A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke – ez a nap egyben a gyermekek által annyira várt Mikulás-ünnep is.
Szent Miklós (Nikolaosz) 270 körül született a kis-ázsiai Patarában. Szüleit korán elvesztette, vagyonukat megkeresztelkedése után szétosztotta. A hívők égi jelre választották meg Müra (a mai törökországi Demre) püspökévé, a keresztényüldözés idején börtönbe vetették, kiszabadulva részt vett a 325-ben tartott niceai zsinaton. A jótékonykodásáról ismert Miklós, akit már életében szentnek tartottak, 343. december 6-án halt meg. Amikor Mürát 1087-ben elfoglalták a szeldzsukok, tetemét az itáliai Bariba vitték, ahol bazilikát emeltek tiszteletére, ereklyéit a főoltáron helyezték el.
Csodatettei között tartják számon, hogy viharban megmentette egy vízbe esett tengerész életét. Amikor városát éhínség sújtotta, egy gonosz hentes három kisgyermeket ölt meg, hogy kimérje húsukat, Miklós azonban leleplezte, sőt a fiúkat is feltámasztotta. A leghíresebb legenda szerint élt Mürában egy szegény ember, aki hozomány híján nem tudta férjhez adni három leányát. A püspöknek fülébe jutott a dolog, de túl szerény volt ahhoz, hogy nyíltan segítsen. Éjszaka dobott be három erszényt az apának, így a lányok megmenekedtek attól, hogy örömlánynak adják el őket. Miklós az utazók, a zarándokok, a tengerészek és a révkalauzok, a gyermekek, a hajadonok és az aggszüzek, valamint a zálogházak tulajdonosainak védőszentje, oltalmazója továbbá a házasságnak és az anyaságnak, védőszentje Oroszországnak, Görögországnak, Szicíliának, Lotaringiának és Pugliának. Miklós többek között patrónusa még a gabonakereskedőknek, pékeknek, vászonszövőknek, borkereskedőknek, ügyvédeknek, patikusoknak olajárusoknak, halászoknak és vízimolnároknak, hídépítőknek, raboknak és zarándokoknak, eladólányoknak és diákoknak, továbbá céheknek és egyéb közösségeknek.
Ünnepe mintegy a karácsony bevezetése, hagyományai összemosódtak a karácsonyi ünnepkörrel. A nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő történetek nyomán alakult ki a Mikulás-kultusz (a magyar Mikulás a Miklós név cseh és szlovák alakja). Szinte minden nép kultúrájában feltűnik hosszú, prémes, vörös köpenyben járó, deres szakállú, nagy csizmájú alakja – amelyet egyes források szerint csak a múlt században nyert el. Tájainkona Miklós-napi alakoskodásoknak nagy hagyománya van, de az ajándékozás szokása csak a XIX. század második felétől terjedt el. Ma a Mikulás éjszaka, titokban teszi ajándékait az ablakba helyezett csizmákba, cipőkbe.
A Miklós-napi alakoskodás és a gyermekek megajándékozása hazánk nagy részében újabb keletű, a karácsonyfával együtt terjedt el. Csupán Nyugat-Magyarországon szólnak régebbi adatok Miklós-napi alakoskodásról, ahol a szokás osztrák eredetű. Egy 1785-ből származó csepregi tilalom említette ezt a szokást. „Minekutána ősi időktől fogva tapasztaltatott, hogy némelyek a lakosok közül a Szent Miklós püspök napja előtt való estvéli vagy éjszakai időben különféle öltözetekben és álarcokban járnak házról házra, s a gyenge gyermekeket is helyes elmével ellenkező, ijesztő, csúfos figurákkal rettegtetik, keményen meghagyatik, hogy senki a lakosok közül úgy gyermekeinek mint alattvalóinak ezentúl meg ne bátorkodjék engedni Szent Miklós előtti este az ily színes öltözetekben való járást.”
December 6-a, Miklós napja, már a középkorban gyermekünnep, hiszen Szent Miklós az ifjúság és a vándorló diákok patrónusa volt. A Miklós-napi szokás első hazai előfordulásáról Bod Pétertől értesülhetünk. Az 1757-ben megjelent „Szent Heortokrates” című munkájában így írt:
„Némely tartományokban a Szülők a gyermekeknek Sz. Miklós éjtszakáján ajándékotskákat tésznek el, s azt mondják, hogy Sz. Miklós hozta.”
Ez a nap azonban ősi gonoszjáró nap is volt, és a gonoszűzés szokása az előbbivel úgy keveredett, hogy az a gyermekek számára nem lett kedvező. Erről tanúskodik Csepreg 1785. évi statútuma is:
„Mindekutána ősi időktől fogva tapasztaltatott, hogy némely lakosok közül Szent Miklós püspök napja előtt való estvéli vagy éjszakai időben különbféle öltözetekben és álarcokban járnak házról-házra, s a gyenge gyermekeket… csúfos figurákkal rettegtetik, keményen meghagyatik, hogy senki [ezentúl ilyesmire] meg ne bátorodjék.”
Ebből az „alakoskodásból” századunkra csak a krampusz és a gonoszűző virgács maradt meg, napjainkra a krampusz is kikopott, és Szent Miklós utódjának, a Mikulás-nak az alakja is átváltozott Télapó-ra, akinek viszont már semmi kapcsolata nincs az ősi hagyományokkal.
Népszava, Jeles Napok, Felvidék Ma