Közéleti mentálhigiénia címen tett közzé egy (szóközökkel együtt számolva) 90%-ban fölösleges eszmefuttatást Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke a közösségi oldalán az úgynevezett Körkép-jelenségről. A fennmaradó 10%-nyi mondóka viszont nemcsak hogy az esszencia, de egész egyszerűen a megmaradásunk záloga. És valami olyan üzenet, aminek eddig nem volt divatja a Felvidéken a párthivatalosságok részéről.
Már csak azért is figyelemre méltó, mert ezt a bizonyos kulcsgondolatot a pártnak éppen azon elnöke fogalmazza meg, aki talán a legtöbb mocskolódást, lejáratást kapta az említett „jelenségtől”. Akinek kockázati besorolását már pártelnökké választása előtt „megrettegte” minden oknyomozók királya. Azóta pedig annyi szenny folyt át Gubíkról a királyi blogon, ami egy világváros csatornahálózatát is kikezdte volna.
A szöveg kilenc tizede tehát arról szól, hogy mihez is kezdjünk ezzel a Körkép-jelenséggel.
Ennyiben fölösleges, mert az elengedésen kívül nem igazán lehet vele mit kezdeni. Erről kicsit később.
A lehetőségek között akad ugyan figyelemre méltó észrevétel, az például, hogy
a „jelenség” működése valóban egyszerű, mint a facsipesz: a szlovák részérdek(ek) szolgálata a magyar összérdekekkel szemben.
Éppen aktuális főhősök bármilyen színezetben (a liberálistól kezdve a középen át egészen akármeddig) versus az antihős, aki lehet bárki, csak rajta keresztül lehessen egyet ütni a magyar egységen és még tovább mérgezni a közhangulatot. A legtökéletesebb célpont persze Gubík, akiből nem lehet hülyét csinálni azzal a régi, olcsó módszerrel, hogy „nem tud elég jól szlovákul”, stb.
Ez így rendben is volna, de ennek a közéleti mentálhigiéniához annyiban van csupán köze, hogy a beteg még betegebb lesz tőle.
A „jelenség” kezelésének egyetlen módja van: el kell engedni. Mint tömött buszon a diszkrét szélhajlást.
Ha ugyanis a jelenség megbízója akár csak a leghalványabb mértékben is megorrontja, hogy a célközönség nem vevő többé erre a kútmérgezésre, hanem megpróbál újra bízni önmagában és a sajátjaiban, úgy fog felszívódni, mint Harry Potter mumusa a szekrényben.
A lényeg – az a bizonyos 10% – itt van, teljes egészében és kódolatlanul, nyitva mindenki számára:
„a korszakváltásban mindenkinek helye van, aki – akár egyéni érdekei mellett is, de – a közösség javáért lép fel, viszont nincs senkinek helye, aki szólista, tudatosan bomlaszt vagy idegen érdeket szolgál”.
Aki ebben – bármely részében – magára ismer, tudja, hol jelentkezhet feladatért, mert teendő van bőségesen.
Apró betűs rész: „még nem tartunk ott, hogy kimondjuk: – Egy a tábor, egy a zászló! –, de ha megteremtjük ezt a hangulatot és hozzáállást, akkor nem lesz több olyan kérdés, ami miatt ez az írás megszületett.”
Ez az „egy a tábor…” olyan mérce, amihez együtt kell felnőni: pártelnöknek, pártmókusnak éppúgy, mint minden jóravaló embernek az egész közösségből. De még a „jelenségeknek” is.
Szűcs Dániel/Felvidék.ma
