Lassan egyre szélesebb körben bizonyítást nyer, amit eddig is sejtettünk: hogy az uniós tagországok adófizetőinek zsebéből kivett, s Ukrajnának juttatott pénzek jelentős része bizony nem az orosz agresszió …
Németh Zsuzsa
-
-
Peter Pellegrini államfő a Dunaszerdahelyi járásban található bögellői halastavaknál – ahol szimbolikusan megnyitották az idei karácsonyi szezont – tett látogatása során a szlovákiai halgazdálkodási ágazat támogatására szólított fel. …
-
Közel 2700 tenyésztő mutatkozik be Nyitrán a 30. Európai Állatvásáron és az Európai Fiatal Gazdák Állatvásárán, az utóbbit 6. alkalommal tartják meg. A kiállítás pénteken kezdődött az Agrokomplex …
-
Minden alapvető jogi ismeretekkel felvértezett ember tudja, hogy a műkincsek, műemlékek rongálása bűncselekménynek számít és szigorú büntetést von maga után. Nem így van ez viszont a világ immár …
-
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető …
-
A hollywoodi színésznő, immár nem először, az UNICEF (ENSZ Gyermekalap) jószolgálati nagyköveteként humanitárius küldetéssel érkezett Ukrajnába. Kíséretével együtt a háború sújtotta Herszonba tartott, amikor járműveiket megállították egy ukrán …
-
XIV. Leó pápa áldását adta a Hungary Helps Programra – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóban. Azbej Tristan …
-
Megszületett a határozat Peter Kotlár, a COVID-19 világjárvány idején hozott intézkedések felülvizsgálatáért felelős kormánymegbízott ügyében, a COVID elleni mRNS-vakcinákkal kapcsolatban – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Vlastimil Krokvička, a …
-
2026. január 26-án kezdődik a tárgyalás Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolásának ügyében a bazini Speciális Büntetőbíróságon – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Peter Kubina, az áldozat családjának jogi képviselője. …
-
Kitekintő
Az orosz elnök utasítást adott a nukleáris kísérletek előkészítésére vonatkozó javaslatok kidolgozására
Utasítást adott a nukleáris fegyverek tesztelésének előkészítésére vonatkozó javaslatok kidolgozására az orosz elnök a külügy- és a védelmi minisztériumnak, valamint a biztonsági szolgálatoknak és a polgári hatóságoknak. Vlagyimir …

