Malina Hedvig esete a kezdetektől nagy „ügy” volt, „jó hír”, mert hogy jól lehetett kenni. Ép ésszel fölfoghatatlan, hogy ilyen egyáltalán megtörténhetett, s hogy ebből mindenki tőkét igyekezett kovácsolni. Pedig, ami történt az egyáltalán nem volt jó hír, sokkal inkább szégyen. Szlovákiában, úgy tűnik, bármi lehet az ember, csak magyar ne legyen. S ezt – sajnos! – még bizonyítani sem nagyon kell: aligha van Szlovákiában magyar, aki ne tapasztalta volna meg ezt a saját bőrén.
Most pedig azon csámcsog mindenki, hogy Hedvig fölvette a magyar állampolgárságot. Micsoda szenzáció! Holott inkább az a furcsa, hogy csak most tette meg, s nem korábban ment el ebből az országból, amely saját állampolgárait addig zaklatja és üldözi, amíg kedvüket vesztve el nem mennek. Ráadásul ez nem kizárólag a magyarokat érinti (bár kétségkívül bevált beneši hagyomány ez, s nyilvánvalóan az lenne a hatalom szemszögéből ideális, ha mind elkotródnánk a szülőföldünkről), hanem mindenkit, aki nem hajlandó a hatalomtól elvárt csodálattal adózni ennek a fiatal, s minden jel szerint még nagyon éretlen hazának. Vagy mondjuk inkább így: országnak. Mert lehet-e hazának nevezni egy olyan országot, amely saját polgárait üldözi, ahelyett, hogy védené, óvná, kiszolgálná? Miféle ízléstelen arrogancia az, ha a belügyminiszter úgy kommentálja Malina Hedvig magyar állampolgárságát, hogy őt ez nem érinti? Amikor a bírósági döntést – amely egyébként mindmáig nem született meg – megelőzve, sőt azt befolyásolni igyekezve kijelentette, hogy Hedvig önmagát verte meg, hogy hazudik stb. Akkor mi köze volt hozzá? Ez olyan színvonal, amely alá aligha lehet süllyedni, akkor sem, ha jogi véleménybe burkolják. Ez már csak embertelen, színtiszta erkölcsi fertő, amely teljesen ellehetetleníti az ilyen „vélemény” megfogalmazóját. Persze csak erkölcsileg, aminek itt, Szlovákiában semmi következménye nincs. Amikor Amerikában egy idétlen komikus faragatlan vicceket mesél Szlovákiáról, az bezzeg fölborzolja a kedélyeket, a külügyminisztert, s az illetékes nagykövetet olyannyira, hogy még hivatalosan is föllépnek ez ellen. De hogy ez az állam a saját polgárait üldözi ki az országból, az rendben van, s a miniszter, aki objektivitást színlelve tisztségével visszaélve eleve elítél valakit, még glóriát is kap a feje fölé.
A ráadás pedig csak ezután következik: egy jogász kifejti, hogy Malina Hedvig nem bújhat el így az állam üldözése elől, mi több, Magyarország köteles lesz kiadni, ha Szlovákiának ez úgy tetszik, s továbbra is zaklatni kívánja kiszemelt áldozatát.
Szlovákia belelovalta magát – és nem először! – egy olyan helyzetbe, amelyből képtelen becsülettel kihátrálni. De úgy látszik, nem is akar. Egy éretlen államnak sajnos nem erőssége a nagystílűség. Pedig ez volna helyénvaló: nem feszítve tovább az amúgy is túlfeszített soviniszta húrt, szépen csöndesen megfeledkezni az egészről, s békén hagyni végre Malina-Žák Hedviget.
Aich Péter, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43263,42478,41651″}
