Kis falutörténet
Múltidéző
-
-
Az idei évben 10. alkalommal került megrendezésre a Kitörés Emléktúra, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet és emlékeztessen azokra a katonákra, akik a II. világháború idején, 1945 februárjában …
-
Emlékezés a százéves Honti Múzeumra.
-
Hančák Zita, a kassai Delta utazási iroda vezetője úgy ünnepelte cége alapításának huszonötödik évfordulóját, hogy magyarországi utazási irodákat hívott meg.
-
Múltidéző
Emléktáblák, emlékhelyek tájainkon IX. – A Hontmegyei Múzeum Társulat emléktáblája Ipolyságon
A honti muzeológia rövid története
-
Idén Széchényi Emlékévet tartunk, mivel a legnagyobb magyar születésének 225. évfordulójára emlékezünk.
-
Néhány adat a településrőlA történelmi Hont közepén, a mai Lévai járás keleti csücskében, a Korpona és a Litava összefolyásánál települt a vidék régi, gazdag történelmi múltú, hagyományőrző faluja, …
-
Az évek múlásával egyre többet tudunk meg a Csehszlovák Légió pozsonyi megszállásának (1919.01.01) körülményeiről, és az általuk a pozsonyi polgárok kárára elkövetett embertelenségekről.
-
-
A Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás szervezésében megvalósuló: A Korunk történelme (1867 – 1994) rendezvénysorozat keretében, február 11-én Prof. Dr. habil. Gergely András, egyetemi tanár „A kiegyezés …