Hihetetlenül polarizálódott Európa a migránsok miatt. És egyre cifrább hírek keringenek erről. Eleinte a politika és a sajtó kizárólag pozitív színekben igyekezett mindezt beállítani, holott nyilvánvaló volt, hogy nem így van, a közvélemény is más képet mutatott, s mutat egyre elutasítóbb hozzáállást. Ma már a sajtó és a politika is kezdi színesebben látni a helyzetet – igazából azonban nem változott a megítélés.
Hadd említsek két példát. Az egyik Franciaországból van: Sarkozy egyik párttársát kivonták a forgalomból, mert azt találta mondani, hogy Franciaország a fehér faj országa, azt pedig rasszista megjegyzésnek értelmezték, ami, úgymond, elfogadhatatlan. A másik példa Svédországból van, ahonnan kiutasították az értelmi sérült elárvult kislányt, aki ott egyetlen ismerősénél, rokonánál élt, akihez érzelmileg is kötődött – azért utasították ki, mert ellátása túl nagy terhet róna a svéd államra. Ugyanakkor a svéd állam ezrével fogadja be a számára teljesen ismeretlen migránsokat, akik aránytalanul többe kerülnek.
Fölmerül akaratlanul is a kérdés: Európa ez még? Miféle értékrend szerint cselekszünk? Itt csak a divat által elfogadott menő jelszavak és pszeudojog érvényesülhet, a szakvélemény, az igazság, becsület, emberség nem? Ha valaki tényként leszögezi, hogy Franciaország a fehérek országa, mivel lényegében a fehér (és keresztény!) emberek építették föl, alakították, formálták – az ma elfogadhatatlan rasszistának minősül. Karel Čapeket vajon miért nem tartják rasszistának, amiért a Fehér kórról írt? Mert az is a fehér faj betegségéről szól! Aki viszont egy értelmileg fogyatékos ártatlan embert kiutasít, s nem hajlandó az ezzel összefüggő emberi tényezőket figyelembe venni, az rendben van, mert jogszerűen cselekszik, hiszen „elfogadható” objektív tényezőre utal: pénzre. Miféle süket felfuvalkodottság ez?Micsoda fehér gőg? Arról is olvastam már, milyen jótétemény volt, hogy Kína annektálta Tibetet, ahol rabszolgatartó viszonyokat szüntettek meg a pekingi elvtársak, s behozták a jólétet. Nos, ez is jellegzetes fehér-európai szemlélet: csak az haladás és csak az jó, ami saját szemléletünknek és pillanatnyi fölfogásunknak megfelel. A fogyatékos lány óhajára nem voltak kíváncsiak, tudtommal a tibetieket sem kérdezték, nekik mi felelne meg – de ez a mai úgynevezett demokráciába már nem fér be (ismerős ez mifelénk a Monarchia széthullásától Csehszlovákia széteséséig). Miféle ócska szójátékok ezek a fogalmakkal való handabandázások? Mert rasszizmus az, ha két fajt összehasonlítva az egyiket alsóbbrendűnek állítják be. Márpedig ha itt rasszizmussal állunk szembe, akkor a fehér ember az, amelyik alsóbbrendűnek bizonyul. Amit mi fehérek cselekszünk (nem csupán a fogyatékos fehér lány kontra afrikai/ázsiai migránsok esetében), egyáltalán nem olyan, amire büszkék lehetnénk. Ahová a fehér ember betette lábát, mindenütt felsőbbrendűségét igyekezett érvényesíteni. Ugye tudjuk, mit tettünk az indiánokkal? És mit az Amerikába hurcolt négerekkel? Ha pedig valaki azt gondolja, most már másként viselkedünk, mert olyan toleránsak vagyunk a migránsokkal szemben, nagyot téved. A migránsokkal való elnéző bánásmód nem Európa modern jóságából és utólagos rossz lelkiismeretéből fakad (a németeknek vannak gátlásaik a fasiszta múltjuk miatt, de abból már kinőhettek volna), ellenkezőleg: ma azzal vagyunk elfoglalva, hogy a saját fehér (európai típusú) demokráciánkat exportáljuk mindenhova, mert azt kiáltottuk ki az egyetlen elfogadható és üdvözítő elvnek és társadalmi berendezésnek. Kit zavar, hogy az eredeti ógörög demokráciához ez már távolról sem hasonlít? Arra pedig már végképp nem vagyunk tekintettel, hogy ez a fajta fennhéjázó fehér szempont legföljebb nekünk jó, a célországoknak Afrikában, Ázsiában más jellegű történelmük, hagyományaik, kultúrájuk stb. következtében azonban egyáltalán nem jó, és csak fölfordulást okoz, ha erőszakkal odaplántáljuk. Láthattuk: a multikulturalizmus zászlaja alatti próbálkozások az integráció érdekében is teljes csődöt mondtak, inkább az ellenkezőjét sikerült elérni.
Európának egy Kadhafi (érthetően) elfogadhatatlan volt – de a líbiaiaknak nyilván megfelelt. És folytathatnánk a sort. Milyen joggal szólunk bele más (nem európai) országok belügyeibe? Milyen joggal akarjuk rájuk erőszakolni a mi félresikerült demokráciánkat? A kőolaj jogán? Másrészt: az európai jóléti államok nem a szilvafán teremtek, azért meg kellett dolgozni, kitartással, szorgos munkával kellett előteremteni. Ha irigykedsz, tégy róla, hogy neked is olyan legyen,bár jobb, ha saját mértéked szerint lépsz. Szociális rendszerünket is gazdasági fejlettségünkhöz mérten alakítottuk ki – saját magunk számára, s nem azért, hogy mások szüreteljék le: nem tartom embertelennek, ha mástól, aki nem dolgozott meg érte, megtagadjuk. Segíteni igen, ez keresztényi kötelességünk (amennyiben még kereszténynek tartjuk magunkat), de nem minden föltétel nélkül, és előbb jól nézzük meg, kinek segítünk, s csak addig, ameddig a takaró ér. Csakhogy az ilyen szempont ebben a degenerált Európában már rasszizmusnak minősül. Amilyen jónak láttuk az Európai Uniót keletkezésekor, olyan rossz lett, hitvány halásztársaság, ahol mindenki csak a saját zsebére gondol, s képtelen megegyezni, mivel e békaperspektívából neoliberális szemmel csak pillanatnyi érdekeit és piszlicsáré gondjait látja, az egészet, a komplex gondokat képtelen fölfogni. Ismerős a tücsök és a hangya meséje? A rasszista hangya, ugyebár? Ám hiába lenne jószívű a hangya, az ő készletei is kifogynak egyszer – s akkor majd a hangya a tücsökkel együtt fog éhen halni. Az jobb lesz?
Aich Péter, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”56548,56538,56533,56494,56414,56221,56212,56073,55968,55498″}
