A Kárpát-medence valamennyi magyarlakta országából érkezett pályázat a Palóc Társaság által a Magyar Kultúra Napja tiszteletére 20. alkalommal meghirdetett pályázatra.
A vasárnapi, január 24-i értékelést követően megkérdeztük a vetélkedőt szervező Palóc Társaság elnökét, Z. Urbán Aladárt, hogy mi volt az idei, huszadik alkalommal szervezett pályázat legfőbb újdonsága?
Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke szerint először fordult elő, hogy volt középiskolások is bekapcsolódtak a vetélkedőbe, bár jobban örült volna, ha ezt többen teszik, mivel az egykori versenyzők közül csak egy az erdélyi barcasági Barótról, illetve egy másik a délvidéki Magyarkanizsáról származó diák jelentkezett. Egyébként mindketten egyetemisták.
A szervezet elnöke elmondta azt is, hogy munkatársaival azon törik a fejüket, miként vonják be a jövőben a vetélkedőbe azokat, akik már felnőttnek számítanak, többnyire egyetemisták, hiszen a társaság tapasztalata szerint, amint a vetélkedők befejeződtek, vége szakad mindennek. Viszont határozott törekvésük, hogy azok a diákok, akik részt vettek a vetélkedőkben, továbbra is foglalkozzanak a témával, a szervezők pedig ne hagyják őket magukra.
Kolczonay Katalin egyetemi oktató, az értékelő bizottság elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy eddig legfeljebb 12, de az idei húszéves évforduló miatt összesen 20 témában biztosítottak vetélkedési lehetőséget az iskolásoknak. Ezek „tágas témák”, ami azt jelenti, hogy sok minden belefért: kezdetben főként helytörténet, de mind a magyarságról szólt. Például: mit jelent magyarnak lenni? De lehetett az anyanyelvről vagy a régi játékokról, mesterségekről is írni. Kolczonay Katalin szerint a gyerekek valósággal „lubickolhattak a témaválasztásban”, aminek köszönhetően többen is most egyszerre 2-3 témában írták meg dolgozatukat.
A díjazottak közül hármat szólítottunk meg, valamennyien olvastak is fel pályaművükből az ünnepségen. Elsőként a 14 éves Ferkó Rékát, aki kiemelt első díjasként a kárpátaljai Tiszaásványból érkezett.
Ferkó Réka elmondta a minap lett 15 éves. „A magyarság jövőjéről írtam, vagyis hogy mi következik számunkra ezután. Én azt hiszem, hogyha mindig lesznek ilyen tiszta lelkű magyarok, akkor van folytatás, még évek, sőt, évezredek múltán is megmarad a nemzetünk. A dolgozatomban leírtam, hogy Kárpátalján én ukránokkal vagyok körülvéve, és engem is ehhez a néphez sorolnak. Nem kérdezik meg, hogy magyar, ukrán vagy kárpátaljai vagyok-e. Csak egyszerűen rám mondják, hogy ukrán vagyok! És nálunk a kárpátaljai férfiak, akik magyarul beszélnek, ők most a háború és a konfrontáció miatt mennek elfelé a kontinens nyugati csücskére. Egyre többen vannak az ukránok és a magyarok pedig egyre kevesebben, mert beolvadnak az idegen nép közzé.”
Kovács Alex 12 esztendős, a Délvidékről érkezett, és Magyar Kultúra Napja-díjat kapott.
„Nagyon jó volt ezen a pályázaton részt venni. Sokat tanultam abból, hogy megírtam ezt a fogalmazást. Szeretném, hogy a magyarság megmaradjon nálunk Vajdaságban is, Kúlában is. Sok a szerb, amit én nagyon nem szeretek, hogy ennyi szerb van a Vajdaságban” – mondta. Hozzátette, a magyar falvakban nincsenek nagyon szerbek, de a városokban a többség mindig szerb, sajnos.
Németh Enikő ugyancsak Magyar Kultúra Napja-díjat kapott. 17 éves, középiskolás, a somorjai Madách Imre Gimnázium tanulója.
„A dolgozatírásról annyit, hogy az egészet a valóság ösztönözte – sajnos. Nálunk ugyanis egyre többen elhanyagolják a magyarságukat, ami azért szembe tűnő, mert anyukámnak óvónőként magyar csoportja van, ami most már néhány éve kétnyelvű, tehát szlovák és magyar óvoda. Valószínűleg a közeljövőben ennek következtében szlovák óvoda lesz belőle, amiről nem tehetünk, de ellene tenni viszont lenne erőnk – szerintem.
Arról írtam, hogy egy nagymama viszi be az unokáját az iskolába, miközben elmondja neki, hogy ő milyen szép éveket töltött ott és a magyar gyerekekkel hogyan játszottak. Nosztalgiázik kicsit, ám amikor belépnek az iskola területére, látja, hogy az iskola ablakait bedobálták, az épület lepusztult, és nem érti, hogy mi történt. Ekkor megjelenik egy öreg gondnok, aki elmagyarázza, hogy néhány éve bezárták a magyar iskolát, és a környéken egyáltalán nem működik magyar iskola. Ekkor a nagymama kétségbeesik, nem tudja, mit tegyen, hova fogja vajon íratni az unokáját, mert szlovák iskolába – biztosan nem. Ő magyar iskolába szeretné adni, de ekkor megszólal az öreg gondnok, hogy mennyire tiszteletre méltó dolog, hogy az unokáját magyar iskolába akarja adni, de évek óta ő az egyetlen. Ekkor én mint mesélő felébredek és rájövök, hogy ez csak egy rossz álom volt, de nem tudok tovább aludni.
Próbálom összegezni a gondolataimat és azon gondolkodom, hogy ez ténylegesen bekövetkezhet-e? És arra jutok, hogy igen. Ha ez ilyen rohamos ütemben folytatódik, akkor igen. De tudom a megoldást: büszkének kell lenni mindenkinek arra, hogy magyar!
Azt szeretném, ha ez a művem minél több embernek eljutna a fülébe, átgondolná a dolgokat, főleg nálunk! Szerencsére Somorján egyre erősödik a magyarság, aminek nagyon örülünk. Sok önkéntes szervezet működik. És ennek hálájául egyre több magyar gyereket iratnak hozzánk is, a magyar alapiskolákba mindenfelé, aminek nagyon örülünk!” – nyilatkozta Németh Enikő.
Gecse Géza, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”58962″}
