javítása érdekében szabályozza és szigorítja az olyan szolgáltatások nyújtását és igénybevételét, mint az internetes televíziózás, a lekérhető videoszolgáltatások és a mobiltelevíziózás.
Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv szigorú fogyasztóvédelmi előírások fenntartása mellett a szabályozás egyszerűsítésével erősíti Európa televíziós és audiovizuális ágazatát, valamint egyenlő versenyfeltételeket teremt a határokon átívelő audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtásához. Biztosítja továbbá, hogy a kiskorúak védelmére és a faji, nemi, vallási és nemzetiségi hovatartozáson alapuló gyűlöletkeltés tilalmára vonatkozó szabályok az összes audiovizuális szolgáltatás – így a vezetékes, mobil- és műholdas hálózatokon keresztül történő műsorszórás – esetében érvényesüljenek, beleértve a lekérhető tartalomszolgáltatást is. Azt is elrendeli, hogy független médiahatóság őrködjön a szabályok betartása felett, de minden ország maga dönti el, ezt hogyan hozza létre.
Az audiovizuális médiairányelv végrehajtását és saját jogrendbe foglalását 2099. december 19-ei záros határidővel írta elő tagállamainak az EU. 2010 júniusában az Európai Bizottság név szerint szólította fel 12 késlekedő tagállamát, köztük Magyarországot, hogy teljesítsék az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló EU-irányelv alapján fennálló kötelezettségeiket, és hogy ennek érdekében sürgősen tegyék naprakésszé nemzeti műsorszórási szabályozásukat.
Azt gondolom, illene megvárni a vizsgálatot, hogy visszaélt-e a magyar törvényhozás az európai irányelvekkel. Elvégre: a szlovákiai szabályozás is azt mutatja, a kezdeti felzúdulás, a törvény megszavazását követő üres címlapok ellenére – a törvényt akkor leginkább támadó, most kormányzó politikai erők sem tartják szükségesnek, hogy változtassanak rajta.
Mészáros Alajos, az EP képviselője (MKP)
Felvidék Ma
