Nemrégiben ért a hír, 91 éves korában Iglón meghalt Joci néni. Kostúr Józsefné Werner Jolán Rozsnyón született. Ottó bátyja, egykor a Csemadok Központi Bizottságának tagja volt. Másik bátyja, Dönci, Salgótarjánban élt és nem vágyakozott Csehszlovákiába jönni.
Joci néni a híres kassai Hunfalvy Gimnáziumban érettségizett, majd Iglóra került, férjhez ment és született egy fia. A rossz nyelvek szerint ő fogott magának férjet, nem Jožko bácsi udvarolt neki. Ám ő is már rég elköltözött, így ez ügyben szóra bírni aligha lehetne. Nincs is értelme.
Én már idősebb korábban ismertem meg mindkettőjüket. Joci néni mindig tele volt vidám és színes történetekkel. Szóbősége és mesélőkedve legendás volt. Mesélik, egyszer reggel kettőkor azt vette észre, hogy egyedül mesél a négy falnak, mert a rokonság többi tagja tapintatosan és csöndesen elvonult lefeküdni. Nekem is egyszer egy bizarrul, valamilyen lila ruhakölteménybe öltözött lengyel hölgy bevonulásáról mesélt kifogyhatatlan leleménnyel és kellő iróniával. Történeteinek mindig volt poénja, így szívesen hallgattam. Kár, hogy nem jegyeztem le őket.
Munkahelyén is jól bevágódott. Magyarországra turistacsoportokat vezetett és a magyarországiakkal ismertette a Szepesség gyöngyszemeit.
A 80-as években gyakori vendég voltam náluk, mert sokszor kellett Iglóra utaznom. Letaglózott, hogy a régi városból voltaképpen csak az ovális főtér maradt meg. A többit az érzéketlen „városrendezés” büntetendő módon elpusztította. Az értékek eltűntek. A régi iskola udvarán egy hatalmas mellszobor állt, Trangous felirattal. Trangous Lajos bánya- és kohóvállalkozó emlékére állíthatták valaha. Megvan-e még?
A többi történeti épületét lényegében letarolták. Szeretem ezt a teret, mert őriz még valamit abból a múltból, mely a magyar történelemről mesél. A főtéren áll Szlovákia legmagasabb tornyú temploma. Ezt Steindl Imrének köszönheti. 1849-ben ugyanis megsérült. Ma 84 méter magas, két óra található rajta, ami egykor állandó gúnyolódásra adott okot. Az élcelődés szerint, azért kell két óra a szepesieknek, mert vakok és a felsőt nem látják. Ezért mondták nekik: Šlepi Spišak! (Vak szepesi!) Egykor bizony bicskát rántottak e megjegyzés hallatán. Ezen az utcán található a „Tátrai Pacsirta” Móry János (1892-1978) emléktáblája (Tél u. 55), aki anyám fiatalkori sípartnere volt Besztercebányán. Cikker Jancsival, a későbbi Ján Cikker zeneszerzővel együtt jártak síelni. 1945 után Móryt Iglóra azért száműzték zeneiskola-igazgatójának, mert magyarnak vallotta magát. Három leánya ezt nem hangsúlyozza!
Joci nénitől tudom, a múlt század 60-as éveiben még 5.000 magyar élt Iglón. Református istentiszteletet is tartottak hébe-hóba. Azon kívül senki sem foglalkozott velük. A Csemadoknak sohasem volt szórvány-programja. A rendszerváltás óta sincs! Sajnos.
1946-tól élt e városban, melynek régi magyar diákéletéről bizony már nem sokat tudhatott. Az iglói diákok c. film 1934-ben készült. Farkas Imre írta meg az operettet is (1909), aki szintén ebben a városban tanult. Regényformában is feldolgozta a történetet. Ki tartja számon?
Ha most néhány embert megkérdeznék, hogy a magyar történelem személyiségei közül kiket tudnak említeni, akik ebben a városban születtek, valószínűleg zavart csönd honolna. Egyeseknek talán némi keresgélés után Kéri Kálmán (1901-1994) vezérezredes jutna eszébe, aki itt látta meg a napvilágot egy vasutas családjában. Tanúja volt a szlovák parlamentben, amikor Esterházy Jánost kéviselőtársai fizikailag is megtámadták, mert nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló törvényt. Katonai attaséként működött akkor Pozsonyban. A rendszerváltás után parlamenti képviselő lett. Egy vidám délutánt töltöttem budai lakásán, amikor pozsonyi diplomáciai emlékeiről adott nekem interjút.
Bókai János (1822-1884) Johann Bockként látta meg a napvilágot Iglón. Magyar nevét 1849-ben, Buda visszafoglalásának napján vette föl. A sárospataki református kollégiumban egy évig jogot hallgatott, majd Pestre ment, az utolsó évet Bécsben végezte el, s orvosi diplomát szerzett. A pesti Szegénygyermek-kórházban kezdte meg pályafutását, melyet 1852-től igazgatóként vezetett. Ő lett Magyarországon a gyermek-gyógyászat első egyetemi tanára (1872). Hosszú ideig a Nemzeti Színház orvosa volt. Két fia (János és Árpád) nyomdokaiba lépett.
Ember Oszkár (1892-1953) iglói születésű festőművész. budapesti tanulmányai után Berlinben, Svájcban, Prágában dolgozott. Csehország német megszállása után az USA-ba távozott.
Csontváry Kosztka Tivadar a helyi patikában dolgozott (1879-80). Itt érte a „földöntúli sugallat”, mely nyomán lett festőzsenivé. Mellszobrát 1994 márciusában leplezték le a Tél-utcai Szepesi Művészek Képtárában. Ekkor a szlovák nacionalista sajtó magyarellenes, hisztéria-tűzijátékot indított a világhírű mester ellen.
Hajts Béla (1872-1926) is ebben a városban született és halt meg. A Magyarországi Kárpát Egyesület iglói csoportjának vezetőjeként a Hernád-áttörést tárta föl. A turizmus önzetlen támogatója volt. Ő nevezte el a területet Felvidéki Paradicsomnak, melyet később Slovenský rajnak (Slovák Paradicsom) kereszteltek át s mindmáig ennek tükörfordítását alkalmazzák, nem az eredeti nevet.
Kolbenheyer Gyula (1851-1918) építész és festőművész is itt látta meg a napvilágot. A budapesti felső építészipari iskola tanára, majd igazgatója (1898) lett. Több pozsonyi és budapesti középület tervezője. A berlini Königsplatz rendezése nemzetközi pályázatának győztese volt.
Lumnitzer János György (1783-1864), festő és grafikus, pedagógus és lelkész lett. Iglóról útja a késmárki evangélikus líceumba vezetett, ahol rajztanárként működött. 1815 után Morvaországban működött. Késmárkon számos család portréját festette meg. II. Rákóczi Ferencről rézmetszetet készített.
Zathureczky Edéről (1903-1959) se feledkezzünk meg. Hegedű-virtuóz és zenepedagógus volt. Zenei tanulmányait Hubay Jenőnél végezte, majd a prágai mesteriskolán tanult. Korának legjelentősebb hegedűsei közé tartozott. Pozsonyban és Kassán is koncertezett számos alkalommal.
Rumy Károly György (1780-1847) régi magyar nemesi, de egyben szepesi német család sarja, aki Debrecenben, 19 esztendős korában tanul meg magyarul. Katolizálása után, 1828-ban Rudnay prímás Esztergomba hívja jogi tanárnak. Itt érte a halál. Mintegy 60 ezer levelet írt, 1470 cikket közölt. Szlovák, horvát, szerb, olasz, német, magyar lapoknak dolgozott. Még Széchenyi Istvánnal is váltott levelet, magyar népköltészetet „szállított” Angliába, neki magának is volt magyar népdalgyűjteménye, amelyet az Akadémia Könyvtárának Kézirattára őriz. „Magyarországi német polgár volt, aki úgy akart hazafi lenni, hogy német nyelvűségét, német irodalmi kultúráját megkülönböztető vonásként akarta megtartani.” – emlékezik meg róla Fried István irodalomtörténész.
Joci nénit néhanapján meglátogattam. Legutóbb akkor kerestem föl Szobolits Béla rendezővel, amikor a Hernádról készítettünk filmet. Szerettem volna, ha mesélt volna a világháború utáni fürdőzésekről. De ő azzal hárította el a fölkérést, hogy csak rövid ideje él Iglón, ő nem illetékes. Azután már csak hébe-hóba beszéltünk telefonon. Később ezek a beszélgetéseket is elmaradtak. Most meg eltávozott az élők sorából. Talán ő volt az utolsó iglói magyar. Szomorú dicsőség!
Balassa Zoltán, Felvidék.ma