A Progresívne Slovensko (PS) választói a kormánypárti szavazókhoz viszonyítva sokkal jobban érdeklődnek az uniós ügyek iránt, és tisztában vannak azzal, hogy milyen fontos döntéseket hoznak az EU intézményei …
Smer-SD
-
-
Itt és Most
Beňová: a Smer EP-képviselői csak bizonyos feltételek mellett csatlakoznak valamelyik frakcióhoz
A Smer-SD európai parlamenti képviselői csak akkor válnak frakciótaggá, ha bizonyos feltételeik teljesülnek, közölte Monika Beňová EP-képviselő, megjegyezve, hogy készek az együttműködésre valamelyik frakcióval, amennyiben az tiszteletben tartja …
-
Ha májusban tartották volna a parlamenti választást, a Smer-SD győzött volna a szavazatok 21,8 százalékával. A második a Progresívne Slovensko (PS) lenne 20,8 százalékkal, a harmadik pedig a …
-
Határozati javaslatot terjesztenek elő a kormánypártok a Robert Fico (Smer-SD) kormányfő elleni merénylet elítéléséről, amelyben a parlament felszólítaná a pártokat, a médiát és a civil szervezeteket, hogy fogadják …
-
A kormánynak továbbra is a Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök által meghatározott ütemben kell teljesítenie a programját – jelentette be a Smer-SD a koalíciós tanács hétfői ülése után. A …
-
Monika Beňová lesz a Smer-SD EP-listavezetője, Ľuboš Blaha és Erik Kaliňák követi – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Robert Fico kormányfő, a Smer-SD elnöke. „Senki se higgye, hogy ez …
-
Boris Susko (Smer-SD) igazságügyi miniszter nem győzte meg Zuzana Čaputová államfőt a Btk. tervezett módosításának szükségességéről és a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) megszüntetéséről. Az államfő megismételte korábbi felhívását, …
-
Jogászokkal egyeztet a sajtószabadság védelmét szolgáló további lépésekről a SME című napilap Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnöknek arra a döntésére reagálva, hogy felfüggesztette a kommunikációt egyes médiumokkal. A TASR …
-
Teljes képtelenség a szülői nyugdíj megszüntetése – jelentette ki Martina Holečková, az ellenzéki KDH szakpolitikusa a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatban tervezett változásokról. „A kormánynak nincs pénze a 13. …
-
Az SNS kitart Rudolf Huliak jelölése mellett a környezetvédelmi miniszter posztjára – jelentette ki Tomáš Taraba, a párt megválasztott képviselője a TV JOJ csütörtök esti (október 19.) politikai …