Advent (úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsony napját (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól (görögkatolikusoknál hatodik vasárnaptól) karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik és vízkeresztig (január 6-ig) tart.
Advent első vasárnapja a Szent András napjához legközelebb eső vasárnap, mely mindig november 27. és december 3. közé esik. Ez a nap három időszak kezdetét is jelenti: a keresztény egyházi év kezdetét, a karácsonyi ünnepkör kezdetét és természetesen az adventi időszak kezdetét. Az egyházi naptárban a hét vasárnappal kezdődik, így advent négy hete is a négy vasárnapot követi. Az utolsó hét hossza lehet egy nap (amikor a negyedik vasárnap december 24-re esik) vagy akár egy teljes hét is (amikor az utolsó vasárnap december 18-a).
December 24. az advent utolsó napja, még nem karácsony. Ennek megfelelően a régebbi egyházfegyelemben ez még böjti nap volt, így a nap hagyományos ételei (hal, mákos guba) is böjtösek. A sötétség beálltával fokozódik a várakozás, mely a Jézus Krisztus születését ünneplő éjszakai misével ér véget. Az ortodox kereszténységben a karácsonyt a húsvétihoz hasonló, negyven napon át tartó böjt előzi meg.
Az advent tehát a felkészülés, az ünnepre hangolódás jegyében telik, melyhez természetesen több népszokás és hagyomány kapcsolódik, ezek régen és most is meghatározzák a különleges időszakot.
A hagyományos adventi koszorún három lila és egy rózsaszín gyertya várja az Úr eljövetelét, a karácsonyt. A lila szín az egyházi liturgiában a bűnbánatot fejezi ki. Egyedül advent harmadik vasárnapja, az úgynevezett örömvasárnap emelkedik ki a többi közül, amelynek a liturgikus színe a rózsaszín. Ez a színmisztika az adventi koszorú gyertyáin is visszaköszön. Legelőször a rózsaszín gyertyával szembeni lilát gyújtjuk meg, így pontosan a harmadik vasárnapon fog világítani a rózsaszín gyertya.
A kör alak az örökkévalóságot jelképezi. A négy gyertya a világosságot szimbolizálja, amely Jézus születése révén szétárad a Földön, egyben a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt jelképezi, hogy nem a sötétség és a halál, hanem a világosság és az élet győzedelmeskedik. Az adventi koszorúkat a templomokban áldják meg advent első vasárnapján, vagy az előző szombat esti szentmisén.
A hagyományos adventi koszorún három lila és egy rózsaszín gyertya van
Az első adventi koszorú Johann Heinrich Wichern protestáns lelkész nevéhez fűződik, aki 1838-ban egy gyermekotthon egyik termében egy felfüggesztett szekérkeréken 24 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig.
Kezdetben az észak-német területeken, főleg protestáns környezetben készítették századunk elején, majd Ausztriában is népszerűvé vált a katolikus lakosság körében is. Magyarországon főleg a második világháborút követő időben vált szokássá templomokban, középületekben, otthonokban adventi koszorút a csillárra függeszteni.
Ez idővel annyiban módosult, hogy a gyertyák száma négyre, az adventi vasárnapok számára csökkent. A rajta lévő gyertyák a karácsony előtti vasárnapok liturgikus színeiben jelennek meg a hagyománytisztelőknél. Az adventi koszorú ma is az ünnep nélkülözhetetlen szimbóluma.
A hagyományos adventi koszorú általában örökzöldekből (fenyőágból) készített koszorú, rajta a négy gyertyával. A gyertyákat vasárnaponként kell meggyújtani, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, s a világosság eljöttének reményét hirdeti.
Az adventi időszak kezdetét sokáig harangszóval jelezték. Ma már ez eltűnőben van a szokások közül, akárcsak az adventi böjt, mely még a XX. század közepén is élt az idősek körében. Korábban heti háromszor tartózkodtak az Úr jövetelét váró időszakban a hústól, aztán ez a szerdai és pénteki napra korlátozódott. Még nagyszüleink is kerülték az adventi időszakban a zajos mulatságokat, a táncot, még lakodalmakat sem tartottak, sőt a kocsmákban ebben az időszakban csak utasokat szolgáltak ki.
De a testi böjtölésen kívül az önmagunkba fordulás is fontos: érdemes visszaszorítani a zajforrásokat, elcsöndesedhetünk, és emberi találkozásokra is nagyon megfelelő ez az időszak. A „meghallgató” magatartással kialakul egyfajta csöndesség az emberben, melyben meghalljuk Isten szavát.
Fotó: arukereso.hu
Az adventi naptár használatának népszokása 1900 körül kezdődött, kialakulása egy német édesanyához kötődik, akinek kisfia már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenül várta a karácsonyt. Az édesanya ezért egy játékot talált ki gyermeke számára: egy kemény papírlapot huszonnégy részre osztott, mindegyik részre rátűzött egy-egy darab csokoládét, majd megengedte, hogy a gyermek minden este megegyen egyet közülük. Amikor a kisfiú felnőtt, édesanyja ötlete nyomán üzleti vállalkozásba kezdett. Olyan naptárt szerkesztett, amelyen huszonnégy ablakocska mögé egy-egy darab csokoládé vagy cukorka volt elrejtve, s ezek csak a spaletták kinyitása után váltak láthatóvá.
Ehhez az időszakhoz is több népi hagyomány kapcsolódik: az eladósorban levő lány a hajnali misére való első harangozáskor a harang köteléből három darabot tépett, amelyeket a hajában hordott, hogy farsangkor sok kísérője legyen. Erdélyben a hajnali mise idején zárva tartották az ajtót és ablakokat, hogy az ilyenkor állati alakot öltő boszorkányok ne árthassanak a házakban, ólakban.
Az Alföldön a lányok a hajnali misére harangozáskor mézet vagy cukrot ettek, hogy édes legyen nyelvük, így férjet „édesgessenek“ maguknak.
Borbála napján, december 4-én Borbála-ágat vágtak, majd az ágat vízbe állították, s ha kizöldült, a követő évben megkérték a lány kezét. December 13-án, Luca napján – amely a naptárreform előtt az év legrövidebb napja volt – a lányok 13 egyforma papírdarabra 13 férfinevet írtak, s minden nap tűzbe dobtak egyet. Karácsonykor a megmaradt papírt kibontva megtudták, ki lesz férjük. Ekkor kezdték a Luca székét is készíteni, amelyre a karácsonyi misén felállva meg lehetett látni a boszorkányokat. Disznóölő Szent András napjától kezdődtek a disznótorok, de sohasem szerdán, pénteken, vagy szombaton, mert ilyenkor böjtöltek az emberek. Katolikus vidéken a gyermekek karácsonyi éneket, jókívánságokat kántálva járták a falut.
Fotó: vous.hu
Az első nyomtatott adventi naptár 1908-ban készült Münchenben. Az „igazi“ naptár minden egyes ablaka mögött a karácsonyi ünnepkörre utaló gondolatok voltak. Ez a vallási tartalom napjainkban mindinkább elhalványul – az ipar és a kereskedelem egyszerűen decemberi naptárt csinált belőle, amelynek minden egyes napját csokoládé édesíti.
Magyarországon a Messiást váró hangulat alapja a hajnali roráte volt, melyet angyali vagy aranyos misének is nevezték.
Az advent időszakához kapcsolódó vallási eredetű népszokás volt a szentcsaládjárás, illetve szentcsaládkilenced. Ez a szertartás a karácsonyi ünnep előtt kilenc napon át ismétlődik. A szálláskereső Szent Család tiszteletére kilenc család összeáll, hogy december 15-től karácsony estéig naponta felváltva adjanak szállást a Szent Családot ábrázoló képnek és imádkozzanak.
Ez az időszak olyan jeles napokat foglal magában, mint András (november 30.), Borbála (december 4.), Miklós (december 6.) és Luca (december 13.), melyekhez termékenységvarázslás, termés-, időjárás-, férj-, sőt haláljóslás is kapcsolódott. Az volt a cél, hogy mágikus módon segítsék elő a következő esztendő sikerét mind a földművelésben, állattartásban, mind pedig az emberek egyéni életében. Hozzátartozott ehhez a gonosz, rossz szellemek, a boszorkányok elhárítására, elűzésére vonatkozó számtalan eljárás is, például Luca-napkor.
Az advent időszakában szerveződtek és készültek fel a betlehemesek, kántálók, ostyahordók és egyéb karácsonyi játékok előadói. Némely vidéken már advent idején megkezdődött a kántálás és a betlehemezés.
