A különböző hivatások tiszteletére az év folyamán külön napot szentelünk. Ünnepeljük a bányászokat, vasutasokat, pedagógusokat. Az Egyház liturgiája húsvét 4. vasárnapján a papi hivatásokról emlékezik meg.
A pogány vallások papjai
Vianney Szent Jánosról filmet forgattak Franciaországban. Ezt a címet adták neki: „az ég varázslója”. Nos, Vianneyre ez a meghatározás nem áll. De az újszövetség papjaira sem. A pogány papokra azonban ez valóban jellemző volt. A természeti vallások is ismerték a papság fogalmát. Amikor az ember előlépett a történelem előtti kórból, már hozta magával az áldozatot, az oltárt és a papságot. A primitív ember ugyanis kiszolgáltatottnak érezte magát a természeti erőkkel szemben. Úgy gondolta, a villám, a földrengés, a tűzhányó, az áradás egy földön túli hatalomnak, az istenég hatalmának a megnyilvánulása, haragjának következménye. Félt ettől a túlvilági erőtől, próbálta kiengesztelni. De saját magát kevésnek érezte ehhez a feladathoz. Ezért sámánt, varázslót, papot kért fel rá.
Ugyanakkor a primitív ember rászorult sok jótéteményre is, mindennapi életét szolgáló ajándékra. Ismét felkereste a papot és kérte, járjon közben az istenségnél szükségletei kielégítésére.
Ezeket a vallásokat tehát a félelem és a haszonlesés szülte. És a papot ennek szolgálatába állította.
Kiváltságot biztosított számára, külön kaszthoz sorolta: a klérushoz. Távol állt a tisztátalan világtól, és a szakrális szféra képviselőjének tartotta. Feladatává tette az istenek haragjának lecsendesítését, és kegyének elnyerését. Jutalmazásként ajándékot, díjazást biztosított számára.
A pogány pap tehát a rítusok végzője, az áldozatok bemutatója volt. Ráillet a jelző: „Az ég varázslója”.
Az Ószövetség papja
A pogány vallások csak tapogatózva keresték az Istent. Az Ószövetségben már Isten fordult az ember felé. Isten volt a kezdeményező. Ő tette meg az első lépést, Ő nyújtotta kezét az embernek, Ő szólította meg az embert. Isten előlépett világfölöttiségéből, feltárta szívét és szándékát választott népe előtt, kinyilatkoztatást adott. Szövetséget ajánlott és kötött meghívottaival. Nem a nép találta ki az áldozatot, hanem Isten állapította meg a szövetség módját.
Az Újszövetség
Az Újszövetség alapján a papság lényegét így fogalmazhatjuk meg: „Madiator Dei et hominum” =Közvetítő Isten és az emberek között. Latinul pontifexnek nevezték, ami annyit jelent: hídverő. Feladata valóban hidat építeni a föld és az ég között, közvetíteni Isten és az ember között. Ennek két iránya van: felülről lefelé. Isten követe: Istentől közvetíti a kinyilatkoztatott tanítást. Hozni az üzenetet, hirdetni az evangéliumot. Nem szenvtelenül leadni az anyagot, mint egy helyettesítő tanár, hanem átélve, magáévá téve, örömmel továbbadva. Ez a prófétai feladat a legtisztább öröm forrása a pap számára. Mert látja, hogy szavai nyomán kigyúl a hit, megfogan a lélekbe hullott mag. Egyúttal a legsúlyosabb szenvedés is. Mert átéli a tehetetlenséget. Ha reggeltől estig folyton csak prédikálni, ha éjt nappallá téve szüntelenül Krisztust hirdetné, ha Szent Pál buzgóságával térítene, akkor is éreznie kellene, míly keveset képes tenni Isten Országáért.
A másik: alulról felfelé: az emberek ügyét képviselni Isten előtt, kéréseiket közvetíteni az Úr felé. Ügyvédi szerepet vállal.
Az emberek ügyvédje: Szent Pál azt írja a papnak erről a feladatáról: „Minden pap az emberek közül való és az emberek képviseletére van rendelve.” (Zsid 5,1) A papot sokszor meg is kérik a hívek, imádkozzék értük, ügyes-bajos dolgaikat terjessze Isten trónja elé. Szívesen és örömmel teljesíti is. De néha ez is szenvedés forrása lehet. Mert gyakran tapasztalja, hogy csupán az élet terített asztaláról lecsúszottak igénylik szolgálatát. És oly sokan a papban csak földi ügyeik sikeres elintézőjét látják.
Feladataink
Korunk Egyházának sok nehéz problémája közül a legsürgetőbb a papi hivatások számának növelése. Ezért elsősorban imádkoznunk kell. Ez persze nem azt jelenti, hogy szemrehányást teszünk Istennek, miért nem törődik jobban Egyházával. Nem kell Őt nógatnunk arra, ami legszentebb akarata. Azt sem jelenti, hogy alkalmatlan személyeket „beimádkozunk” a szemináriumba. Hanem, hogy bizalommal az Urat kérjük, „küldjön munkásokat aratásába”. És olyan légkört teremtünk, amelyben a hivatásokat felismerik, előmozdítják és támogatják. Döntő még az áldozatos szellemű családok lelki támogatása is.
Imponáló azoknak a híveknek közreműködése, akik kispapokat patronálnak, akik szemináriumok fenntartásához anyagilag hozzájárulnak, vagy akik a plébánia ifjúsági, közösségi munkájában segítenek. Amelyik plébánián pezsgő életet tapasztalnak a foatalok, ott nem fognak félni attól, hogy papi életük unalmas semmittevés lesz, vagy reménytelen szélmalomharc.
„Ó nagy Isten, ifjainkban élessz égi vágyakat.
Hogyha őket szent pályára hívod, készen álljanak.
Emeld őket és serkentsd tiszta hivatásra,
Csak Rád vágyjanak, sohase másra!”
Hajnal Róbert/Magyar Kurír
