Küzdelmes mérkőzésen vesztette el a három a pontot a DAC a Slovan ellen a disznólegelői pályán. A válogatott mérkőzések miatt most két hét szünet következik. A rájátszás harmadik …
DAC
-
-
Pozsonyban, a disznólegelői pályán március 18-án, a DAC vereséget szenvedett a Slovan-tól a rájátszás második fordulójában. Ezzel nemcsak a mérkőzést, hanem a tabella második helyét is elvesztették. Nem …
-
A Fortuna Liga rájátszásának első fordulójában a DAC hazai pályán három nulla arányban legyőzte a Rózsahegy csapatát.
-
A Fortuna Liga rájátszásának első fordulójában a DAC hazai pályán három nulla arányban legyőzte a Rózsahegy csapatát.
-
Tovább fejlődik a MOL Aréna infrastruktúrája. A lelátók után március első hétvégéjének mérkőzése előtti pénteken már megnyílt a DAC STORE – ami helyet ad a DAC Múzeumnak és …
-
A márciusi hideg ellenére a hazai drukkerek nagyon jó hangulatot teremtettek, viszont a csapatok egyikének sem sikerült a győzelmet megszereznie.
-
Újabb három pontot megszerezve immár a harmadik helyen tanyázik a DAC a Fortuna liga táblázatán.
-
A Fortuna liga tavaszi szezonjának első mérkőzésén az utolsó 12 percet emberhátrányban játszó dunaszerdahelyi gárda legyőzte a hazai Szenyice csapatát. Egy kellően előkészített pályán, amit az éjszakai havazás …
-
Várják azok jelentkezését, akik bármilyen emléktárggyal vagy információval tudják segíteni a tavasszal nyíló DAC Múzeumot. A DAC 1904-től íródó történelme számtalan emlékezetes pillanatot hozott a szurkolóknak. Tavasztól a klub történelmének legfontosabb …
-
Dunaszerdahelyen az őszi szezon hazai gólkirálya a kassai Erik Pačinda volt. A középpályás játékos a téli felkészülést is eredményesen kezdte, kétszer talált az Inter elleni edzőmérkőzésen a hálóba. …