Szelídeké a világ – vallja Karácsony Sándor, az elmúlt század keresztény filozófusa. De tényleg a szelídeké a világ? Ezt tapasztaljuk manapság? Vagy inkább azt, hogy ez talán mégsincs teljesen így?
De tényleg csak egy átmeneti állapot, amelynek végét türelmesen ki kell várni? Biztosan. Most viszont abban a helyzetben vagyunk, – elég csak a mindenszentek napjára időzített dunaszerdahelyi mérkőzésen történtekre gondolnunk, – hogy itt az erőszakoskodóké a hatalom. A szelídek, akik némán állnak, nem tesznek és nem mondanak semmit, csak azt veszik észre, hogy bántják őket szóval és tettel. Nem tudják miért, mi okból. Az erőszakot elkövetőknek viszont bizonyára határozott elképzelésük van arról, hogy mit miért tesznek és ki ellen is irányul a bennük felgyülemlett dühük. Karácsony Sándor azt vallja, hogy az erőszakosok csak ideig-óráig perelik és birtokolják el a szelídektől a világot, amelynek az ára temérdek erőpocsékolás és állandő nyugtalanság. Csak reménykedhetünk abban, hogy az erőszakoskodók is egyszer belátják, úgyis hiába minden. Az Isten által teremtett és elképzelt világban nekik ugyanis nincs sok keresnivalójuk. A legnagyobb védekezés minden támadással szemben – ellenállni a bűnnek. Mint ahogyan azt tette József is, akire szemet vetett ura házának felesége. Tudta, hogy mindennel rendelkezhet, csak Potifár feleségével nem. És ezt jól bevéste az emlékezetébe. Nem dédelgetett magában még olyan terveket sem, hogy ő majd megmutatja, hogyan kell meghódítani az amúgy is bűnre kényszerítő asszonyt. József a bűnnek még a legkisebb csíráját is elfojtotta magában. Ezért lett végül ellenállásának és Istenbe vetett bizalmának köszönhetően erkölcsileg győztes, még annak ellenére is, ha ennek az ára börtön lett. És mi a legnagyobb győzelem? – kérdezhetjük önmagunktól vagy szegezhetjük oda másoknak a sokszor felvetett kérdést: vasököllel kivívni az igazunkat vagy szelíden tűrni a megaláztatás minden formáját. József is vállalta a megaláztatást, a büntetést, még akkor is, ha semmit sem követett el abból, amivel vádolták. Hiába mondta el az igazát, hiába védekezett – az erősebb győzött. Egyelőre. De aztán – József történetét ismerve – mégis felemeltettett. Még nagyobb rangra tett szert, mint korábban. Érdemes ezen elgondolkodnunk.
De hogy miként szabaduljunk meg a bűnre csábító kísértésektől? Attól, hogy feleslegesen ne provokáljunk, ve üssünk vissza még akkor sem, ha az lenne a jogos válasz? Jó példa erre József életének egyik történeténete, amelyet Kendi Csaba bacskai lelkipásztor hoz közelebb mai gondolataival a számunkra.
1 Móz 39
Amikor Józsefet Egyiptomba vitték, megvásárolta őt az izmáeliektől, akik odavitték, egy egyiptomi ember: Potifár, a fáraó főembere, a testőrök parancsnoka. De az ÚR Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett, és egyiptomi urának a házában élt. Látta az ura, hogy vele van az ÚR, és mindazt eredményessé teszi az ÚR, amihez hozzáfog. Megnyerte József a jóindulatát, és a háziszolgája lett. Azután háza felügyelőjévé tette, és rábízta egész vagyonát. Attól fogva, hogy házának és egész vagyonának a felügyelőjévé tette, megáldotta az ÚR az egyiptomi ember házát Józsefért, és az ÚR áldása volt egész vagyonán, ami a házban és a mezőn volt. Ezért Józsefre bízta egész vagyonát, és semmire sem volt gondja mellette, legfeljebb csak arra, hogy megegye az ételt. – Józsefnek szép termete és szép arca volt. Ezek után az történt, hogy Józsefre szemet vetett urának a felesége, és ezt mondta: Hálj velem! Ő azonban vonakodott, és azt felelte ura feleségének: Nézd, az én uramnak semmi gondja sincs mellettem háza dolgaira, és rám bízta egész vagyonát. Senki sem nagyobb nálam ebben a házban. Semmit sem tiltott el tőlem, csak téged, mivel te a felesége vagy. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?! Bár az asszony nap mint nap ezt mondogatta Józsefnek, ő mégsem hallgatott rá, hogy mellé feküdjék, és vele legyen. Egy napon az történt, hogy bement József a házba a munkáját végezni, és a háznép közül senki sem volt a házban. Ekkor megragadta őt az asszony a ruhájánál fogva, és azt mondta: Hálj velem! Ő azonban otthagyta ruháját az asszony kezében, futásnak eredt, és kiszaladt. Amikor az asszony látta, hogy kezében hagyta a ruháját, és kifutott, összehívta háza népét, és ezt mondta nekik: Nézzétek, egy héber embert hozott hozzánk, és az csúffá tesz bennünket. Bejött hozzám, hogy velem háljon, de én hangosan kiáltottam. Amikor meghallotta, hogy hangosan kiáltozni kezdek, nálam hagyta a ruháját, futásnak eredt, és kiszaladt. Az asszony magánál tartotta József ruháját, míg az ura haza nem jött. Akkor így beszélte el neki a dolgokat: Bejött hozzám a héber szolga, akit idehoztál hozzánk, hogy csúffá tegyen engem. De amikor hangosan kiáltozni kezdtem, nálam hagyta a ruháját, és kifutott. Amikor az ura meghallotta feleségének a szavait, amelyeket neki mondott: Ilyen dolgokat tett velem a szolgád! – akkor haragra gerjedt. Fogta Józsefet az ura, és abba a börtönbe vetette, ahol a király foglyait tartották fogva; ott volt börtönben. De az ÚR Józseffel volt, hűséges maradt hozzá, és kedveltté tette a börtönparancsnok előtt. A börtönparancsnok Józsefre bízta mindazokat a foglyokat, akik a börtönben voltak, és ő dolgoztatta mindazokat, akik ott dolgoztak. A börtönparancsnoknak nem kellett törődnie semmivel, ami rá volt bízva, mert az ÚR Józseffel volt, és eredményessé tette az ÚR, amihez hozzáfogott.
Kedves Testvéreim!
Nyomon követve József életútját azt látjuk, hogy abban egymást érik a csapások és megaláztatások. Ez az ember elvesztett mindent, amit a mában értékesnek mondunk. Nincs már otthona sem családja, megbecsült helyzete és szabadsága már a múlté. Idegen vidékre, idegenek kezébe került, rabszolgaként árucikké lett. Az ember azt várná, hogy ilyen történésekkel a háta mögött egy összetört élettel találkozunk az igében. Felolvasott szakaszunk azonban egészen más megvilágításba helyezi József életét.
Igénkből ma először azt tudjuk meg Józsefről, hogy vele volt az Úr. Házi rabszolga lett egy egyiptomi főembernél, a fáraó testőrparancsnokánál. Talán úgy tűnik, hogy ezen a ponton a lehetőségekhez képest rendeződik az élete. Azonban mégsem ez a helyzet az, ami a legjobban jellemzi őt, hanem az, amit igénk így fogalmaz: „De az Úr Józseffel volt.” Tulajdonképpen ez József életének a lehető legrövidebb összefoglalása: „De az Úr Józseffel volt.” (39,2) József életének hangsúlyát nem a megaláztatások és a keserűség hordozza, hanem az, hogy életének idején vele volt az Isten. Testvérem, én nem ismerlek téged, nem ismerem a te életedet. Azokat a terheket és próbákat, azt az elesettséget sem tudom, amellyel téged terhelt életed múló ideje. Azt azonban mégis megkérdezem: Ha össze kellene foglalni a te életedet egy mondatban, el lehetne e mondani rólad is, hogy nem a gondjaidban, nem az életterhedben, nem az elhordozott csalódásaidban fogalmazható meg életed hangsúlya, hanem abban, hogy veled van az Úr? Ez volt ugyanis József életének titka. Az őt ért terhek mindenéből kifoszthatták és mindentől megrövidíthették, de ezt az egyet, az Istennel való közösséget nem vehették el tőle!
Először csak a szentíró jegyzi meg ezt Józsefről, de a következő mondatban már arról olvasunk, hogy látta ezt ura is, hogy vele van az Úr, és mindazt eredményessé teszi Isten, amihez hozzáfog. Így lett József hamarosan Potifár egész házának és vagyonának felügyelője, ebben a munkában pedig úgy megáldotta őt az Isten, hogy urának szinte semmire sem kellett gondot viselnie vagyona körül, legfeljebb csak arra, hogy megegye az ételt. Az tehát, hogy az Úr Józseffel volt, nem maradt rejtve. És ez ma is így van. Az ember Istennel való közössége ma sem maradhat rejtve. Testvérem, ha veled van az Úr, azt meg kell éreznie, arról tudomást kell szereznie a környezetednek is! Jézus mondja, hogy: „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,14-16) József Istennel való közössége tehát fénylett környezete előtt is. Ma, amikor a szabadelvű gondolkodás az ember Istennel való kapcsolatát, a hitet magánügynek tekinti, fontos tudatosítanunk, hogy a Szentírás épp arról beszél, hogy a hit nem maradhat rejtve, mert az kiárad és arról tudomást szerez az ember környezete is.
A Józseffel történtek ellenére tehát leszögezi igénk, hogy az Úr Józseffel volt. Ám azt is el kell mondanunk, hogy ez egyáltalán nem mentesítette a vele megtörténtektől! Vele volt az Úr, mégis eladták rabszolgának, mégis hamisan vádolták, vele volt az Úr, mégis bebörtönözték. Testvéreim, fontos tehát tudatosítanunk, hogy keresztyén mivoltunk nekünk sem biztosít semmiféle immunitást, mentességet, vagy védelmet a problémáktól. Jézus maga mutat irányt mindebben, amikor tanítványainak elmondja: „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Jn 16,33b) Azaz a földi létben vannak és lesznek nehézségeink. Nem ebben különbözik a hívő ember a hitetlentől, hanem abban, hogy hívőkként velünk van az Úr, aki legyőzte a világot és hatalmasabb a mi összes nyomorúságunknál!
Másodjára pedig az örök törvényszerűség sejlik fel számunkra felolvasott szakaszunkból, hogy a gonosz minden erejével azon van, hogy támadja, hogy megbontsa az Isten és az ember kapcsolatát. A gonosz eszköze igénkben József urának, Potifárnak a felesége. Mivel József szép termetű és szép arcú férfi volt, ura feleségének szeme megakadt rajta. A kívánság pedig megfoganva bűnt szült. Potifár felesége egyenesen ostromolni kezdte Józsefet testi kívánságával: Hálj velem! Igénk pedig ezen a ponton mintha párhuzamot mutatna ősszüleink bűnesete történetével. József ugyanis egyenesen azzal veri vissza Potifár feleségének bűnös gondolatait, hogy elmondja: Az én uram semmit sem tiltott el tőlem, csak téged. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?!
A kísértéssel szemben tehát, amely a fiatal korban lévő Józsefet naponta érintette ura feleségének csábító hívogatásában, József ellenáll. Egyik oldalon kínálkozik számára a nyílt előrejutás. Közelebb kerülni ura feleségéhez, ezáltal pedig megszilárdítani saját helyét a bírtokon. Mellesleg az, amire Potifár felesége kérte Józsefet, biztosan nem volt ritka eset a kor Egyiptomában. A másik oldalon viszont József tudatosította, hogy ami körülötte, a világban gyakori, abban nem kell mindenképpen részt vennie. Hiszen ő Isten gyermeke! Hogyan is követhetne el ekkora gonoszságot vétkezve Isten ellen! Nem az számít hát , hogy kitudódik-e ez a bűn, vagy sem, megtudja, meglátja-e, rájön-e ura, vagy sem, hogy látja-e más, vagy nem, hanem az, hogy az Isten mindenképpen tudja és látja, ami az emberrel történik!
Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot?! – borul ki teljesen József ura feleségének kérésén. Szinte ugyanezt a kérdést teszi fel Pál apostol is a rómaiakhoz írt levélben: Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne?” (6,2). Testvéreim, Isten igéje világosan üzen tehát számunkra is! Mi, akiket Isten megtisztított Szent Fiának, a drága Úr Jézus Krisztusnak a vérében, mi, akiknek bűneit Ő maga vitte fel testében a keresztfára, hogyan engedhetünk a gonoszságnak és hogyan élhetünk mégis benne?! Bizony testvéreim, sokszor nem is tudatosítjuk, hogy kik vagyunk! Hogy Isten drága áron megváltott gyermekei vagyunk, és megtesszük azt is, ami szembe áll Isten igéjével, mert sokak számára nem az ige a mérték, hanem az, hogy mit tesz és mit tehet meg a világ. Józseffel tehát vele volt az Úr, ez kiáradt környezetére és ennek súlyát maga is tudatosította. Bizony mennyire más lenne környezetünk, más lenne a világ, mennyire másak lennének gyülekezeteink is, ha ez egyre többek életében így lenne!
A történet folytatásából pedig kitűnik az is, hogy a világ szemével nézve József rosszul döntött és rosszul is járt. Nem volt elég, hogy teljesen elutasította az asszonyt, az nap nap után továbbra is kitartóan ismételgette hívását. Egy alkalommal azonban már ezen a határon is túllépett Potifár felesége. Az üres ház lehetőségét kihasználva megragadta Józsefet és úgy akarta rábírni a bűnre. József azonban még a ruháját is otthagyva elfutott az asszony közeléből. Potifár feleségét Józsefnek ez a lépése teljesen kiborította, amikor pedig hazaérkezett férje, azt a vétket, amit maga tervelt ki, de nem tudott véghez vinni, Józsefről mondta el. Azt hiszem testvéreim, ez egy újabb pont, ahol a mában is meglévő gondolkodás találkozik a felolvasott igével. Bizony, ma is megesik, hogy a terhelő történéseket azokról mondják el, akiknek azokat eszük ágában sem lenne véghezvinni. Józsefet is most hamisan vádolják, urának felesége összevissza hazudozik róla, és következményként pedig határozatlan időre börtönbe vetik. Potifár még kegyesen bánt vele, hogy „csak” börtönbe vetette.
József tehát megállt a kísértésben, nemet mondott Potifár felesége csábítására, úgy döntött, hogy tudatosította, hogy vele van az Isten, és mégis ez következett. Megtorlás és börtön. Kedves Testvéreim, mély üzenet van ebben. Isten szerint élni és dönteni sokszor jelent kellemetlenséget, hátratételt. Ám az Isten szerinti döntések mindig hosszú távra szólnak. A kísértő ma is azt akarja velünk elérni, mint József esetében, vegyük kezünkbe az életünket, tervezzünk rövidtávra, erre az életre. József emberileg megalapozhatta volna hosszú ideig való tisztségét és szolgálatát Potifár házában. De ő Istennel járva döntött és börtönbe került. Látszólag rossz döntést hozott. De Urát nem tagadta meg, a kísértőnek pedig nem engedett. Isten tehát Józseffel volt, és bármibe is fogott, az Úr megáldotta őt. Az Úr Józseffel volt. Legyen ez ennek a mai napnak az örömhíre számodra. Ma, amikor talán különösképpen is emlékezel, mert gondolataidban ott vannak azok a szeretteid, akik már nem lehetnek veled, tudatosítsd, hogy Isten veled van. Isten velünk van és velünk is marad örökre.
Isten szerint élni tehát nem jelent könnyű és gondtalan életet, hanem harcot, hitharcot. Ebben a küzdelemben azonban nem vagyunk egyedül. Maga a Megváltó Úr Jézus ígéri nekünk személyes üzenetként: Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. (Mt 28,20b) . Ámen .
Felvidék Ma, sk
