Különböző véleménnyel vannak európai parlamenti képviselőink a család védelméről szóló közelgő népszavazásról.
2015. február 7. – Népszavazás
-
-
Érdekes képeslapokkal lehetett találkozni a templomokban az ünnepek alatt.
-
Archívum - jegyzet - kommentár
Radičová: Nem a családról, hanem a házasságról és az oktatásügyről szól a népszavazás
A Szövetség a Családért által kezdeményezett népszavazás Iveta Radičová volt szlovák kormányfő asszony szerint nem a családról, nem is a regisztrált partnerkapcsolatokról, hanem a házasságról és az oktatásügyről …
-
A népszavazás továbbra is csak akkor érvényes, ha legalább a lakosság ötven százaléka részt vesz rajta.
-
Több mint hatmillió euróba kerül a család védelméről szóló népszavazás, amelyet február 7-ére írt ki a köztársasági elnök. A belügyminisztérium mintegy 5,1 millió eurót, a Statisztikai Hivatal pedig …
-
Robert Fico kormányfő szerint az embereknek részt kellene venniük azon a népszavazáson, amelyet a Szövetség a Családért kezdeményezett.
-
Andrej Kiska államfő kiírta a család védelméről szóló népszavazást. Szlovákia nyolcadik népszavazásának időpontja 2015. február 7-én lesz, közölte a TASR hírügynökség csütörtök délután.
-
Nem sérti a család védelmében tervezett népszavazás három kérdése az alkotmányt és az emberi jogokat – döntött az alkotmánybíróság – a negyedik viszont igen, így az a kérdés …
-
Amennyiben népszavazásra kerül sor a homoszexuálisokról és a családról, a Smer-SD javaslatot ad majd a szavazást illetően a választóinak.
-
Több mint 400 ezer aláírást sikerült összegyűjtenie a Szövetség a Családért (Aliancia za rodinu – AZR) – jelentette be a szövetség szóvivője, Anton Chromík.