A pedagógusok egynapos sztrájkukkal elindítottak egy „nagy” vitát. Alább Varga Lajos véleményét olvashatják.
Amikor pár napja azt írtam, hogy az iskolák helyzete igazából senkit sem érdekel, akkor nem gondoltam volna, hogy ennyire mélyről kell kezdeni. A sok szakértő véleményéből messzire ordít a tájékozatlanság és felkészületlenség. Azonban távol áll tőlem, hogy hibáztassam őket, csupán megállapítottam egy tényt. Ebből világosan következik, hogy szükség volna egy olyan szervezetre, akik a pedagógus munkáját belülről ismerik és nem fognak összehordani hetet-havat csak azért, hogy az valakinek a tetszését elnyerje, vagy más hasonló színvonalú okból. Tehát szükség volna egy olyan szervezetre, mely hatékonyan tudna érvelni a bérek és a tehetségekkel való foglalkozás közötti téves párhuzamok ellen, ugyanúgy, mint az ellen, hogy valaki a két hónapos szünidő kapcsán találja elégségesnek a mai pedagógusbéreket. Szerintem ma ilyen szervezet nincs. Ennek több oka is lehet, de nyilvánvaló oka maga a pedagógustársadalom, akik ilyen képviselőkre bízták érdekeik védelmét. Nem igazán tudom a pártokat hibáztatni, mert minek is keresnék maguknak a problémát, amíg a meghunyászkodó, széthúzó, langyos pedagógus társadalom nem piszkálja fel annyira a közvéleményt, hogy kénytelenek legyenek a nagy-nagy politikusaink, az európai kistigris irányítói foglalkozni olyan tényekkel, amelyek egyenesen, vagy közvetve okai annak, hogy a tigris költségvetése nem tud, vagy nem akar többet költeni a jövőre. Itt a hangsúly a jövőn van és annak tudatosításán, hogy egy pedagógus munkáját nem lehet egy villanyszerelő, vagy kőműves, s bármely technikai szakember munkájával összehasonlítani. Elsősorban azért nem lehet ezt megtenni, mert ha egy villanyszerelő, vagy kőműves munkáját alaposan megvizsgáljuk, akkor szinte azonnal látható a minősítésük, nem kell hozzá különösebb felkészültség. Ugyanez nem mondható el egy pedagógus munkájával kapcsolatban. Egy pedagógus eredményessége, vagy eredménytelensége, illetve annak megítélése nem olyan egyszerű. Volt már szerencsém olyan diákhoz is, aki minimális felügyelet mellett sorozatban „termelte” a kiváló eredményeket, és meg kellett élnem olyan kudarcokat is, amikor minden erőfeszítésem ellenére szinte semmi számottevő eredmény nem jelentkezett. Akkor az egyik szerint kiváló pedagógus voltam/vagyok, míg a másik szerint bizonyára túl voltam fizetve. Ez csupán az egyik oldala a „mesterségnek”. Másik ilyen nehezen értékelhető körülmény a feltételekbeli különbség, ami igen széles skála, mert még a legegyszerűbb alkotóeleme a technikai feltételek sem ítélhetők meg könnyen, s nehéz ezeket az egyes személyek bérébe bekalkulálni. Sokkal bonyolultabbak a személyi, intellektuális és jellembeli különbségek, melyeket diagnosztizálni, kezelni kell, miközben azért valami oktatási feladatot is el kell látni. Mindezeket összevetve kis erőfeszítéssel belátható, hogy egy pedagógus bérezése bizalmi dolog – hinni kell és bízni kell a munkaadó megítélésének, s el kell fogadni azt is tényként, hogy nincs egyenes fal, nincs jól/rosszul bekötött háztartási gép s az ehhez hasonló azonnali eredmény. Viszont azt is ki kell mondani, ha egyszer valaki a kistigris képében tetszeleg, akkor ebben a tényben benne van a pedagógusok teljesítménye is, s ezért joggal várja el a honi pedagógus társadalom, hogy a kormány ne csak kifogásokat keressen, amikor pedagógus bérekről van szó, hanem megtakarításokat, magasabb teljesítményt, s ennek köszönhetően megfelelő összeget az oktatásra. Amíg a szakszervezet, vagy mi esetünkben bármely más szakmai szervezet, beleértve az SZMPSZ-t is nem tudja ezeket a tényeket s még sok mást hatékonyan kommunikálni, addig csak magunkat hibáztathatjuk első sorban s nem a félrevezető eszmefuttatások kiagyalóit.
Varga Lajos, Felvidék.ma