Ján Ferenčák és Roman Malatinec (mindketten Hlas-SD), valamint a pártból kizárt Radomír Šalitroš és Samuel Migaľ egyelőre nem fognak szavazni a parlamentben. Erről a négy képviselő közös nyilatkozatát …
Fico-kormány
-
-
A Szlovák Nemzeti Tanács (NR SR) alelnöke, Peter Žiga (Hlas-SD), aki a mai ülést vezette, kedden délután berekesztette a rendkívüli ülést, amelyet az ellenzék kezdeményezett a kormány megbuktatása …
-
Nem sikerült megnyitni kedden délelőtt a Szlovákia külpolitikai irányultságáról szóló rendkívüli parlamenti ülést. Az ülés összehívását az ellenzéki PS, az SaS és a KDH képviselői kezdeményezték. Mivel csak …
-
Közvetlenül karácsony előtt, december 20-án újra tárgyal a kormány az élelmiszer-gyártókkal, hogy véglegesítsék az alacsonyabb hozzáadottérték-adó 2025 januári bevezetésével kapcsolatos lépéseket – jelentette be Robert Fico kormányfő, közösen …
-
Az SNS ügye és Andrej Danko pártelnöknek kell foglalkoznia azzal, hogy Rudolf Huliak és két képviselője minisztériumot követel magának – mondta a kormányülés előtt Richard Raši (Hlas-SD) beruházásokért, …
-
Itt és Most
A szlovák kormány „az adott lehetőségek szerint” kész együttműködni az új amerikai adminisztrációval
Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztáson a liberális és progresszív eszmék vereségét jelenti – mondta Robert Fico kormányfő az amerikai elnökválasztásra reagálva a szerdai kormányülés után.
-
Itt és Most
A múlt árnyéka: a kormány még mindig nem dolgozta fel a 2020 és 2023 közötti kormányzati időszak örökségét
„A kormánykoalíció legnagyobb problémája, hogy egy év kormányzás után sem tudott megbirkózni a 2020 és 2023 közötti időszak rendszerével” – mondta Robert Kaliňák (Smer-SD) védelmi miniszter az STV …
-
Andrej Danko, a nemzetiek frakcióvezetője, a parlament alelnöke dicsérte az SNS minisztereinek munkáját, Robert Fico kormányának első évét. Pénteki sajtótájékoztatóján kiemelte a kulturális minisztérium több lépését, például a …
-
Tomáš Drucker (Hlas-SD) oktatási miniszter nem kíván más posztot betölteni a kormányban. Hangsúlyozta, hogy a kormányprogram oktatásügyre vonatkozó részének megvalósításáért felel. Drucker Zuzana Dolinková (Hlas-SD) egészségügyi miniszter távozásával …
-
A lakossági fogyasztók jövőre is számíthatnak rá, hogy a kormány kompenzálja az energiaárakat, ígérte a konszolidációs intézkedéscsomag elfogadása után adott sajtótájékoztatóján a kormányfő. Azt azonban, hogy konkrétan milyen …