A Magyar Örökség kitüntető címet bizonyító oklevelet és aranyjelvényt 2008. szeptember 20-án 7 díjazott kapta a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében megrendezett ünnepélyes átadáson, köztük a felvidéki Ghymes együttes
A Magyar Örökség-díjat azoknak a magyar személyeknek, teljesítményeknek, alkotásoknak, intézményeknek, csoportoknak adják évente négy alkalommal, akik, illetve amelyek hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, egészében a magyar társadalom erkölcsi, szellemi és életminőségének felemeléséhez.
További díjazottak: Szarka György (kolozsvári honismereti vezető), Rónay György (költő, író, műfordító, irodalomtörténész), Schulteisz Emil (orvostörténész), báró Kemény János (irodalomszervező, színházigazgató, író), Nemes Nagy Ágnes (költő, műfordító, esszéíró), Szentendrei Művésztelep.
A Ghymes együttes tevékenységét Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója laudációjában így méltatta:
A Kárpát-medencei paraszti hagyományok a XX. századi magyarság kultúrájának meghatározó elemét képezik, a szűk Magyarországon kívüli területeken pedig, mint felszámolt temetőben a krizantémok, a kontinuitás és az összetartozás felmutatható eszközeivé váltak. Nem véletlen, hogy a „Gyöngyösbokréta”, a regőscserkészet és a ’70-es években szárba szökkent tánházmozgalom elsősorban a határon túli (széki, mezőségi vagy gömöri) népzenét, néptáncot hozta a magyar kulturális figyelem középpontjába, és az sem véletlen, hogy maga a mozgalom is nagyon gyorsan átterjedt Erdélyre, Felvidékre, még az akkori, sokkal mostohább politikai körülmények ellenére is. Ebből a mozgalomból indult 1983-ban a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán, a Ghymes együttes is. Tehetségük, muzikalitásuk nagyon gyorsan Felvidék egyetlen hivatásos néptáncegyüttese, az Ifjú Szívek kísérőzenekarává röpítette őket. Az ekkor kiadott első nagylemezeik folklórban fogantak. Zenei előéletüknek, műveltségüknek köszönhetően (komolyzene, rock, régizene) azonban nagyon hamar felismerték, hogy a gyökerekhez hatolás, a népzenében való elmélyülés mellett sorsuk a szintetizálás lehetőségét is megadta számukra, így a feldolgozások indulásuk óta jelen vannak kiadványaikban.
A Magyarországon korábban csak lemezeiről ismert Ghymes az 1989-es határnyitások után nagyon gyorsan megjelent a honi koncerteken is, ezzel párhuzamosan repertoárjuk is kinyílt: mind több helyet kaptak a feldolgozások, a korábbi népdalszövegek helyett pedig Szarka Tamás írt helyenként népköltészetbe oltott szövegeket. A táncházmozgalom által használt autentikus hangszereket kiegészítették a popzene által használtakkal (dobok, szaxofon, szintetizátorok), gyorsan kialakult saját hangzásuk, a „Ghymes-zene”, amely, noha folyamatosan gazdagodott mediterrán, szerb, horvát, szlovák népzenei elemekkel, alapjaiban tipikusan magyar maradt.
Soha nem akartak „világzenét” játszani, mégis nagyon gyorsan a kilencvenes évek zeneipara által kitalált „fiókban” találták magukat. Felvételeik arany- és platinalemezek lettek, felkerültek európai sikerlistákra, és rendre elnyerték a legrangosabb magyarországi díjakat is (Arany Zsiráf, eMeRTon). Külföldi méltatóik az ÉLŐ muzsika energiáját, varázsát emelik ki, amely szavak nélkül is mély élményt jelent a hallgatóknak. Mára már Ghymes koncertet rendezni egyet jelent Magyarországon a teltházas előadással, akár a legnagyobb, legrangosabb koncerthelyszíneken is.
Sokan a mai közönségből nem is tudják, hogy egy „külhoni”, szlovákiai magyar zenekart hallgatnak, akik példaszerűen élik meg és állítják helyre szellemiekben nap mint nap a szétszakított magyarság egységét. „Egyes nagyon öreg fáknak a kérge él csupán, a közepük halott” – nyilatkozta Szarka Tamás egy interjúban. A Ghymes mára az a zenekar lett, akiknél egészséges módon együtt él és lélegzik a fa kérge és közepe, erősen gyökerezik a Kárpát-medencei hagyományban, miközben nekünk, mai embereknek illatoznak virágai. Nekünk, de nem csak nekünk, magyaroknak. Vannak szlovák barátaink, akik azért tanultak meg magyarul, hogy ne csak a zenéjükből sugárzó érzelmeket, de a szöveget is értsék, és sokan vannak a világ országaiban is, akiknek a Ghymes zenéje jelenti a kapcsot a magyarsággal, Magyarországgal.
A Ghymes sikerének alapja az a zenei szivárvány, amely folyamatosan feltűnik megszólalásukkor, és amelyet az átélt, éltető hagyomány és a ma között feszítenek ki égboltunkra zenéjükkel. Ez alatt változunk át mi is, boldog hallgatók, válunk jobbakká, eggyé külhoni-belhoni magyarként, európaiként. Zenéjük hatására képesek vagyunk meg nem történtté hinni december ötödikét, elfelejteni a mesterségesen kihúzott szellemi és fizikai határokat, amelyek nekünk, de Nekik is, még mindig szívdobogást okoznak. Koncertjük után jobban szeretjük társunkat, elhatározzuk, hogy gyerekeinkre is jobban figyelünk és nemcsak Magunkat, de a rossz szomszédot is elfogadjuk. Boldogabbak leszünk tehát, hitünket erősíti a Ghymes-zene, és ez a legtöbb, amit a zene és ez a varázslatos zenekar adhat. Ez a Ghymes zenekar „Magyar öröksége”. Saját szavaikkal kívánom nekik, hogy
„Értse minden szóját,
Aki ma még nincs is
Annak, aki küldte,
Aki ma már nincs is!
(…)
Haj regő rejtem,
Régi rege renden,
Azt is megadhassa
Az a nagy Úristen.”
– Felvidék Ma, ghymes.hu –
