A zsigárdi mesemondó fesztivállal megkezdődtek az Anyanyelvi napok rendezvényei Galántán és környékén. A több mint két hétig tartó rendezvénysorozat december 16-án, Kodály Zoltán galántai szobrának megkoszorúzásával ér véget.
Archívum – egyéb
-
-
Öveges József professzorra, a legendás kísérletező piarista fizikatanárra kívántak emlékezni.
-
Immár tizedik alkalommal került megrendezésre november 28-án a nagymegyeri kultúrház épületében az a jótékonysági est, melyet a daganatos betegségekben szenvedő gyerekek és családjaik megsegítésére szerveztek.
-
A szakmai szervezetek már sokadszor kongatják a vészharangot, most egy belső felmérés alapján. Az egészségügyi nővérek és szülésznők átlagéletkora (akárcsak a háziorvosoké) fokozatosan növekszik, a fiatalok érdeklődése pedig …
-
A Megyercsi Református Egyházközség a közelmúltban előadássorozatot indított Nőkről-nőknek címmel.
-
A Duna televízió Isten kezében című műsorában november 29-én sugározták a Magyar Örökség-díjjal kitüntetett Batta Györgyöt bemutató portréfilmet, melyben a felvidéki költő, újságíró, publicista írói pályájának kezdeteiről, a …
-
70 év elteltével először nyílik lehetőség arra, hogy az épület visszakapja eredeti szépségét és a „köz” szolgálatába álljon. A tervek szerint az épületet LUKUS – losonci kulturális központtá …
-
Kegyeletsértőnek is beillő felszólító cédulák jelentek meg a zselízi temetőben, azokon a sírokon, melyeknek az ú.n. bérleti díja tetemesebb ideje nincsen rendezve.
-
„Boldogság, egészség, lelkierő, megküzdés…” címmel tart előadást dr. Bagdy Emőke pszichológus, pszichoterapeuta november 27-én 19 órától.
-
Megjelent a Felvidék-Horná zem című nagysikerű dokumentumfilm DVD változata, melyet Kerekes Vica és Kertész Bagala Kálmán a film alkotóival együtt az Egy világ 2014 elnevezésű nemzetközi filmfesztiválon mutatott …