Az 1200-as években épült Baglyaskő várának feltárásán dolgozik a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága Salgótarjánban, a leleteket kiállításon mutatják majd be – tájékoztatta az MTI-t az igazgatóság osztályvezetője. A …
Művelő
-
-
Boráros Imre Kossuth-díjas színművész Felvidéki magyar litánia című verses-zenés irodalmi előadóesttel köszöntötte a 7. születésnapját ünneplő felvidéki Mária Rádiót.
-
Szombaton a kimagaslóan teljesítő alap- és középiskolás tanulókat ünnepelték Komáromban a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által megrendezett Felvidéki Tehetségnap keretei között. „Az esemény központi szereplői a tehetséges tanulók …
-
A Csemadok pozsonyi székházában került sor arra az egyedülálló találkozásra, amelynek során M. Nagy László, vagy ahogyan sokan ismerik, Nagy Laci fotóriporter-fotóművész vallott életéről, munkásságáról, sajátos diaporámáiról és …
-
A napokban került sor a budapesti Történeti Múzeum gótikus termében a Szent Korona és a magyar királyi koronázási jelvények című történelmi vetélkedő döntőjére. Az Oktatási Hivatal által szervezett középiskolás történelmi vetélkedő a tanév …
-
Május 18-án Szlovákia-szerte megtartották a múzeumok és galériák éjszakáját. A rendezvénybe a Galántai Honismereti Múzeum is bekapcsolódott további két helyszínen: a reneszánsz, illetve a neogótikus kastélyban is szervezett …
-
Az idén 15 éves komáromi Selye János Egyetem nagy hangsúlyt helyez a nemzetközi kapcsolatok kiépítésére, fejlesztésére. Saját munkájuk megmérettetése is ez, hiszen nemzetközi porondon kell helytállni, miközben diákjaik, …
-
A kassai MaJel Házban emlékeztünk Czine Mihály irodalomtörténészre, sokunk kedves ismerősére. Még sokan élünk, akik ismerhették, de számunk a természet rendje szerint egyre jobban megcsappan. Így nemsokára ő …
-
Az idei beiratkozás nagy örömöt hozott a pozsonyi Duna Utcai Alapiskola és Gimnázium igazgatósága és az egész iskola részére. Az idén ugyanis akkora érdeklődés volt az intézmény iránt, …
-
Ha kultúrkörökben Ebed községet említjük, a legtöbb embernek rögtön az ebedi citerások jutnak eszébe. Az ősi magyar falu gyökerei a XI-XII. századig nyúlnak vissza. A jelenleg 1160 lakost …

