Z. Németh István Forbáth-, Talamon- és Simkó-díjas költő, író legújabb verseskötete 2023-ban látott napvilágot Éjszaka a szaunában címen. Nem mellesleg a címadó verssel Z. Németh 2022 végén Arany Opus-díjat is nyert, továbbá a kötet megjelenése óta eltelt időben, 2024 tavaszán a Magyar Arany Érdemkeresztet is átvehette részben „folyamatosan új témákat kereső, kísérletező, ironizáló költészetéért”. Mindez a 32. önálló kötetben is hatványozottan tetten érhető.
A bő százoldalnyi új vers 2018 és 2023 közt született, erről a zárójeles alcím árulkodik, és négy főciklusra osztható, melyek elnevezései tartalmilag szorosan kapcsolódnak a kötetcímhez: Hőfok, Gőz, Korbács és Infra. A szerző ezeket esetenként további alciklusokra osztja, máris az elsőben négy alciklust találunk 10-10 római számmal megjelölt verssel, amelyek Kulcsár Ferenc-, Tóth László-, Bettes István- és Hizsnyai Zoltán-motívumokra íródtak. Elsősorban a közvetett szövegköziség elegáns példája tárul itt az olvasó elé, ahol Z. Németh nem csak egy-egy konkrét sor által hivatkozik kortársaira, hanem költészetüknek esszenciáját próbálja megragadni, megmutatni, mint cseppben a tengert. Mindazáltal minden alciklus elején világosan fel van tüntetve, kinek motívumaira íródik a következő tíz vers. A Hőfok ciklust értelemszerűen azok a gyakorlott, felvidéki kortárs lírát átfogóan ismerő olvasók élvezhetik a leginkább, akik jól ismerik a hivatkozott lírikusok költészetét, de az opusok önmagukban is izgalmasak, előismeretek nélkül akár visszafelé is indukálhatják az olvasói érdeklődést, kíváncsiságot: a Z. Németh által leszűrt kivonatba belekóstolva a kortársak saját szövegeihez is megjöhet az olvasói étvágy.
A kötet egyik ciklusokon átívelő tárgya a költészet, illetve a vers maga. A betű, szavak, mondatok és versek mindennapi életéről eddig aligha ismert titkok tárulnak elénk a vonatkozó művekben, de szembe találkozhatunk a meg nem írt verssel is, egy valóságos paradoxonnal, ami nincs és mégis létezik, mi több, köszöni szépen jól van.
A kötetbe rendezett verseken átevezve az is nyilvánvalóvá válik, hogy a szerző 2018 és 2023 közt saját korának valóságában élt és abból merített, nem pedig attól eltávolodva, bizonyos nehezen megkerülhető valóságelemeit mellőzve. Nem véletlenül idéztem a bevezetésben, hogy „költészete folyamatosan új témákat kereső, kísérletező”. Az ember és a technika viszonya érdekes kérdés és talán még ma sem látjuk, hova fut majd ki, a kortünetekről azonban tűpontos látleletet találhatunk a sorok közt, nem kevés fanyar iróniával és abszurd felhanggal – a különleges benne, hogy utóbbi a legtöbb esetben már nem túlzás, hanem jelenünk valósága. Ahogy egykoron a görög és latin szavak az irodalmi és mindennapi élet részét képezték a Kárpát-medencében, úgy ma az angolszász eredetű kifejezések férkőztek be természetes módon a mindennapjainkba. Számomra külön öröm, hogy a legtöbb esetben a hangzást, a kiejtést követő átírásban jelennek meg, tehát egyszerre angolul és magyarul: fészbuk, lájf és még sorolhatnám. Amikor meg autentikus írásmódban Try again, akkor Tráj egén is, mint a Hole one a wait say? esetében, egyszerre angol és magyar, csak másképp…
az ember bőrkabát / a világ meg betört kirakat / amely előtt a józanabb ész / áll és azon csodálkozik / ma lerongyolódni divat – jelenünk visszásságai ciklusról ciklusra visszaköszönnek, nem kevés iróniával, fanyar humorral fűszerezve, nem csak a felszínt kapargatva, ugyanakkor könnyed, izgalmas, sokoldalú és játékos formában. Olykor szűkebb pátriánkat – és még oly sok más vidéket a Földön – érintő sorskérdések is felmerülnek: Nézd az anyanyelv / Taigetoszáról / lehulló gyermeket. / Kitárt, piros szívéből öröksége elszivárog. / Neki nincs többé mamája, / nem sír a vén cigány, / nincsenek velszi bárdok. A problémafelvetés rétegzett, súlyosabb esetben – ahogy akár a felvidéki olvasó értelmezheti – már a nekünk oly kedves anyanyelv sem alapvető, akad helyette másik, de az örökségünkkel köszönőviszonyban sincs. Tágabb értelmezési keretrendszerben, de talán ugyanannyira baljóslatú módon az a kincs veszik el, amit az anyanyelv magában rejt. Kiüresedik, vagy olyasmivel töltődik fel, amitől meglehet, még az üresség is jobb. Mindennapjainkba befurakodó ezer arcával a kötetben hangsúlyosan kirajzolódik a digitális lét lenyomata is, van itt Netkatona és Tetszikoldus a görgethető c. műből pedig végre azt is megtudhatjuk, mi lenne ha becsődölne végleg ez a fészbuk?
A szerzőtől szemmel láthatólag a nyelvújítás vagy legalábbis a szóképzés sem áll távol. Váratlan és humoros, mégis természetesnek ható alkotásokkal; összetételekre bukkanunk a szavak szintjén is, pedig mennyire dívik napjainkban a közhely, miszerint „van, amire nincsenek szavak”. Hát, Z. Németh példáját követve tessék csinálni! Miért ne lehetne Siófokon balatonálni, a padon ülni vitorlázasan, kapaszkodni a rovarzó levegőbe, az egészet naplementve magunkban?
A kötet másik fő jellemzője kétségkívül az álomszerűség és a valóságon túliság. A realitás keretein túllépő képzelet (hiszen mégsem feltételezhetjük, hogy a szerző minden verset álmában írt, bár néhány alapját elképzelhető, hogy igen), a versbe foglalt álom, lázálom és lidércnyomás mind megjelenik a kötetben. Z. Németh nem leírja a jelenséget, hanem megmutatja. Az egyik költeményből például kiderül, hogy az istennek is volt megbízója a teremtés kapcsán, de rá már ő sem emlékszik, csak arra, hogy istennek szólított / és ez nekem mennyire imponált. Általában véve is jellemző, hogy nem elsősorban a jelenségek és fogalmak leírása zajlik, hanem elsőkézből származó bemutatása, az álom, a rémálom és a valóságon túli kalandozások eleven szövetének felfejtése, egy-egy eredeti foszlány felmutatása. Ha kilépsz a szobádból, a hátad mögött / minden megtörténhet – írja Z. Németh, és valóban meg is történik, ennek reprezentatív bizonyítékát az Éjszaka a szaunában c. kötet is tartalmazza.
Záró gondolatként azt szeretném kiemelni, hogyan sarkallhatnak a megszokott kereteket szétfeszítő, friss és találékony gondolkodásra, elmélkedésre a szerző színes, izgalmas, játékos és leleményes versei, hogyan gondolkodjunk korunk és jelenünk dobozba zárt agyán kívül kreatívan, a megszokotton túl. Z. Németh István a betűk, a szavak, a mondatok és a versek dimenzióin belül mutatja meg, hogyan működik a határokat nem ismerő kreativitás. Mert ha határokról esik szó, óhatatlanul hatalmas, emberi léptékkel beláthatatlan nagyságú területek határaira gondolunk. Olykor elfeledve, hogy valóságunk részét képezik olyan parányi, a térben fordított módon – emberi léptékkel ugyancsak –felmérhetetlenül tágas helyek, mint a világok, amelyek gömbösödnek, majd szűnnek meg az ásványvízben vagy mint a királyság egy fogpiszkáló hegyén. Z. Németh István 2023-ban megjelent kötetének versei számomra valami egészen hasonlót jelentenek.
(Z. Németh István: Éjszaka a szaunában, Vámbéry Polgári Társulás, 2023)
Morva Mátyás
Írásunk az Opus irodalmi folyóirat 2024/4. számában megjelent recenzió változatlan újraközlése.
