„Amikor a nagy uralkodók még itt jártak, nem éltem; de a róluk szóló hagyományt ismerem – írta Kung mester két és fél ezer évvel ezelőtt. – Akkor a világ még mindenkié volt. Vezetőnek azt választották, aki arra a legalkalmasabb volt; az igazat mondták és az egyetértést ápolták… Hazugságot, csalást nem ismertek; tolvaj, rabló nem volt. A házakon nem volt kapu, de senki nem surrant be. Ma a világ már nem közös. Megjelent a csalás és a hazugság, és megjelent a fegyver. Az államok fölött úrrá lett a zavar.”
Amikor mindezek bekövetkeztek, az emberi történelem belépett az apokalipszis korszakába, s ekkor az evangéliumi jövendölések arról tudósítottak, hogy az utolsó időkben hallanunk kell majd háborúkról: nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé; és sokan elárulják egymást, és gyűlölik egymást és sok hamis próféta támad, s minthogy a gonoszság megsokasodik, sokakban meghidegül a szeretet. Mindeme jelek nyomorúságos beteljesedései ma valamennyiünket sújtanak: nemzet támad nemzet ellen a közép-európai kis országok marakodásától kezdve Ukrajnán, Oroszországon, Szírián, Irakon át az immár szétesett, volt Jugoszláviáig, Spanyolországig, Kenyáig és Izraelig.
Mivel ez utóbbi állam ijesztő helyzete szinte az összes többire érvényes, ezt taglalnánk most tanulságul, bemutatva a Szentföldnek: Egyiptom, Libanon, Szíria, Jordánia részeinek s mindenekelőtt Palesztinának (Izraelnek) a történetét, azt a mintegy két és fél ezer évet, amelynek a vége az, ami: vagyis maga a pokol, az apokalipszis, a tudathasadás, a tragédiák sorozata.
Minden Ábrahámmal (Ábrámmal) kezdődött, aki elindulván Úr (Mezopotámia) városából, végül Hebronban (Palesztina) telepedett le, s ott nemzette Izsákot és Izmaelt. Izsák leszármazottai lettek a ZSIDÓK, Izmael leszármazottai az ARABOK. Aztán Izsák nemzé Jákobot, akinek 12 fia alkotá a 12 törzset, a későbbi Izraelt. Miután pedig Mózes visszahozza az egyiptomi szolgaságból a zsidó népet, elfoglalják Palesztinát, Józsué, Gedeon, Jefte, Sámson, később Saul, Jonathán, Dávid vezetésével. Dávid fia, Salamon felépíti az első Templomot, melyet majd a kaldeusok – miután elhurcolják a zsidókat Babilóniába – lerombolnak, amint majd a második Templomot is lerombolják – ezúttal a rómaiak, Krisztus után 70-ben, mintegy megszüntetve Izraelt. Ezáltal beteljesül rajtuk Mózes próféciája: Mivel nem hallgattatok reám, mondja az Úr, és sötétségbe merülve az Én ügyemet elcseréltétek a földi pompával, elszélesztelek titeket a pogány népek közé, és kivont fegyverrel űzetlek titeket, hogy elhulljatok a ti ellenségeitek előtt és uralkodjanak rajtatok a ti gyűlölőitek. És iszonyattá, példabeszéddé és gúnnyá leszel minden népnél, amelyek közé elűz téged az Úr.
A lerombolt második Templom helyére Mohamed hívei, az arabok felépítik a Sziklamecsetet: e szent dombon kellett feláldoznia Ábrahámnak Izsákot – az arabok szerint Izmaelt(!!!) –, s e szent dombról szállt a mennybe Mohamed, Allah prófétája. (Itt fontos megemlíteni, hogy Mohamed voltaképpen „arabosította” a Bibliát, melyet a zsidókkal való együttélés során kitűnően ismert. Mindez Mekkában történt, ahonnan „új vallása” miatt Mohamednek Medinába kellett menekülnie, ahol aztán híveinek elrendelte, hogy imájuk során Jeruzsálem felé forduljanak; de miután Izsák és Izmael miatt összetűzésbe került a medinai zsidókkal, új „rendeletet” adott ki: ezután a híveknek ima közben Mekka felé kellett-kell fordulniuk – mindmáig.) A második Templom helyén épült Sziklamecset ma is áll Jeruzsálemben, következésképp a megalapítandó Palesztina fővárosa csakis Jeruzsálem lehet, mely ma Izrael fővárosa – ezért kell kiirtani az összes zsidót a földről, s mindazokat, akik őket támogatják (lásd. pl. a New York-i világkereskedelmi központ elleni apokaliptikus támadást).
Még annyit, hogy az Ábrahám és Izmael által Mekkában felállított Kába-követ (meteoritot) az arabok szerint a végső időkben Jeruzsálembe szállítják, s az arabok – Mohamedet követve – innen szállnak a mennybe!!! Ugyanakkor a zsidóknak hitük szerint a lerombolandó arab Sziklamecset helyére fel kell építeniük immár a végső, harmadik Templomot, s majd akkor jön el a Messiásként fellépő Antikrisztus, aki kezdetben elhiteti a zsidókat, de miután az Antikrisztus megszentségteleníti a harmadik Templomot, eljön az armageddoni csata, a végső véres ütközet. S ezután következik Jézus Krisztus ezeréves királysága.
Kié hát a Szentföld?
A zsidóké-e, akik, miután az egyiptomiak, káldok, perzsák, hellének, rómaiak, germánok s a világ más nemzetei üldözték őket, 1945 után visszaözönölve Palesztinába, 1948-ban kikiáltották Izrael államot?
Vagy az araboké (filiszteusoké-palesztinoké), akik őslakóknak vallják magukat?
A zsidóké-e, akiknek maga az Ószövetség mindenható Istene, Ábrahám, Jákob és Izsák Istene ígérte meg örök lakóhelyül Kánaánt, melynek földjén kívülük nabateusok, rómaiak, görögök, föníciaiak, perzsák, szkíták, egyiptomiak, káldok, örmények, kánaániak, filiszteusok egyaránt laktak?
Kié hát a Szentföld? És a többi „szent föld”, melyekért a világ népei öldöklik egymást?
A Biblia Istenének a válasza az, hogy „enyém a határtalan föld és az ember, és az én szabadságom az emberé; nincs hát kijelölt föld, elhatárolt vizek, nincs rész, csak egész”.
De hát az ember e Földön már rég nem a Szentírás Istene szerint cselekszik; s míg ez így marad, amíg az ilyen vagy olyan fegyverkező fundamentalizmusok eszelősei meg azok a multimilliomos, kapzsi fegyvergyárosok, akik az „ismeretlen katona combcsontjáról rágják le a húst és roston sütik meg a máját vacsorára”, szóval amíg az ilyenek meghatározó szerepet játszanak a politikában: a történelemben, a kultúrában, a civilizációban, addig a földi pokolra, tudathasadásra, apokalipszisre sem talál az ember megoldást.
Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma
