Nem jelzi ezt a vasárnapot ezzel a névvel sem a katolikus, sem a protestáns, sem más keresztyén felekezet naptárja. Pedig valójában minden vasárnap és minden nap róluk is szól, az (ima)árvákról. Róluk, akik az emberiség és a hazai gyermek- és felnőtt korú lakosság java részét teszik ki.
Akikről nincs világstatisztika, nem szól róluk a 2022. évi népességi összeírás, sem a KSH és más adatgyűjtő statisztikai cég közlése. Arról vannak adataink, hogy az Európai Unió kb. 741 millió lakosából 7,3 millió gyermek árva, félszülős vagy szülő nélküli helyzetben van. Ők a szociológiai értelemben vett valós-árvák. Közép-Kelet-Európában mintegy 900 000-1 millióra tehető a számuk. A nemzetközi adatközlésből még mindig hiányoznak hazánk adatai. Szinte minden országban vannak hála Istennek, így hazánkban is a nem latens, nem feltérképezetlen árva gyermekek megsegítésére kormányzati, önkormányzati, szervezeti, egyházi programok.
Amivel ma és amiért az újszerűnek tűnő imaárvák vasárnapja gondolatot ide hozom keresztyén hitüket gyakorló, illetve más hitű, vallású, vagy nem hívő honfitársaim elé, az a lelki árvák előbbinél is feltételezhetően sokkal nagyobb népességi csoportja,
mondjuk így: a pszichológiai értelemben árvák, akikről igazán soha nem készült semmiféle demográfiai, statisztikai felmérés. Hiszen ez nagyon változó, hullámzó külső-belső helyzetek, állapotok, viszonyok függvénye. Akik valamiféle mély, gyakran rejtett árvaságban, elhagyatottságban, elanyátlanodva, elapátlanodva, mindenfajta külső-belső védőháló, védőburok, támaszték nélkül élnek közöttünk.
De van egy ennél még speciálisabb változata is az árvaságnak, ami már a valláspszichológia területe, de ott sincs szó erről, mert szinte lehetetlen az orfáns (az árvaság latin neve) állapotról adatot gyűjteni. (Egyház-, és gyülekezet szociológiai feladat lenne). Ezen a vasárnapon a spirituális árvaságról, árvákról és a bibliai értelmű „gondozásukról”, az imaárvák terápiájáról lesz szó.
Szociális és spirituális árvaságra érzékenyítés már az ószövetségben
Urunk olyan vallási népközösségben jött erre a világra, nőtt föl, „szocializálódott és spiritualizálódott”, amelyben gyökeresen otthon voltak az árvasággal kapcsolatos vallási szempontok, rendelkezések.
Már a zsoltárokban többször is megjelenik a gondolat, hogy „az árváknak atyja…. az Isten szent hajlékában” (Zsolt. 68,6). Csak úgy sorjáznak a zsoltáros Igék a választott népközösség szociális és spirituális peremére szorultakkal kapcsolatosan, jelezve az Isten népének fogékonyságát erre a rétegre: „Ha apám, anyám elhagyna is, az Úr magához fogad engem” (Zsolt 27,10); „Rád bízhatja magát a gyámoltalan, az árvának te vagy a segítője” (Zsolt 10,14). Jeremiás próféta így jegyzi le a Seregek Urának szavát: „Hagyd rám árváidat, én eltartom őket” (Jer 49,11). Asszíria és más népek érzéketlenek erre a rétegre, ezért írja Hóseás próféta: „Asszíria nem segít meg minket…csak nálad talál irgalmat az árva” (Hós 14,4). Az istenismerettel együtt jelent meg évezredekkel ezelőtt Izraelben az irgalmasság követelménye: „Védelmezzétek a nincstelennek és az árvának a jogát” (Zsolt 82,3). Ézsaiás szinte parancsolja: „Védjétek meg az árvák igazát” (Ézs 1,17), az egész közösség számára normává téve az árva oltalmazását, a gondoskodást róluk. Ma így mondjuk: a szociális intézmény rendszert.
Jób intését az érzéketlenekkel szemben keményen fogalmazta meg: „Ti még az árvára is sorsot vetnétek” (Jób 6,27). Az Ószövetség záró könyve, Malakiás próféta az Izraelnek adott kijelentés záróakkordjaként arról ír, hogy eljön ítéletet tartani az Úr, vádat emelni azok ellen, akik „sanyargatják az özvegyet és az árvát” (Mal 3,5). Ebbe az érzékenyítési és tevőleges szociális szolidaritás-szabályrendszerbe áll bele maga Urunk is. Megtartva atyái törvényi kereteit, egyben spirituálisan ki is terjeszti annak hatályát, érvényét, látószögét – földkerekség méretűvé. És tartalmilag Ő vezet el az imaárvaság gondolatához is.
Imaárvaság – imaszülőség – imadajkaság jézusi egyetemességgel
Jézus már lelkileg felkészülve a jeruzsálemi-golgotás eseményekre, így bátorítja az elbizonytalanodó tanítványokat: „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.
Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. Aki elfogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat” (Ján 14,18-21).
A szociális és pszichológiai, sőt a spirituális kapcsolat megszakadásával fenyegető árvaság ellen ez Jézus Urunk kulcsmondata. És még egy, amit a szintén elbizonytalanodó Péternek mond, aki egyáltalán nem a híres kőszikla, hanem nagyon is megrettent, jézusi támaszra szoruló, reszkető szívű ember: „Simon! Simon! Íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát.
De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited. Te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsd” (Lukács 22,31-32). Íme, a mai vasárnap fő témáját képező imaárvaság, meg a Jézustalan árvaságtól előre reszkető Péter és mindnyájunk – kivétel nélkül mindnyájunk által már legalább egyszer megtapasztalt – spirituális árvaság ellenszere, a jézusi létrend reciprok, visszaható lelki normája, garanciája: én imádkoztam érted – megtérvén, a te atyádfiait erősítsd. Amiképpen Jézus tette, azonképpen tegyük mi is. Mert Ő megtette, tehetjük meg Tőle erőt kérve mi is. Micsoda szakrális reciprocitás!
Így jutunk el az imaárvaságban szenvedő milliók, százmilliók akár emberiségnyi méretű, felsejlő látomásáig. Csak hazánknál maradva, és demográfiai adatokból következtetve mit is mondhatunk? A 2022. évi nagy censushungaricus nyomán kiderült: valamivel több, mint 9 millió (fogyatkozó) magyar népességünkben 4,2 millióan tartják magukat keresztyénnek/kereszténynek. Még 50%-ot sem ér el ez az arány. Igaz, Jézus Igéjéből tudjuk: „Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot” (Luk 12,32), meg azt is, hogy a mustármagnyi hit már hegyeket mozdít el.
Egy csipetnyi kovász az egész kenyeret éleszti kenyérré, a csipetnyi só pedig jó tartósítószer, s ha ennyi van a hitből, akkor az mindenre elégséges. Ha tovább gördítjük a tényeken, nem statisztikai adatokon nyugvó gondolatsort, feltételezhetjük, hogy a 4,2 millió mai magyar keresztyénből 69%-nyi római katolikus, 23%-nyi (alig egy milliónyi) református között a latens, az absconditusorphans, a rejtett lelki árva nem kevés.
S ha még tovább gondoljuk, és már a jó 9 milliónyi honi magyarra vetítjük ki a spirituális valószínűség körét, akkor meg kell állapítani (lelkészi évtizedeim tapasztalatai alapján is merem állítani), hogy létezik, mégpedig egyre nagyobb mértékben az imaárvaság, nem csak hazánkban, hanem szerte a világon. A lelki hontalanság, a bolygó hollandiság. Azok köre, akik maguk még nem imádkoztak, legfeljebb formálisan Mi Atyánkot, Hiszekegyet, Üdvözlégyet, de nem ismerik a szív Istenhez emelkedésének transzmateriális, anyagon és anyagiakon túli gyönyörűségét, meg azt sem, hogy valaki elmondta volna nekik Jézus Igéjét: De én imádkoztam érted. Imádságtalan árvaság – saját ima nélkül, mások imája nélkül. Kozmikus magány?!
Márpedig keresztyén hitünk egyetemes történetében benne gyökerezik az imaárvaság, imátlanság gyermekei, felnőttjei, öregjei iránti felelősség. Az imaszülőség, az ima-nagyszülőség páratlanul fontos lehetősége és küldetése.
Engedjen meg a Kedves Olvasó egy személyes történetet. Kis fiúunokám egy reggel, amikor hosszabb evangelizációs és előadói útra indultam Váradra, megállt a lakásajtóban, összetette ötéves kezecskéit, s ezt mondta: „Papa menjél bátran, én imádkozom érted”. Lehet, ma már ilyet kamaszként nem mondana. De akkor és ott ez volt az a szakrális, szentségi pillanat, amikor mindaz inkarnálódott benne, amit minden étkezés előtt-után, meg családi bibliaolvasáskor látott-hallott. Amit a mai média egyik cikkében silányan, lejáratóan megtámadott kiváló katolikus költő így írt évtizedekkel ezelőtt: nagyon kellenek az olyan öregek, akik imáikkal dajkálgatják ezt a beteg világot (Pilinszky János).
Ezen a vasárnapon (is) könyörögjünk az imaárvákért, akiknek még soha nem mondták: én imádkozom érted, mi imádkozunk értetek, akárhol éltek is.
Meg azokért, akik még soha nem fogalmazták meg magukban hittel: Én Uram és én Istenem! – Vagy amint a beteg gyermek apja könnyhullatással mondta: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek (Márk 9,24).
Gyógyító imaárvák vasárnapját, hetét, évét, Magyarország!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)