Egy terület, ahol geológiai évmilliók ütköznek, találkoznak, határt képeznek, vagy éppenséggel geológiai hidat alkotnak.
A Csermosnya-patak, Vinkej és a Szádelői-völgy által közrezárt karsztplatót jeleníti meg. Nyugati irányban folyamatosan emelkedik és ez az a hely, ahol a karsztvidék szervesen kapcsolódik a Gömör-Szepesi érchegységgel.
A környéken ki ne hallott volna a Hollókő-szálszikláiról, az alattuk megbúvó jégbarlangról, a Hólyukról vagy a Marci–lyukról. Ezek a földtani képződmények a Sejb-völgy legfelsőbb szakaszát szegélyezik, lenyűgöző megjelenést biztosítva a fennsík nyugati peremének. A Hólyuk, amely egy száz méter hosszan elnyúló, néhány méter széles sziklaszurdok az egyes sziklatömbök elválásával jött létre, mennyezete beomlott, így a csapadék (eső, hó) szabadon lejut az aljára. A téli kiadós havazásokkor (sajnos az ilyen utóbbi években kevés van) akár néhány méter vastag hóréteg is borítja az aljzatát. Itt a júliusi kánikulákban is lehet hógolyózni. A Hollókő sziklái észak felé mutatják fehér orcáikat, tehát tekintetük csak ritkán találkozik a nap sugaraival. Ennek ellenére a hűvös, árnyas sziklaperemek, repedések, párkányok megannyi növény és állatfajnak az otthona, amelyek a magas Kárpátokból húzódtak le ide évezredekkel ezelőtt.
A Marci–lyuk a karsztvidék talán legmagasabban fekvő cseppkőbarlangja. Néhány tíz méter hosszú járatai megfelelő búvóhelyet kínálnak az itt telelő állatoknak. A barlang alól bővizű forrás fakad, amely évszázadokon át fontos itatóhely volt a legelő jószágnak. A forrás jéghideg vizét a kétszáz méterrel alacsonyabban, a Szádelői-völgy alján folyó Szár-pataknak adja át.
A Barkai-fennsík erdeit a bükkös-jegenyések uralják. A lucfenyő a karszton egyedül ebben a térségben őshonos, de az erőltetett monokultúra állományai gyakran nem érik el vágásérettségüket.
Az egykori üde, magashegyi irtásréteg a legeltetés, kaszálás felhagyásával rohamosan benő, főleg nyírrel és nyárral. A bokor és cserjevegetáció is (támadásba) lendül, ezért a karsztrétek botanikai és zoológiai tarkasága visszaszorulóban van.
Mindezek ellenére a felsorolt geológiai értékeken kívül növény- és állatvilága a mai napig több ritkaságot rejt, amelyek a karszton itt érik el legdélebbi elterjedésüket.
A fennsík növényvilágának fő botanikai és florisztikai formálója a közeli Gömör–Szepesi– érchegység és annak is déli gerincnyúlványa – a Pipítyke – Saskút – Csükerész térsége. Ezekről a területekről vándorolt le a jégkorszakok idején az a seregnyi hegyvidéki (alhavasi, havasi) elterjedésű növényfaj, amelyek elszigetelt, kis állományokban vészelték át az évezredeken át tartó klímaváltozások viszontagságait. Éppen ezek a fajok azok, amelyek elterjedésükkel segítik megérteni a Kárpát-medence flórafejlődését a jégkorszaktól kezdődően a mai napig. Ilyen nevezetes fajok a hófehér virágú hegyékessége, a csengettyű virágú nyakperecfű és harangrojt, a sziklai repedésekben tenyésző cifra kankalin, tátrai szegfű, buglyos kőtörőfű, a kúszószárú havasi iszalag, kárpáti harangvirág, tiszafa és még több más faj. Az üde réteken még gyakori a réti kardvirág, nagyon ritka viszont a fehér zászpa, nagyfészkű zörgőfű, bodzaszagú ujjaskosbor, gömbös kosbor.
A Barkai–fennsík vadállománya messze földön híres volt. Komoly génállományú gímszarvasaira, hiúzaira már évszázadokkal ezelőtt is vadásztak. Az európai hírű hiúzállománya a 70-es, 80-as évekre majdnem felszámolódott, nem csak a kilövések miatt, hanem a rendszeres csapdázás, befogás következtében. Minden példánya keresett áruja volt az akkori állatkerteknek. Ezért helyi állománya az emberi kapzsiságnak, pökhendi vadászmániának és üzletelésnek majdnem áldozatául esett.
Faunisztikailag ma sincs feltérképezve, felmérve a karsztvidék eme határzónája. Főleg a gerinctelen állatvilág rejteget sok feltárni valót. A ritka fajok közül meg kell említeni a nagy nyárfalepkét, a színjátszólepkék két faját, a havasi cincért, az orrszarvú bogarat, a fogasfarkú szöcskét, a feketetérdű sáskát. A madárvilág az életterek nagy változatossága révén változatos fajgazdagságot mutat, annak ellenére, hogy néhány érzékeny faj már eltűnt innen. Az énekesek néhány faja, amelyek a karszt déli területein csupán téli vendégek, itt már költenek. Így a királyka, süvöltő, fenyőszajkó, keresztcsőrű.
E napokban, amikor a kánikulák idejét éljük, felfrissülést lelhetünk páradús bükköseiben, sziklái árnyékában.
Gordon László, Felvidék.ma
