Benyák Bernátot, a kiváló piarista tanárt, az írót és filozófust, a nyelvészt és az iskolapolitikust szinte valamennyi régebbi és mai lexikonunk számon tartja. Ennek ellenére talán mégsem ismerjük őt eléggé.
1745. december 6-án született Komáromban, amikor az szabad királyi város lett. A jómódú családban már fiatalon zenét és francia nyelvet tanult. A nyelvek és a zene iránti szeretete egész életén át végigkísérte. Felnőttként több hazafias és harcias verset írt, melyeket maga zenésített meg, s azokat „sok helyen énekelték a magyar katonák a nagy francia forradalom idejében”. (Takáts S., 1891. 5. l.) Foglalkozott továbbá nyelvújítással és nyelvkönyvek írásával, s anyanyelvén kívül beszélt németül, franciául, szlovákul, olaszul, görögül és latinul. A Felvidékhez több szállal is kapcsolódott. A komáromi gyermekévek után fiatalon Privigyére került, ahol 1764-ben már a piaristák rendjének novíciusa volt. Bölcsészeti és teológiai tanulmányait követően a kegyesrend nyitrai konviktusának nevelője.
Szerzetes tanárként tevékenykedett többek között Trencsénben és Selmecbányán is. Hont megye bányavárosában halt meg 1829. március 1-jén, s ott is temették el. Eme néhány száraz életrajzi adat után hadd villantsunk most fel valamit munkásságából, tiszteletre méltó érdemei közül.
Benyák felvilágosult gondolkodású, a magyarságért lelkesedő pedagógus volt. Filozófiai munkáiban a „gondolkodás során érvényesíthető egyéni véleményalkotás jogát a felvilágosodás szellemében tárgyalta”
– olvassuk a Magyar Katolikus Lexikonban. (Budapest, 1993. 735. l.) Ezt a tényt a nemrég kiadott Pedagógiai Lexikon szerzői is aláhúzzák, megjegyezve, hogy már 1792-ben tervezetet dolgozott ki (Theoria Scholarum) a hazai iskolarendszer korszerűsítésére. Fontosnak tartotta a polgári igényeknek megfelelő tananyagot, valamint a magyar oktatási nyelvet. (Báthory Zs. szerk.,1997. 168. l.) Az állam és az egyház jogosultságát egyaránt elismerte az oktatást illetően. Nézetei miatt gyakran került összetűzésbe feletteseivel.
Benyák Bernát a pesti líceumban elsőként tanította magyarul a filozófiát; 1777-ben Kalocsán kiadta az Egész logikából és oktató fisikából válogatott cikkelyek című munkáját.1783-ban pedig megjelentette magyarul ugyanott Bruyes apát francia munkáját, az Okos elmének mulatozásait. Filozófiából magyar nyelvű vetélkedőket szervezett, hogy minél jobban elsajátíttassa a szakterminológiát. A piaristák szívósságával honosította meg a színjátszást, illetve az iskoladrámák írását is.
Pedagógusként bátorságból is példát mutatott. A magyar nyelv lelkes híveként gyakran szembeszegült a németesítő iskolapolitikával.
II. József nyelvrendelete után is készséggel vállalta a székesfehérvári gimnázium igazgatói posztját, mert eleve elhatározta, hogy a logikának ellentmondó rendeleteket nem hajtja végre. Ebbéli működése kapcsán olvashatjuk az alábbiakat: „Itt használhatóan, ügybuzgón, a felvilágosult pedagógia szellemében működött, de az oktatás érdekeire hivatkozva a nyelvrendeletet, ahol lehetett, nem hajtotta végre, a németül nem tudó tanárokat nem küldte el, sőt időnként bíráló hangú jelentéseket terjesztett fel, kifejtve, hogy a német nyelv erőszakolása milyen ellenhatást kelt az ifjúságban.” (Horváth M. főszerk., 1988. 166. l.)
A selmeci piarista gimnázium. Friederich Teru litográfiája a XIX. század elejéről (Csáky K. repr.)
A komáromi nemes gombkötőmester fia a nyitrai konviktusban is hazafias szellemben nevelte a főnemesek fiait. Később a magyar filozófiai nyelv kialakításán fáradozott, hogy a „külső és már nagy tökéletességre lépett” nemzetek között a magyar se maradjon el csúfosan. Benyák összefoglalta a Ratio Educationisszal kapcsolatos tapasztalatait is. Véleménynyilvánításában kifogásolta a tantárgyak túlzott sokféleségét, a túlterhelést, ugyanakkor bírálta a fizika oktatásának elégtelenségét, a történelemkönyvek elavult felfogását. Harcolt egy magyar közoktatási hatóság felállításáért is. (Horváth M. főszerk., 1988. 214. l.)
Kidolgozta egy kereskedelmi főiskola tervét. A számos iskoladrámán kívül selmeci működése idején a nemzetiségi tanulók számára magyar nyelvkönyvet készített latin nyelven (Grammatica Hungarica. Selmecbánya, 1816). A jeles piarista tanár nyelvészeti munkássága is igen kiemelkedő. Amint Takáts Sándor írta róla szóló monográfiájában, nyelvészeti munkásságával nagy szolgálatot tett irodalmunknak. A nyelvújítást illetően pedig „fő törekvése az volt, hogy az új szók és összetételek magyaros hangzásúak legyenek, s hogy lehetőleg az analogia vagy etimológia törvényén alapuljanak”. (Takáts S., 1901. 421. l.)
Új és felújított szavai között olyanokat találunk, mint a lét, kény, hangjegy, polgárosodás, szemlélet, eszmélés, közlés, homály, ítélet, képzet stb. Amikor azonban a nyelvújítási harc személyeskedésbe és durva támadásokba csapott át, Benyák elhallgatott, s nem avatkozott az elkeseredett harcba.
Benyák portréja (Csáky K. repr.)
Földink több verseskötetet is publikált. A Benyák Bernard József magyar versei című kötet Bécsben jelent meg 1820-ban. Költeményei elsősorban a császárt, a főnemeseket és a jeles férfiakat dicsőítik. 1766-1767-ben, veszprémi tanárkodása idején készítette el a Veszprém városának nyájas leírását. Ötvennégy strófás versének nincs költői értéke, de „mint egyént, kort, nyelvet és ízlést jellemző írásmű nem fölösleges adalék a megújhodás korának ismeretéhez”. (Irodalomtörténet 1912. 539. l.)
Már említettük, hogy Selmecbánya volt Benyák földi pályájának utolsó állomása. A piaristák itt 1776-ban vették át a jezsuita alapítású gimnáziumot, amely 1777-ben ismét főgimnázium lett. Benyák 1816-tól volt igazgatója az intézménynek. Selmecen több könyvet is megjelentetett, a már említetten kívül itt adták ki az Üdvösséges énekeit (1821) és A magyar nyelvnek egyenes folyását ismertető verseket(1826). Nyolcvannégy éves korában halt meg az észak-honti városban, sok-sok kéziratot és hatalmas szellemi örökséget hagyva az utókorra, ami feltétlenül tiszteletadásra kell hogy sarkalljon bennünket.
